2010-12-10

Aktuális időjárás-jelentés

Itt az Alpok-alján tisztára megbolondult az időjárás. A múlt héten ilyenkor 40 cm-es hó hullott, alig lehetett közlekedni. Zalaegerszegre egy állásinterjúra is Laca vitt fel, tekintve, hogy én nem vagyok egy gyakorlott vezető. Míg a Zala megyei utak többsége le volt sózva és nagyjából le volt takarítva, addig nálunk Vas megyében a megyét jelző táblától mintha egy más világba csöppent volna hirtelen az ember. Az utak vastagon havasak, az autók által lejárt rész síkos volt, a közlekedést a hó súlyától az úttestre kidőlt fák nehezítették. A hét elején a nagy hó szinte egy nap alatt eltűnt. De lett helyette nagyon frankón csúszó, bokáig süllyedős agyagos sár, tetézte ezt a két napig tartó kiadós esőzés is és a +15 fokos hőmérséklet. Ma reggel viszont megint csak hullt a hó, amit kezdetben nem is gondoltam volna komolyabbnak, így egy szomszédasszonyom társaságában autóval indultam Őriszentpéterre vásárolni. De mire odaértünk, már 5-6 cm-es is volt és folyton-folyvást szakadt. Így megtörtént az első havas vezetésem is, szerencsére jól vizsgáztam belőle. Aztán dél felé kisütött a nap és elállt a hóesés. Holle anyó most is alapos munkát végzett, a friss hó csak úgy szikrázott a déli napsütésben.

7 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Emlékszem még, hogy tavaly panaszkodtál, hogy nem tudjátok ott az Őrségben kifogni a hóesést. Hát most idén kijut belőle rendesen! :))
Van már legalább tíz éve, amikor egy nyáron tapasztaltam azt, amit írtál: Zala és Vas megye határát átlépve mintha egy más világba csöppentünk volna. Zalában virágzó, Vasban kihalófélben levő falvakat láttunk. Nem értettem az okát, most sem tudom. Vajon most is így van?

Andrea írta...

Gyönyörűek a képek!
Már nagyon várjuk mi is a hóesést.

Messzenéző Minyon írta...

Most látom csak, micsoda fehérség van ott a hóban alulról a második képen! Jó a rejtőszíne :))

Annamarie írta...

Minyon, bíztam benne, ha más nem is, de TE meglátod a nagy rejtőzködőt!

Tényleg, ameddig csak ide jártunk, nem nagyon volt részünk ennyi hóban. Most behozzuk évekre a lemaradást.

Zala-Vas: Én amerre járok, a népességszám tekintetében nem nagyon látom a különbséget a két megye között. Romos, illetve elhagyatott ház mindkét megyében bőven akad, ez alapján helyesen megítélni ezt a kérdést nem lehet.

csibe írta...

Én mindig mondom, hogy Zala megye egy nagyon jó hely ;)))

Itt nálunk is ilyen szép havas ma a táj, de amiket elmondtál az elmúlt napokról azok is egytől egyik stimmelnek... Kicsit megbolondult az időjárás...

Nagyon szépek a képek, amiket feltöltöttél! A macskás különösen tetszik - ha Minyon nem írja, hogy ott a makka, én bizony nem veszem észre! :)

Holdgyöngy írta...

Ó, a fehér macsekot egyből kiszúrtam.. (persze egy macskásnak rájár a szeme) Viszont a másik felvétel a cirmossal nagyon szép lett. Őrség-Zala: ahogy én látom. Őrség elzártabb, távolibb (még Zalánál is messzibb), megvan a maga romantikája, és a maga árai pl. a házaknak. S ha jól érzékelem az elzártság némi bezártságot is jelent: lásd megélhetés.

Annamarie írta...

Holdgyöngy: bizony, hogy nagyon helyesen látod. Saját bőrömön tapasztalom azt, hogy hiába tanultam és még mindig tanulok évekig, az itt semmit nem számít, csak az ismeretség, a protekció. És mivel a mi státuszunk "gyüttment", hát ebből van nekünk a legkevesebb. A megélhetés valóban nagyon nehéz. De megpróbálunk továbbra is pozitívan hozzáállni ehhez a kérdéshez.