2011-03-15

Menjünk világgá!

Ezt a felhívást nem kell komolyan venni, csak a miskolci Utazás Kiállítás ez évi szlogenje. Holnap - ha nem is indulok világgá -, de jócskán az ország másik felébe visz a munkám, 500 km-t teszek meg másodmagammal, és majd csak szombaton késő este térek haza.
Ma éppen egy hónapja dolgozom. Nagyon könnyen és hamar belerázódtam a mindennapi munkába, olyan, mintha egyetlen nap kihagyás sem lett volna, nem hogy fél év munka nélkül. Pár mondatban azért megemlítem, hogy egy természetvédelmi szervezetnél dolgozom, annak is a Tourinform irodájában. Igazi nekem való munka ez, népszerűsítem a lakóhelyem környezetét, közben ismerkedem a természettel, az általam oly nagyon szeretett állatokkal, növényekkel. Kiajánlom a programjainkat, a szálláshelyeinket, ügyfelekkel foglalkozom (és emberek közt vagyok!). Fel sem tűnik, ha esetleg egy-egy hétvége is becsúszik, mint a legutóbbi budapesti Utazás Kiállítás, vagy a mostani 4 napos hétvégéből egy nap, amikor ügyeletet kellett tartani Pityerszeren, ahol a Nemzeti Park Népi Műemlékegyüttese várta a szép időben az odalátogatókat. Szeretem amit csinálok, és noha nem sok köze van a számvitelhez, annak ellenére szívesen teszem. Egyetlen bajom van vele, az a határozott idejű munkaszerződés, amely november végéig szól. De bízom benne, hogy lesz tovább, ha nem itt, akkor máshol. Szerencsésen túl vagyok egy pénzügy vizsgán is, még egy évem van hátra, és akkor akár önállósodhatok is könyvelésileg, bár ügyfeleket szerezni sem könnyebb, mint mondjuk egy cégnél munkát találni.
És végre itt a tavasz! A kedvenc évszakom. Mint ahogyan a művészettörténetben a reneszánsz, úgy az évszakok között a tavasz az, ami az újjászületést jelképezi.
Mint minden évben, most is némi dilemmában vagyok, hogy a leandereket mikor is telepítsem ki a szabadba. Miután áttanulmányoztam az időjárás előrejelzést, ma úgy döntöttem, hogy megpróbálom őket kint hagyni, hiszen -5 fokot bírnak. Ma volt a második nap, hogy korán reggel 12 fokot mutatott a hőmérő higanyszála, így szerintem túl nagy baj nem lehet. A hagymás növényeim már kezdenek előbújni, a bokrok, cserjék rügyeznek, de amire nagyon kíváncsi leszek, az a magnólia. Akkora bimbók vannak az egyik fácskán, vajon mindből virág lesz? Közben tervezzük a konyhakertet is, hol és mekkora legyen, mi legyen beleültetve, stb.
Hát már ideje, hogy véget ért a "téli álom", a tavasz meghozta számomra a munkát, a zsongást, a pezsgést. Sajnos a blogírásra sem jut mostanában annyi időm, mint szeretném - ezt gondolom rendszeres olvasóim tapasztalhatták. Aki aggódott értem, annak itt is megköszönöm, nagyon jó érzés, amikor "idegen" emberektől kapok hogylétem felől érdeklődő e-maileket. Ha hazatértem a miskolci kiküldetésből, igyekszem jelentkezni.

8 megjegyzés:

kovtama írta...

Szia, örülök, hogy jó kedved van. Hát már ránk fért ez a napsütés. Én is kitelepítettem a leandereket, nem férek el tőlük, remélem nem lesz bajuk. Nem értek a virágokhoz. :( Szép napot neked.

Messzenéző Minyon írta...

Gondoltam, hogy a munka miatt nem jelentkezel, és valahol örültem is neki, még ha hiányoztál is.
Nem mondanak már fagyot egyáltalán, persze ez még hosszú távon nem jelent semmit.

Judit Újpalotárol írta...

Nagyon örülök hogy végre jelentkeztél.Ez a munka tényleg neked való,érzem a szavaidból a lelkesedést.Azért ha Pesten jársz szeretettel várunk,csak jelezd elöre hogy illöen fogadhassunk.
Sok puszi töllünk.

Tündérlátta írta...

Kicsi a világ:-) Én annó az MT ZRt-ből jöttem el gyedre és a Tourinform irodákkal foglalkoztam:-) Igaz akkor még 4-en voltunk erre a feladatra.. Nagyon szerettem a munkám és megértem, hogy jól érzed magad a munkába!!

Sheila G. írta...

ó, azt elhiszem:)
múltkor hívtalak benneteket, de egy nénihang azt mondta, ebédelnek a kollégák, utána meg már csak kettőig vannak, úgyhogy már ne hívjam őket, nem dolgoznak:))))

(pár nap múlva sikerült egy kellemes férfiemberrel konzultálnom)

kovica írta...

Örülök én is a várva várt bejegyzésnek!
Az, hogy kicsi a világ, tényleg így van, én meg Székesfehérvár Polgármesteri Hivataltol a, TOURINFORM Iroda vezetésétől váltam meg, amikor nyugdíjas lettem lassan három éve.
Sok-sok és még több sikerélményt adhat ez a terület annak aki igaz szívvel lát hozzá a munkához. Téged ilyennek gondollak, így biztosan nem lesz semmi gond.
Azért időnként jelentkezz, kérlek, mert megint aggódni kezdek:-)))
Üdv.: Kovica

Tündérlátta írta...

Kovica: Indult egy közösségi blog hazaitajakon.blogspot.com. Örömmel olvasnánk az Őrségről. Lenne kedved csatlakozni?

Névtelen írta...

Kedves Tündérlátta.
Itt küldök egy linket:
http://orseginaplo.wordpress.com
A hölgy tavasztól járja az Őrséget.
Esteleg keresd meg őt is.