2010-04-30

Szabira készülök, de

... ez korántsem jelenti azt, hogy eltűnök a blogok világából. Sőt, tervemben van sokat fényképezni, így lehet, hogy egy időre átalakul a naplóm fotóbloggá. Mindenesetre a munkahelyemen az irodámat kipakoltam, egyetlen kósza ügyirat sincs, a személyes cuccaimat hazaszállítmányoztam, mert ki tudja, mire 21 nap múlva visszatérek, egyáltalán lesz-e hová?

Férjem már második napja pakolássza a kisteherautót, persze nem fér bele annyi minden, mint amennyit szeretnénk magunkkal vinni, de sebaj, majd ami nem fér be, arra majd legközelebb sor kerül. Az a jó, hogy amit most már leszállítunk, az már ott is marad végleg! Mivel hogy tanulmányi szabin leszek, így beosztottam magamnak a napjaimat: Lacám keddig marad velem, utána ő hazajön és majd csak a hétvégére jön újra, nekem tulajdonképpen onnantól kezdve naponta 6 tételt kell megtanulnom! Tanulás melletti testedzésként legalább napi 8-10 km kerékpározást fogok beiktatni, mert a sporttal nemcsak az ember teste, de elméje is felfrissül, s így majd jobban megy a szellemi tevékenység is. Három hét múlva testileg-lelkileg és szellemileg is teljesen frissen és megújulva fogok visszatérni!

6 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Júúúj, de irigykedem! Na persze nem mindenért, mert ez nem fenékig tejfel: a munkahely-bizonytalanság biztos, hogy nem az. De azért a napi bringázásért a nyugalomban, azért nagyon!
Jó pihenést és jó tanulást! És örülök neki nagyon, hogy ezzel, hogy elmész, nem veszel el :))

Fahéjasalma írta...

Ez a program nagyon jól hangzik! A napi 6 tétel nem annyira, de a többi - biciklizés, fotózás, csend, nyugalom... Sok sikert a tanuláshoz, és érezd jól magad! Alig várom a fotókat! ;-)

Névtelen írta...

Jo tanulast es pihenest kivanok! Lacanak pedig nagy gratulacio a kalyhahoz! Igazan szep munka. Peter bacsi ahogy olvasom szerelmes lett a kalyhaba.. :-)
Udvozlettel
Ferenc

Bodzás Vendégház írta...

Jó tanulást, de azért nem kell túlzásba vinni.:)
Pihenj és regenerálódj a tételek közt sokat!
Várunk vissza!

csibe írta...

Én is kíváncsian várom a fotókat, biztos nagyon szép szabadságod lesz! Kint a természetben, nyugalomban még a tanulás is sokkal jobb elfoglaltság tud lenni! A bringázásról nem is beszélve, biztos igazi feltöltődés lesz az ott eltöltött idő! :)

eorica írta...

óóó
teljesen véletlenül kerültem ide, és most rájöttem, hogy én ebben a házban nyaraltam, kb. 15 éve, van valami patak is a környéken, a szomszédban meg akkor egy pasti család élt, lovakat is tartottak, agy színész járt hozzájuk (elfelejtettem ki:), és házitejet ittunk, egész nap a verandán lazultunk, főztünk, egy baráti társasággal, nagyon pihentető volt. A ház olyan autentikus, emlékszem, én az étkezőben aludtam, egy nagyon rövid ágyon:), tábortűz, romantika, az ablakból etettük a lovakat, akkor bérelni lehetett:)))