2010-12-14

Végre-valahára...

... két év után elkészült a fürdőszobánk! Nehéz szülés volt ez Laca részéről, tőlem pedig óriási kitartást és türelmet követelt az ügy, mert úgy láttam, hogy minden fontosabb volt a fürdőszobánál. Mondjuk egy cseppet sem csodálkozom rajta, hiszen amikor megvettük a házat, már akkor az egyetlen helyiség volt, ami csapnivalóan nézett ki. Funkcionálisan nem volt vele baj, sőt a tavalyi nagy hidegekben, amikor -7 fokot mértünk a házban, el sem fagyott egyetlen vízvezetékünk sem, de esztétikailag maga volt a borzalom. Akkoriban Laca nagy elánnal nekiállt, össze- és beszerelte a zuhanykabint, kicseréltük a WC-kagylót, sőt fel is csempézte a falakat, mi több: az aljzatot is félig-meddig lelapozta. Mivel tavaly nem laktuk még a házat, a nagy hidegekben egymás után potyogtak le a csempék a falról, a feltett járólap sem volt egyenes (mivel egy 111 éves parasztháznál a falak sem egyenesek), és ezektől a látványoktól Lacámnak teljesen elment a kedve a további munkálatokat illetően. És akkor még nem beszéltem a mennyezetről... Aki jött hozzánk látogatóba, annak nem szívesen mutogattuk a ház ezen részét, mindig úgy szereltem le őket, hogy ez még felvonulási terület, de voltak a nyáron/ősszel ittalvós vendégeink, így hát azok elől nem igazán lehetett bújtatni a helyiséget, mivel mindenkinek vannak alapvető szükségletei, amelynek színterére a fürdőszoba hivatott. Nos hát férjem-uram nagy nehezen nekilátott rendbehozni a fürdőszobát, de a végére már elfogyott a türelme és a fugázásnál már bizony nagyrészt én kellettem. A mennyezetet egyelőre álmennyezettel oldottuk meg, amit nem tudunk, hogy meddig tart, de tavasszal/nyáron tervezzük mindkét helyiségben a mennyezet belambériázását.

5 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Nahát, én azt hittem, a fürdőszobátok már annak idején kész állapotba került. Mi a baj a mennyezettel, hogy ennyire el kell bújtatni?

Annamarie írta...

A fürdőszoba annak idején csak félig lett kész, és mivel a leesett csempék csak rontottak az állapotán, így csak 40%-osnak volt mondható. Maga a helyiség kiáll a ház síkjából, mert annak idején, talán 1989-ben a kódisállásba építették be. Addig nem volt még víz sem a házban. A ház mennyezete egyébként mindenhol gerendás, kivéve a volt kódisállást. Itt csak vakolva volt, és az is inkább már lejövőben, sok helyütt lehetett látni a szalmát vagy töreket - nem tudom, hogy hívják. Laca már az elején mondta, hogy ő képtelen ezt bevakolni, mivel a felfelé vakolás elég nagy kőműves szakértelmet kíván. Az meg neki nincs. Így kitaláltuk, hogy legyen most álmennyezet feltéve (ha megmarad), és majd később (talán majd akkor amikor már nem munkanélküli segélyből kell élnünk) belambériázzuk. A belső előszobánk mennyezete is lambériás, jól is néz ki és szigetel is. Ez a története.

porta írta...

Szép lett! Gratulálok hozzá.

Messzenéző Minyon írta...

Köszi, így már világos. Azt nem értettem, ott miért nem gerendás, de így már értem :)

Magdaléha írta...

Nagyon szép lett a fürdőszoba!