2010-05-09

Vasárnap délután


Újra egyedül vagyok. A hétvége nagyon jól telt, igaz, egyetlen bötűt sem tanultam. No de sebaj, majd a következő héten behozom. Lacám pénteken este 10 órakor indult Budapestről, és igazi meglepetésként magával hozta a fiamat. Ezek ketten a hátam mögött jól összeszövetkeztek és megleptek a hajnali fél hármas érkezésükkel. Nem csak a gyereket hozta magával, hanem meg volt rakva a kisteherautó mindenféle kisebb bútordarabbal, hiszen alig 2 hónap, és nyakunkon a költözés. Így elterveztük, hogy addig amíg jövünk, mindig hozunk magunkkal valamit, így nem kell drága pénzért külön költöztető kocsit fogadni. Kihasználva azt, hogy Laca nem egyedül van férfi, aki emelgesse, cigölje a bútordarabokat, szombaton átpakoltuk a hálószobát. Sort kerítettünk még egy jó kerti hússütésre, kertészkedésre, focira és biciklizésre is. A vasárnap is klasszul eltelt, az időjárás mindenféle előrejelzést meghazudtolva csodás volt, már-már kora nyárnak beillő. A bátrabbak már egy szál fürdőnadrágban nyírták a füvet a szomszédban. Délelőtt Laca a fűnyírás közben talált egy pici vadnyulat, amelyet sajnos eltalált egy csöppet a fűkasza. Lacának sikerült a nyuszit megfognia, a kutyákat gyorsan eltávolítottuk, én pedig lekezeltem a nyuszi sebét. Kis idő múltán elengedtük őt azon a helyen, ahol találtuk. Reméljük, hogy visszatalált a családjához. Miután Lacáék délután hazaindultak, én a barátnőmmel és lányaival átkerékpároztam Szlovéniába. A következő héten szorosabbra veszem a nadrágszíjat, hiszen nemsokára nyakamon az írásbeli vizsga, amelynek témája sajnos nem a reggeli fények, a felhők, a virágok és a természet bámulása. :-))

7 megjegyzés:

Kata írta...

Szia:))
Ha nem szakad rám az ég, akkor már szerdán lemotorozom kercára!!Én is egyedül leszek péntekig.Hívlak majd:))

Annamarie írta...

OK Kata, várom a hívásod!

Messzenéző Minyon írta...

Ez tényleg jó meglepetés lehetett, hogy vitte a fiadat is! Megmondom őszintén, nagyon szíven ütött, amit a múltkor a fiadról írtál nálam...

Péter bácsi írta...

Remélem sikerült megtalálnod a Laca cipőjét és nem más vitte el. Sajnos nekem programom volt és nem értél már itthon.Elkezdtem a kályha naponta ismétlődő kis adagokkal való fűtögetését. Jó a huzat szerintem jó lesz. A nyuszis mentés tetszett!

csibe írta...

Nagyon szép dolog a fiúktól, hogy így megleptek, biztos nagyon jók lehettek a közös programok! Izgalmas, ahogy szépen apránként költözködtök, milyen jó lesz nyáron! :) Jó tanulást Neked, bár szerintem ennél jobb nem is lehetne! :)

porta írta...

Nagyon klassz hétvégétek lehetett, és ezek a virágok ugyanúgy megérdemlik a bámulást, mint a felhők. Így talán még tanulni is könnyebb.

Messzenéző Minyon írta...

Na jó szorosra vetted azt a szíjat, ha a múlt heti kényeztetés után ezen a héten nem kapunk semmit :(