2014-11-21

Úgy tartják, hogy szarból nem lehet várat építeni,

de én ezt meg tudom cáfolni, igenis lehet! Mi egész életünkben mást sem csinálunk, csak ezt. Mivel új anyagra sosem telik, így a mások által már kidobásra ítéltetett anyagokat összegyűjtjük, aztán ha eljő az ideje, akkor pedig beépítjük, feldolgozzuk. 

Így történt, hogy az egykori pajta részeként a jövő generációjának fennmaradt gazdasági épület új tetőt kapott, az elejét pedig az én ügyes kezű hites uram megépítette kocsibeállónak. Dicsekedni nem nagyon szoktam, jórészt nincs is mire, de ezt mindenképpen szeretném megosztani Veletek. Laca saját kezűleg ácsolta össze, én csak a kezdeteknél segédkeztem, ameddig kimérte, beállította és összekötötte az egyenes oszlopokat. Még 2 évvel ezelőtt a határon túli szomszéd faluban elbontott egy öreg házat, anyagáért. Lett vagy 800 db cserepünk, egy csomó födémgerenda, födémpadló. Mindezek 100 évet is megélt anyagok, de nekünk nincsenek nagy igényeink, így úgy gondoltuk, hogy majdan ebből fog megépülni a kocsibeálló. A gazdasági épület kétharmadában az állatok - malacok, kecskék - vannak elszállásolva, az egyharmad részében áll Laca kistraktorja, egyéb gépek és az állatok takarmánya. Ennek az épületnek cserép volt a tetején, de kb. 5 évvel ezelőtt - még nem laktunk itt - egy óriási havazás alkalmával összedőlt. A cserepet leszedtük, a lapos tetőt leszigeteltük és 4 éve úgy várt a sorsára. A cserepeket elhasználtuk a ház előtt lévő fatárolók fedésére, így most csak hullámpala fedést tudtunk rá rakni. 

Ilyen volt 2008-ban, amikor megvettük a házat
2010 telén, amikor még nem voltak állataink, sem gépeink
és csak garázsnak használtuk
A kezdeti lépések:

A kép jobb oldalán látható régi boylert is hasznosítottuk:
Laca üstházat -népies nevén: kotlát- készített belőle


Az épület tetejére hullámpala fedés került 


A majdnem végeredmény:

Ha végzünk az építkezéssel, akkor területrendezéssel folytatjuk

Az épület tetejére 60 db pala, a kocsibeálló borítására pedig 760 db tetőcserép került. Az összes gerendát, padlót a férjem egyesegyedül építette be, mert itt nálunk a faluban szinte ismeretlen fogalom az összetartás, a kalákába való együtt dolgozás, a besegítés a másiknak. De megépült, és már oldala is van. Igaz, hogy ponyvából, de a szél már nem tudja majd a havat behordani. Kívülről a száradó jövő évi tüzelőnket Lacám felstokizta, így faborítást is kapott. 

Hát emígy lehet szarból várat építeni :-) 


1 megjegyzés:

baratella írta...

jó látni, hogy van kedvetek az átalakításhoz.És nagyon szépen csinosodik a portátok.Jó egészséget a továbbiakhoz is!