Állataink télen

Nehéz időszak ez állatnak, gazdának egyaránt. A száraz, csapadékhiányos nyár nem sok szénát, kukoricát adott, így akiknek állataik vannak, azok most már  kínlódva fohászkodnak a tavaszért. Így vagyunk ezzel mi is. A szénabálát aranyárban adják, ráadásul a legtöbbje penészes, így almozáson kívül másra nem igazából használható. Ha akad olyan bála, aminek legalább a közepe száraznak mondható, annak is  a 35%-át el kell dobnunk, mert a vizes széna semmire sem jó, még alomnak sem. Kukoricából az idén nagyon kevés termett, így az ára a csillagos ég - pedig a malacnak, kecskének, tyúkoknak, libáknak ebben a téli időszakban muszáj abrakot adni. Keverve szoktuk abrakolni az állatainkat, kukoricát, zabot, valamikor búzát is darálunk, és azt kapják vegyesen egy-egy etetésre. Tőlünk nem olyan messze működik egy tejfeldolgozó kis üzem, így onnan térítésmentesen hozhatunk savót, amit a malacok és a kecskék is imádnak.  Igaz, gyönyörűek is egytől-egyig úgy a kecskék, mint a malacok. 1-2 hónap múlva több kisgida születését várjuk, izgalmas tavasz elébe nézünk. Már alig várjuk, hogy olvadjon az a rengeteg hó, ami az idén télen leesett (előző bejegyzésem óta is esett 35 cm), és a kecskéket az ősszel elkészült villanypásztoros karámban szabadon legeltetni tudjuk. Közben Laca megbeszélte mindkét szomszédunkkal (igaz, hogy ők csak ritkán jönnek Szomorócra), hogy egy-egy kisebb-nagyobb területet közrefoghatunk villanypásztorral, így legalább az ő területük is rendezett lesz és a mi kecskéink is jól fognak lakni.

Konnektor orrú malacaink

A négy malacból kettő levágásra kerül :-(

A kecskekarámban

Ödön nem csak itthon, de a faluban más helyeken is jól teljesített
oldalt Franci és Gombi

Picur, talán ő is anya lesz hamarosan

Elöl Mici és Vadóc (ők gidázni fognak hamarosan)
hátul Gombi a bárány, és Mókus

A baromfiállomány az őszi nyesttámadás óta igen csekély létszámú: 2 tyúkocskánk van mindössze, 1 kakas, 2 liba és 2 indiai futókacsa. Tavasszal szeretnénk az állományt felfejleszteni, valamint a baromfiólat is átalakítani, nagyobbat, biztonságosabbat szeretnénk. Amikor itthon vagyunk, ezt a pár jószágot kiengedjük a kertbe, hadd kapirgáljanak a hóban.

Jenny hamar megtanulta, nem jó a baromfiakkal packázni
A libáink belevesznek a fehérségbe.

 

Roni jól tűri a hideget

Jenny a cicusokkal is jól kijön

A havat leginkább az új kiskutyánk, Jenny élvezi. Ugrál, fetreng benne, harapja, prüszköl... Nudlit, a yorkshire terrieremet most éppen már hasig ellepi a hó, ő nincs oda érte, bár így, hogy a nagy hóban nehezebben tud közlekedni, legalább nem szökik meg. Roni, a házőrző ónémetjuhászunk rezignáltan veszi tudomásul, hogy ez a természetes, ő rendkívül jól tűri a szélsőséges időjárást.

Nudli és Jenny

És akkor még az 5 cicánkról: na őket nem sokat látni napközben, leginkább reggel és este kajaosztáskor tűnnek elő a szomszédos pajták rejtekeiből. Hát ők sem szeretik a havat, sokszor csak a vizes-havas mancsaikat rázzák.

Az idén Holle anyó nagyon szorgalmas szobalányt alkalmazhatott, mert hóban nincsen hiány. A táj szépsége lenyűgöző, és ha a közlekedésben akadtak is kisebb-nagyobb fennakadások, ezt a telet egész jól kihúztuk.

