2010-03-04

Varjú-dombi hírek

A tegnapi gyönyörű napsütésben Laca kitelepítette a varjúinkat a röpdébe. Biztosan emlékeztek rá, hogy egy régebbi bejegyzésemben megírtam, hogy a már két éve nálunk élő dolmányos varjúnknak december elején szilánkosra törött az egyik lába. Albi a műtétet követően a spajzban, egy ketrecben telelt át. Járt már orvosi felülvizsgálaton is, most már csak a végső vizsgálat kellene, ahol eltávolítják az acéldrótot a lábából. Úgy néztük, hogy sérült lábát elég jól használja, biztos fogása van. A műtétet végző állatorvossal történő telefonos konzultáció után döntöttünk úgy, hogy a gyengélkedőt elhagyhatja és visszakerülhet a jól ismert helyére. A röpdébe kikerülve első dolga az volt, hogy jó alaposan megfürdött, majd boldogan ugrált egyik ágról a másikra. Laca úgy látja, hogy Albi a régi: ugyanúgy tartja a csőrét, dugja ki a rácson a fejét, hogy bezsebelje a neki járó simogatásokat, mint betegsége előtt.

Január elején került hozzánk állatorvosunk által egy fiatal vetési varjú, akinek Vályogvető javaslata alapján az Alfréd, Alfi nevet adtuk. (Jut eszembe, a keresztelőt még meg sem ültük!)
Alfinak az egyik szárnya volt törött, de a nyugalomban töltött 2 hónap alatt rendbejött: lekerült szárnyáról a rögzítő leokoplaszt, így ő is követte Albit a madárröpdébe. Neki még minden új, ő még most ismerkedik a környezetével, de láthatóan nagyon jól érzi magát Albert társaságában. Reméljük, hogy hamar, problémamentesen összeszoknak, és Alfi is hamarosan olyan kezes"bárány" lesz, mint játszópajtása.




7 megjegyzés:

Vályogvető írta...

Örülünk a tömeges gyógyulásnak! Ja, a keresztelő, hát mi ráérünk április 17.-én, amikor Laca felméri nálunk a cserépkályhát...

Annamarie írta...

:-) hihi mi is ráérünk. Egyelőre úgy néz ki. Persze attól függ, hogy Laca a vizsgákkal majd hogy áll, mert újabb info, hogy nem csak április 10-én lesz vizsga, hanem még utána is valamikor (lehet, hét közben). Reméljük, nem pont 17-én, mert már mi is rá vagyunk készülve a felmérő-látogatásra. Amúgy a képet mutattam, és vannak elképzelései, majd ott elővezeti.

Fahéjasalma írta...

Ez tök jó lehet, hogy saját házi varjúitok vannak!:-) Ők már mindig "háziállatok" maradnak, úgy értem, már szabadon nem engeditek őket? Bár lehet, hogy így jobb dolguk is van, készen kapott hami, gondoskodás, simogatás... tényleg jó lehet nálatok állatnak lenni. :-)

Annamarie írta...

Ők már mindig is háziállatok maradnak. Hisz megszelídítettük őket, és felelősséggel tartozunk értük. Tehát Albi egészen kiskora óta velünk él, nem szocializálódott a varjú-társadalomba. Nem engedhetjük vissza a természetbe, mert őt a szülei nem tanították meg élelmet szerezni, veszélyt észlelni stb., mint a többi kisvarjút. Ő ahhoz van szokba, hogy kapja a hamit és a simit. Hát ez már így is marad. Ha költözünk, akkor nekik is lesz készítve egy röpde, az Őrségben is jó helyük lesz.

csibe írta...

Jó hír, hogy ilyen szépen gyógyulnak a varjak :) Bizony nehéz dolog, ennyi idősen pedig már lehetetlen is visszavadítani egy madarat. Nekünk volt szerencsénk felnevelni múlt tavasszal/nyáron egy macskabaglyot.. Mondhatom nagyon nagy élmény volt látni felcseperedni, főleg hogy nagyon mókás egy madár (akárcsak a varjak, ahogy tudom). De mikor arra került a sor, hogy szabadon kéne engedni, gondban voltunk, hogy hogyan fog megtanulni vadászni... Mondanom sem kell az első hörcsögétől amit kapott, úgy megijedt, hogy majd' kiszakította a ketrec oldalát... Aztán a harmadik alkalommal már gond nélkül kinyírta a prédát :) Szóval nem egyszerű megtanítani nekik, amit az anyjuktól kéne megtanulniuk... De nagyon nagy dolog ha az embernek saját "vad"madarai lehetnek, jó dolog, hogy befogadtátok őket, biztos nagyon hálásak is érte! :)

Annamarie írta...

csibe, tényleg jó érzés. Ha leköltözünk, akkor még a cicusok is kikerülnek, náluk ugyanez a helyzet, hogy soha nem voltak kint a természetben.

Viszont, jó hogy írsz, remélem olvasod is a válaszom: nem tudok kommentelni a blogodon. És nem csak én nem, más sem tud hsz-t írni, mert valami bibi van vele.

csibe írta...

Köszönöm Annamarie, hogy szóltál! Láttam már én is, hogy jelezték, hogy nem tudnak írni rá... Most megnéztem, átállítottam, és nekem sikerült névtelenül is meg bejelentkezve is kommentelni, úgyhogy remélem megjavult! Asszem én állítottam el valamit... Remélem már mûködik!
Szép napot! És köszi mégegyszer!