2010-05-03

Teknőséletmentés

Szombaton kora reggel nekiindultunk a jól megszokott útvonalon egy jól megrakott kisteherautóval. A Fischer törpepapagájokon kívül az összes állatunk velünk volt, így igyekeznünk kellett, hogy még a déli meleg előtt megérkezzünk. A törpepapagájok csak azért nem jöttek velünk, mert éppen tojó időszak van, és nem akartuk őket bolygatni. Laca megpróbált befényképezni az oduba, és innen tudjuk, hogy 8 db tojás vár kikeltésre.

Na de hogy hű legyek a poszt címéhez, ahogy haladunk az M7-es autópályán, a 80-as km magasságában mindketten szinte egyszerre vettük észre, hogy egy öngyilkosjelölt mocsári teknős a sáv szélén a maga komótos tempójával nekiindult keresztben az autópályán. Lacának is picit félre kellett kormányoznia, hogy szegény teknőc életben maradjon. Ezt követően beindult a teknőséletmentő akció: fékbe beletapos, és hátramentben megközelítettük a teknőst, majd óvatosan kiszállt Lacám a kocsiból és felmarkolta. Hazavittük Szomorócra, ahol egy kiszanált zuhanytálcát megtöltöttünk vízzel, és a tekinek ez lett az átmeneti szállása. Kapott enni is, párizsit meg csirkemájat, de mivel nem láttuk őt falatozni, aggódunk, hogy nehogy éhenhaljon. Közös átgondolás után arra jutottunk, hogy holnap Lacám elviszi magával és hazafele menet egy vizes területen kiteszi őt, vissza a természetbe.



7 megjegyzés:

Kasza Zsolt írta...

Szia!

A földigilisztát, a meztelencsigát és az éti csigát is nagyon szereti a teknős. (ez utóbbit célszerű kicsit megtörni, aztán az éles karmaival pillanatok alatt szétmarcangolja.) A kissebb (élő) halakat és a békákat is megeszi, ha sikerül elkapnia.

Ha nagyon éhes, akkor a bolti szárított halat meg kis rákokat is megeszi.

Többször is volt már teknősünk, mindig el lett kérve valakitől, aki hamutálat, stb...-t akart belőle csinálni. Volt, hogy több évig nálunk volt, télen egy nem használt ráccsal fedett zuhanyzóban élt, de valószínűleg nem lehetett túl jó neki, mert nem aludt téli álmot... Aztán elengedtük egy kis helyi "mocsárban".

csibe írta...

Nagyon szép dolog, hogy megmentettétek a kis páncélost, az autópályán nem sokáig húzta volna szegényem. Reméljük, hogy új helyén jobban fog vigyázni magára... :)

házunktája írta...

Emberségből: jeles

Annamarie írta...

Kedves Zsolt, köszi a tekihez a jótanácsokat!

Csibe, házunktája: mi nagyon állatszerető- és védő emberek vagyunk, ha egy kuszmát vagy vizisiklót kell megmentenünk, azt is örömmel tesszük.

Messzenéző Minyon írta...

Szegények, hát hogy is érthetnék meg, hogy azon a széles sima valamin nem mehetnek át? Sem ők nem értik, sem a csigák, sem a békák, sem a siklók stb. stb...

Maimoni írta...

Szegényke, hogy keveredhetett oda...:) Jó, hogy észrevettétek.

Terike írta...

Csillagos ötös!