A gyönyörű táj - itt éppen a Hársas-tó felé menet közben

 

Tüzelővel is jól állunk, eddig talán 6 köbméter fa fogyhatott, aminek jórészét 2 cserépkályhában, és egy nagyon keveset a sparheltban tüzeltünk el. A házban esténként 24-25 fok körül van a hőmérséklet, és mivel napközben nem vagyunk itthon, hogy tüzeljünk, délutánonként, mikor hazajövünk, akkor sem megy 20-21 fok alá. Ez azt jelenti, hogy a nyári padlásszigetelésnek meg van az eredménye. Na jó, arra is kell számítani, hogy a tél elköszöntével a fűtési szezonnak korán sincsen vége.

Már várjuk a tavaszt nagyon... Szívesen rendezgetném már a kertet, tervezném a vetni-, ültetnivalót, de egyelőre türelmesen várjuk, hogy a 35 cm hó a kertünkből eltűnjön.

A konyhaablakomban már tavasz van

A hóból is megárt a sok!

Eddig úgy örültem, hogy milyen szép a hó, de hát a jóból/hóból is megárt a sok! Az előző bejegyzésem óta eltelt 3 hét, és ebben a 3 hétben még az előző havazás nyomai sem tűntek el, erre fel megint csak esik, sőt már harmadik napja esik-szakad felváltva, és ezáltal a közlekedés is egyre kezd kaotikussá válni.

Én nem is értem, hogy az itteni hókotrók milyen elgondolás alapján tisztítják az utakat, mert  az biztos, hogy sok logika nincsen benne! Bizonyos útszakaszok 200-300 métere le van kotorva hókásásra, utána pedig hosszú km-ken keresztül semmi, csak az úttestre taposott, fagyott nagy fehérség. Ebben csak az a kellemetlen, amikor annyira sok hó esik, hogy egy egybefüggő hófehér teret lát maga előtt az ember, de tudja, hogy az úttest két szélén valahol árok húzódik... na de hol?

 

Mindeközben természetes, hogy az egyetlen használható autónkon is tönkremegy a kuplung munkahenger, és mivel az autó típusa szerint nem egy tömegautó, így elég nehézkes az alkatrész beszerzése. Persze ez alatt az idő alatt dolgozni is kell járni, hát nagy nehezen megoldottuk azt, hogy legalább a buszig eljussak, aztán irány tovább volánbusszal. Hát a tömegközlekedésről inkább ne beszéljünk. Tőlem 30 km-re lévő kisvárosba 2,5 órás a buszos út, de ez a jobbik eset.

 

A munkáról még nem írtam... Eddig körjegyzőségen dolgoztam, egyik szakmámat gyakoroltam pénzügyesként. A körjegyzőségek megszűntek január 1-vel, illetve összevonva más körjegyzőségekkel -korlátozott létszámmal-  közös önkormányzati hivatallá alakultak. Én a Járási Hivatalhoz kerültem januártól. Mivel ott pénzügyes állás nincsen, így lett belőlem települési ügysegéd. Aki számára ismeretlen ez a fogalom, annak a kedvéért leírom, hogy mit is takar: van egy jókora körzetem, ahol 3 településen hetente 1-2 alkalommal ügyfélfogadást tartok, azokban az ügyekben próbálok segíteni az ottani lakosoknak, amelyek a járási hivatalokhoz kerültek. Én azért vagyok, hogy megkönnyítsem az ottélők mindennapjait azzal, hogy nem kell bejárni ügyet intézni a messzebb lévő járási hivatalba, hanem én ott helyben elkezdem az ügyintézést, és továbbítom az ügyet a hivatalba. Tulajdonképpen mindent összeszámolva nem megyek messzebb, mint az eddigi munkahelyem (csak pont ellenkező irányba), de hát a saját autó használata az szinte kötelező, és mindegy, hogy milyen az időjárás, az ügyfélfogadást azt meg kell tartanom. Szeretek emberekkel foglalkozni, nagyon könnyen kommunikálok és szívesen segítek mindenkinek, aki hozzám fordul - így talán másfél hónap elteltével azt tudom írni, hogy szeretem csinálni és elég mozgalmas is. De az igazi kihívást számomra a hamarosan induló kormányablak ügyintézői képzés jelent majd, amelyet másoddiplomaként fogok megszerezni. Jó pap is holtig tanul! -talán ezt már írtam, és azt is, hogy soha többé iskolapad - de hát "ember tervez, Isten végez" - én most éppen azt találom biztosnak a jövőmet illetően, ha be tudok majd ülni egy kormányablakba. És még hátra van egy számvitel vizsgám is a mérlegképes könyvelői suliból...

