2018-05-12

Szépségek a kertemből

Ma reggel gyönyörű napsütéses, langymeleg, madárcsicsergős napra ébredtünk. Rögtön kedvem szottyant a kertben kicsit fotózni.

A kedvenc jázminom most kezd virágozni. Nemcsak a virágjáért vagyok oda, hanem az illatát is nagyon szeretem:





A rózsaloncok már jó ideje ontják a virágaikat:





A pünkösdi rózsabokrom még bimbós, szerintem pont pünkösdre lesz teljes díszében:


A Kámi Arborétumból hozott rhododentronok is szépen virágoznak, a brazil tölcsérjázmin pedig még csak ezután fog:




Ő a csillagfürt, tavaly ültettem el a magját, az idén virágzik először:


Nagyon sok kis gyümölcsfát ültettünk az elmúlt két évben. A naspolyát kiemelném, ő is most virágzik először:


Ő egy bozontos vadrózsabokornak indult. Próbáltam törzses rózsa-szerűen metszeni, sikerült! Egy vastagabb törzse van, és onnan omolnak le körben az ágai, amelyen a virágok most kezdenek nyílni:


Ő az egyik fenyőnk a sok közül. Mióta tíz éve mienk a ház, azóta nagyon sok fenyőt és tuját ültettünk. Most az összes gyönyörű, tele vannak új hajtásokkal:


A kerti pihenőnk. A kemencénket férjem 2010-ben építette. Az idén találtuk meg igazán a kiselejtezett konyhai sarokülő helyét, L alakban a kemence elé tettük egy asztallal. Szuper jól lehet itt reggelizni, ebédelni vagy csak egyszerűen kicsit lazulni:



És végül a hibiszkuszom. Ennyi virág sosem volt még rajt, jól érzi magát a kis teraszon:


2018-05-05

A Jeli Varázskertben jártunk

A Jeli Varázskert nem más, mint Kámban a Jeli Arborétum. Ebben az időszakban érdemes felkeresni, mivel most van a rhododentron virágzás ideje. Ennyi szépséget egy helyen... mindenkinek csak ajánlani tudom. Természetesen ezekből a gyönyörűségekből az itthoni kertembe is került 4 példány, mivel az arborétum bejáratával szemben kínálják a szebbnél szebb növényeket. 

Addig is, amíg nem tudtok elmenni, hogy személyesen is lássátok ezt a csodát, szeretettel invitállak Benneteket, hogy tegyetek egy virtuális túrát nálam és nézelődjetek, gyönyörködjetek!