2010-04-07

Kreatívkodok

Még Húsvét előtt Erától kaptam ezt a díjat, amit köszönök szépen! Valami hasonló már hónapokkal ezelőtt keringett a bloggerek között, de úgy látszik, hogy időről-időre megújulnak ezek a blogger-díjak, ami egyáltalán nem baj, hiszen ezáltal egyre többet tudunk meg arról az emberről, akinek a naplóját naponta olvassuk. A díjjal együtt járó kötelezettségeimnek - Erának tett ígéretemnek megfelelően - most próbálok eleget tenni.


A szabályok:

1. Meg kell köszönnöm a díjat.
2. A logót ki kell tennem a blogra.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom 7 embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.



(A szabályok szerint már az első 3 pontot teljesítettem is. )


7 dolog rólam:

1. Szeretem az egyszerű dolgokat, a letisztult stílusokat, formákat és színeket. Viszont nem szeretem a hivalkodó, feltűnő életet, a csiricsáré környezetet.
2. A férjem a másik felem. Ez már a megismerkedésünk pillanatában kiderült számomra, amely nagyon jó dolog, hiszen egész életemben egy ilyen emberre vártam.
3. Nyugodt vagyok és kiegyensúlyozott, optimista nézeteket vallok, de túlfejlett az igazságérzetem. Ergo: az igazságtalanság nagyon ki tud hozni a sodromból.
4. Mindennek nagyon tudok örülni, a legcsekélyebb dolognak is.
5. Számomra nem az érték a fontos, hanem a szándék.
6. Minden vágyam, hogy vidékre költözzünk, a parasztházunkba. Ez a nyáron meg is valósul.
7. Nagyon szeretem az állatokat. Nélkülük az életem nem lenne teljes.

És akiknek továbbadom (sajnos nem lesz 7, mert akiknek még adnám, azok is már megkapták):

6 megjegyzés:

Hedvig írta...

Köszönöm, Annamarie! Igyekszünk hamar válaszolni!

Bodzás Vendégház írta...

Aranyos vagy Annamarie, ám nálam már egypár díjeső megakadt. Én annak örülök a legjobban, ha a kedvenc blogger-oldalainkon - mint ez is - jópofa beszélgetések alakulnának ki, szerintem ezekből lehet a legjobban megismerni a másikat. Plusz abból, amit cselekszik.

Fahéjasalma írta...

Hú, köszönöm szépen a díjat! :-) Hétvégén sort kerítek rá, most nincs időm, csak bekukkantottam.

csibe írta...

Köszönöm szépen Annamarie, ki fogom rakni :) Szép napot! :)

Vályogvető írta...

Mi is köszönjük!

vargaera írta...

:) :)