 

Ezek a ma reggeli fotók az útviszonyokról:

 

A Rába Csörötneknél:

 

Végre igazi tél van!

Ebből is látszik, hogy öregszem. Vénségemre még a telet, mint évszakot is megszerettem. És a mostani tél az amolyan igazi, nagy hótakaróval, igaz, hogy csúszós, járhatatlan utakkal, de annál szebb látvánnyal tárul a szemlélő elé. Mi anno 5 évvel ezelőtt hasonló formában ismerkedtünk az Őrséggel, a hólepte fenyők, a hófehéren szikrázó gyönyörű táj egy életre bevéste magát a szívünkbe, a kristálytiszta levegő beitta magát a tüdőnkbe és nemigen akaródzott innen hazamenni. Pedig akkor 5 éve csak pár napra jöttünk ide, és ez a pár nap megváltoztatta az addigi egész életünket. Pár nap után itt akartuk leélni az életünket, függetlenül attól, hogy az összes rokoni szál, a munkahelyünk és addigi egzisztenciánk a fővároshoz kötött mindkettőnket. Itt mindent előlről kezdtünk és azóta is jó úton haladunk álmaink megvalósítása érdekében. Ez az idei tél már a harmadik telünk, amit itt töltünk, és elmondhatjuk, hogy egyre könnyebben abszolváljuk. Megtanultuk, hogy hogyan kell gazdaságosan fűteni, hogy már tavasszal el kell kezdeni a következő télre szükséges famennyiség beszerzését, hogy a kamrában nem árt, ha nem csak egy hétre való cukor, só, liszt áll... és még sorolhatnám, hogy mennyi minden hasznos dolgot tanul itt vidéken az emberlánya. Ha megfelelő alázattal és tisztelettel viseltetek a vidék, a föld és az itteni lakosok irányába, sokkal egyszerűbb az élet, a beilleszkedés.

A nyugalom szigete... imádok itt élni, itt lakni. És ez mostanra is igaz, amikor a média tele van azzal, hogy a nagy havazás miatt elzárt települések, járhatatlan utak vannak erre mifelénk. Engem nem zavar ez az állapot.

Ilyen most a tél nálunk:

A hósüveges kertilámpa

A kutyusaink élvezik a havat

Ilyenek voltak az utak a hét elején. Azóta legalább még 40 cm esett és még mindig esik.

Jenny

Ő Jenny, a 8 hetes golden retriever. Tulajdonképpen az utólagos karácsonyi ajándékom, csak akkor még nem tudtunk a létezéséről és ha tudtunk is volna, akkor sem lehetett volna még elhozni és mondjuk a karácsonyfa alá ültetni. Régóta szerettem volna egy golden retrievert, mert ennél a kutyafajtánál a gyönyörű külső megjelenés ragyogó belső tulajdonságokkal párosul. Nekem ez a fajta az igazi "KUTYA", és most itt van, itt fekszik a lábam mellett és szuszorog... Most még sokat alszik, amikor meg fenn van, akkor meg állandóan a nyomunkban van láb alatt, de ő egy igazi tünemény. Ma vált el nagy családjától, mivel 8 kistesója van. Ha valaki kedvet kapott volna, akkor elérhetőséget nálam talál (Vas megyében).

