2012-08-15

"Nyitott porta" lettünk

A Hétrétország - a szerek és porták fesztiválja elnevezésű, hagyományosan minden év augusztusában megrendezett rendezvénysorozat keretein belül 2012. augusztus 19-én vasárnap délután 14 - 17 óráig szeretettel invitálunk mindenkit a mi saját "nyitott porta" napunkra, ahol kedvedre simogathatod a kecskéket és egyéb háziállatokat (ha hagyják magukat), megkóstolhatod a férjem által épített kültéri búboskemencében frissen sült kenyeret, az általam készített langallót (kenyérlángost, tökipompost, ki hogy hívja), s ha a tejhozamunk is engedi, akkor saját készítésű kecskesajtunkba is belekóstolhatsz.

 


 Mindezeken túl mi is részt veszünk a "Kincskereső" játékban, ami azt jelenti, hogy egy általunk készített, a portánkra jellemző szerény ajándékot elrejtünk a portán, és a portán portyázók közül aki kitalálja, illetve meg is találja a "kincset", az haza is viheti, vagy leadja a Hétrétországot szervező Őrségi Teleházban, ahol becserélheti más, becses hétrétországi ajándékra. Nem árulom el a titkot, csak azt, hogy nálunk már készülőben van a kincs!

A hétrétországos "nyitott portákat" egy zászló jelzi, illetve egy kiadványban falvanként fel is vannak sorolva. A nyitott portára belépni egy előzőleg, a Teleházban megvásárolt portajáró füzettel és a hozzá tartozó karszalaggal lehet. Azonban kevés darabszámban a portákon is fellelhető ez a füzet és karszalag, így aki egyből az általa kiszemelt nyitott portát célozza be, nem kell külön Őriszentpéterre mennie. A  portalátogató füzetben van egy oldalon matricagyűjtő hely, nálunk portásoknál pedig a megfelelő számozású matrica. Aki kirakja matricából a füzetben lévő képet, és visszaküldi vagy leadja a Teleházban, az a jövő évi rendezvény programjaira nyerhet belépőjegyeket.

Nekünk ez az első "nyitott portánk", így előszörre csak egy napot mertünk bevállalni, mert nem lehet tudni, hogy milyen lesz az érdeklődés irántunk. Ha jól sikerül, akkor jövőre akár több napot is nyitva lehetünk, majd meglátjuk!

Mi már az elmúlt héten vasárnap amolyan elő-nyitott porta napot tartottunk, hiszen sokan meglátogattak bennünket. A látogatók között volt kedves blogíró társunk is,  vidéki porta családjával. Kedves emberek, jót beszélgettünk és sajnáltuk, amikor menniük kellett.

Portára fel, szeretettel várunk mindenkit, aki éppen erre vagy a közelben jár! 


5 megjegyzés:

Lidike írta...

Ez nagyon jó program, csak kár, hogy olyan messze vagytok :( De legalább tudom, hogy van ilyen és jövőre egy nyaralással összekötött vidéki portabejárásokat fogok tervezni az Őrségben. Lesz időm Zolikámnak beadagolni :) Lehet jövőre találkozunk is ...

Holdgyöngy írta...

Ez nagyon jó kezdeményezés, tetszik!

porta írta...

Saját tapasztalatból mindenkinek csak ajánlani tudom. Érdemes az őrségi parasztházat meglátogatni.

Anyavirág írta...

Nagyon jó az ötlet, ilyet mifelénk is érdemes lenne szervezni..... Majd megemlítem a polgármesternek.:-))

Lizi írta...

Erről már lekéstünk, de jövőre szívesen meglátogatnám a portátokat!
Kíváncsi vagyok a nyúlházra, a kecskékre,és persze a sajtokra.Remélem, jól sikerült!