2010-07-20

Kókusz és Bambusz







A poszt címe nem más, mint a két vadonatúj kiscicánk nevei. Kókusz a hófehér, Bambusz pedig a világosszürke-cirmos. Ők még az előző lakhelyünk szomszédjában születtek, először csak egy cicát szerettünk volna, de aztán a szürke-cirmos is annyira megtetszett, hogy kértük a fehér mellé őt is. Így már négy főre rúg nálunk a cicalétszám. A két nagyobb – egy hároméves cirmos és egy egyéves koromfekete – ez idáig végig szobacicák voltak, ugyanis a nagy forgalomra való tekintettel nem mertük őket kiengedni, mivel ő előttük négy cicánkat is elütöttek a házunk előtt. Itt az Őrségben viszont nagyszerű helyük van, legalább 60 méterre van az út a háztól, a közel 3000 négyzetméter terület pedig elég játszó- és vadászó teret ad négy cicának is. A két kiscicát költözésünk előtti este hoztuk át a szembe-szomszédunkból, így úgy terveztük, hogy az első két-három napot ők is bent töltik a házban, amíg meg nem szoknak bennünket. A harmadik nap és egy Frontline-s becsepegtetés után azonban egészen „véletlenül” nyitva felejtettük az addig oly gondosan bezárt ajtót, így a cicák szép sorjában ki-ki kukucskáltak rajta, aztán már a lépcsőn is lemerészkedtek. Viszont kezdetben éjszakára még az összes cicát összeszedtem, de pár nap múlva már az sem volt probléma, ha kint felejtődtek. A kicsik próbálják a nagyokat is bevonni a játékukba, ilyenkor aztán van nagy vircsaft. Szemmel láthatóan kitűnően érzik magukat.

Ha már a cicákról szó esett, akkor a többi állatunkról is beszámolok. A nagy ónémetjuhász kutyusunkat egyelőre – kennel híján – éjszakára megkötjük, hiszen nem szeretnénk, ha elkódorogna. A legnagyobb viselkedésbeli probléma Nudlival, a yorkshire terrier kutyánkkal van. Ahogy kiengedjük, és ha nem figyelünk rá, abban a pillanatban világnak indul, igaz, kis idő elteltével ugyan visszajön, de mivel ő egy nagyon barátkozós kutyus, így bárkivel elmegy. Csökönyössége, konoksága már néha az őrületbe kerget, hiába, a terrier-vér erősen látszódik. A két törpe Fischer papagájunkkal van a legkevesebb gond. A ketrecük a lépcső tetején lévő kis terasz felett van kiakasztva, a friss vizet és a finom mézes-gyümölcsös rudat a reggelenkénti csicsergésükkel hálálják meg.

És akkor maradt még Albi, a dolmányos varjú. Na ő egy külön fejezet. Rettentően ragaszkodó és kedves jószág, bár a hajnali ötórai napocska-köszöntő rekedt hangú károgását egy picit a későbbi órákra időzíthetné. Mióta itt lakunk, Albert szabadon él, Laca kiengedte őt a ketrecből, élvezi a szabadságot. Mindig itt van a ház körül, ha idegent lát, akkor azonnal károgással jelzi. Ha Laca átmegy akár a harmadik szomszédba, ő fáról-fára repkedve utána megy, megvárja, és aztán hazakíséri. Általában nálunk az a jellemző, hogy az összes állat jóban van egymással, bár azért néha akadnak villongások, de aztán elcsitulnak. Leginkább a cicák azok, akiket Albi rettentően érdekel, de ő résen van és időben elszáll előlük. Sokszor van úgy, hogy megyek le a postaládához, hátranézek és egy egész sereg állat kísér. Igazán muris látvány, de nagyon jó érzés is.

5 megjegyzés:

Éva írta...

Nekem nincsenek itthon állataim. Lakótelepre nem valók, én úgy gondolom. Mikor nem is olyan régen az Őrségben voltunk a szállásunkon lévő állatokkkal kutyáztam, cicáztam. Voltak kiscicák is, még szoptak.
Írtam is róluk a blogomban, ha érdekel.:-)
További minden jót Nektek!

Fahéjasalma írta...

De aranyosak a kiscicák! Így szeretnék én is élni, hogy egy sereg állat kísér... ez az egyik nagy vágyam.

csibe írta...

Nagyon aranyosak az új családtagok! :) Jól tettétek, hogy eleinte bezártátok őket! Mikor mi kiköltöztünk a városból falura, és kihoztuk a macskát, a nagy ijedtségtől az első percben kiugrott a kezemből, és elindult a város irányába... 1 hónapig sírdogáltam miatta, aztán egyszercsak hívott apum, hogy a makka visszatalált a városi házunkhoz (ez kb. 15 km)! Nagyon büszke voltam rá, de mikor újra visszahoztuk, azért bezártuk a biztonság kedvéért pár napra, ezzel megtanulta, hogy ez az új helye... :)
Albertről pedig amiket írtál, egyszerűen fantasztikus egy madárka lehet, tényleg nagyon okosak ezek a varjúfélék! Jó lehet egy ilyen hálás kis állattal :)

Éva írta...

Ez az Albi tök jó fej lehet!:)
(Pedig alapjában én idegenkedem a madaraktól, rettegek a naptól, amikor gyermekeim azzal állnak elő, hogy mondjuk papagájt szeretnének...)

Messzenéző Minyon írta...

Ezek szerint Nálatok sincs körben kerítés. Nálunk sincs. Mars el is szokott menni rendszeresen falut járni, körbenéz, körbeszimatol, aztán hazajön.
Albi nagyon tetszik! Akárcsak az, hogy az állatsereglet követ. Minket is követnek már a cicáink, ha sétálni indulunk a faluban.
A cicák pedig gyönyörűek!