Boldog karácsonyt!

Szeretetteljes, békés karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves blogolvasónak!

 

 

Villanypásztor

Sokáig tanakodtunk azon, hogy kecskéink szabadon legelhessenek, vagy pedig a karámban biztonságban bezárva Laca által lekaszált zöldet kapják. Mindkettő megoldás mellett szólnak jó és rossz érvek, azután mégis csak úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk nekik a házunk mögötti ligetes részen a villanypásztor által védett legelőt. Sheiláék is mikor nálunk jártak, mindenképpen javasolták a villanypásztoros legeltetést, és mi is hajlottunk inkább erre, így szép lassan elkezdtük összegyűjtögetni a hozzávalókat. Ma volt a főpróba, majdnem mindenkit hátra vittünk a legelőre, egyedül a kis bakkecskénk Csillag és Gombi, a bárány maradt a karámba. Nagyokat nevettünk, mikor hozzáértek a vezetékhez, akkorákat ugrottak hátra, és nem csak az, amelyiket megcsípte az áram, hanem az összes többi is. De ugyanakkor látszik rajtuk, hogy nagyon élvezik a szabadságot, és viszonylag addig, amíg jó idő van, szabadon legelészhetnek.

Tervünkben van még bővíteni a legelőt, hely van, fű van, akkor miért ne...

 

Kecskéink annyira jól érezték magukat, hogy Ödön a hős szerelmes nem rejtegette most éppen Picúr iránt érzett vonzalmát, így tanúi lehettünk röpke románcuknak. Bízunk benne, hogy bakkecskénk a falusi külszolgálatok után idehaza is megtette kötelességét, így talán tavasszal kecskeállományunk jó pár gidával fog gyarapodni. Most jelenleg tejhiányunk -így sajthiányunk is - van, alig várjuk már, hogy újra lehessen fejni őket. Addig is marad a bolti tej, illetve sajt.

 

Elhagyom a falut...

... már ami a munkahelyet illeti. Jövő év január 2-tól itt hagyom ezt a gyönyörű lankás-dombos, hegyes-völgyes kis határszéli falut, ahol most a körjegyzőségben dolgozom. Megszakad a szívem érte, mert nagyon kedvelem e helyet és a lakóit is...  olyannyira, hogy ha lehetőségem volna arra, hogy megfogjam a szomoróci telkem 4 sarkát és egy rántással áthúzhatnám erre a vendvidéki településre, azonnal, gondolkodás nélkül megtenném.

 

Mindez persze köszönhető az új önkormányzati törvénynek, amely január 1-től lép majd életbe. Az én szempontomból a lényege, hogy 2000 fő alatt nem hozható létre önálló hivatal. És hiába vagyunk körjegyzőség 3 faluval, mindösszesen 600-as a lélekszám... így a jövő az, hogy csatlakozni kell más körjegyzőséghez, amellyel közös hivatalt hoznak létre és amely pont mégegyszer olyan messze van az otthonomtól, mint amennyire most járok, és a 9 Ft/km útiköltségtérítéssel ilyen üzemanyagárak mellett nem tudom felvállalni már azt a távolságot. A járások kialakításával viszont kapok egy lehetőséget arra, hogy bekerülhessek a kisvárosi járási hivatalba és én ezt elfogadtam. Szentgotthárd is gyönyörű hely, igazi ékszerdoboza a környéknek és biztos, hogy tetszeni fog az új munkám. Hogy mi lesz az, na arról még nincs hírem, hiszen január 1-vel alakulnak meg a járási hivatalok, így majd addig talán eldől. Ambivalens érzésekkel a lelkemben várom az újév első napját, de a lényeg az, hogy továbbra is lesz munkám.