2010-04-09

Autó-bajok

Ez a hétvége -várakozásainkkal ellentétben - nem három, hanem négynaposra sikeredett. Persze rajtunk kívül álló okok miatt nyújtottuk meg a Húsvétot. Szombaton hajnalok hajnalán elindultunk a szokásos útvonalon. Úgy terveztük, hogy a reggeli órákban érkezünk Szomorócra, e helyett már majdnem a déli harang szólt, mikor odakanyarodtunk a házunkhoz felvezető útra. Az ok pedig egészen egyszerű: útközben megadta magát az autónk, így nem tudtunk olyan sebességgel közlekedni, továbbá útközben többször is meg kellett állnunk. Egy ilyen öregecske (15 éves) kishaszongépjármű esetében talán nem meglepő, hogy néha néha akadnak bibik a működésében. A bal első futóműnél éreztük a bajt, így az utolsó 30 km-t szinte lépésben tettük meg. Mire megérkeztünk, kedves barátunk már szerzett egy, a faluban lakó hozzáértő szakit, aki a kerék levétele után fel is állította a diagnózist: a bal első kerék csapágya tönkrement, de oly módon, hogy azt már összerakni nem lehetett, hanem új alkatrész után kellett néznünk.
Ez a feladat nem volt oly egyszerű, hiszen szombat délután 1 órakor már minden zárva, ráadásul hosszú hétvége előtt álltunk, legkorábban kedden délelőtt tudtunk alkatrész után telefonálgatni. Szerencsénkre kedden a falugondnok éppen a megyeszékhelyen járt, így a bolttal való előzetes egyeztetés (típusszám, méret stb.) után meg tudta vásárolni az alkatrészt és házhoz is szállította, így egyetlen km-t sem kellett megtenni érte. Ezúton is köszönjük a segítségét! Ezek után az autószerelő negyedóra alatt összerakta és felszerelte a kereket, így a járgány újra menetre készen várta az indulás időpontját.
A hétvége további történéseiről egy másik bejegyzésben számolok be.

5 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Azt sejtem, mennyire "sajnáltátok", hogy még egy napot ott kellett töltenetek :))

Annamarie írta...

Nagyon sajnáltuk! De azt, hogy haza kellett jönnünk...

Vállalkozásom megszűnt írta...

Szia Annamarie, még szerencse, hogy "csak" ennyi volt a baj!
Szép az idő, ilyenkor már szép lehet a Szomoróc.Én meg már várom az új kályhát, de nyárra olyan kellene, ami hűt is! Sört, bort stb...

Annamarie írta...

Kedves Péter!
Már nem kell sokat várnod az új kályhára :-)) Igaz, az csak fűteni fog!

csibe írta...

Nálunk a szülői házban van cserépkályha, és igenis hűt az nyáron, olyan hideg rajt olyankor a csempe, hogy jó érzés ráülni a tikkasztó melegben!! :)