Újabb szülinap

Egy kicsit személyes lesz a mai témám. Tegnap reggel, ahogy indultam dolgozni, sajnos az éjszaka lefagyott havas úton megcsúsztam, járművem irányíthatatlanná vált, és keresztül repülve pár métert egy árkon, becsapódtam egy fába. Ha nem ilyen autóm lett volna, mint amilyen volt (sajnos múlt időben), akkor a legjobb esetben is kórházban lennék, de rengeteg híradást láttam már, hogy fának csapódva meghalt a sofőr. Így a március 20-át - amit amúgy a boldogság világnapjának tituláltak - én második szülinapomnak tekintem. 

Az autó menthetetlen, ami nekem egy külön trauma, mert szinte szerelmes voltam belé. Egy Rover 75 típusú, 2 literes V6-os motorral ellátott, bőrüléses, faberakásos gyönyörű gépjármű volt, csodaszép kék színben. 2016-ban vásároltam, és még a rendszám számai is a kedvenc számaimból állt. Mondjuk ez mellékes. Nem volt fiatal, az idén vált nagykorúvá. Egy nagy erőgép volt ő, és örültem, hogy az enyém lehetett. Nagysága miatt soha nem volt problémám, férjem mindig mondta, hogy nem nagyzolásból kell nagy és erős autót venni, hanem azért, hogy ha kell, megvédje az életemet. Bejött... Ha tegnap egy Suzuki Swifttel történik mindez, ma nem írom ezt a bejegyzést.

Nekem zúzódásokon és a sokkon kívül más bajom nem lett, kinyíltak a légzsákok, a bal kézfejemen keletkezett egy nagy pukli, ami már tegnap óta borogatva lejjebb ment, most már csak zöld-lilában játszik a kézfejem. Ami kicsit fájdalmasabb, az a biztonsági öv által okozott zúzódás, végig a mellkasomon, hasamon keresztbe, és jelenleg olyan fájdalmakkal, hogy lehajolni sem nagyon tudok. Ezt leszámítva jól vagyok.

Olvad

Na végre, előző bejegyzésem megtette a hatását, mert Tavasz-tündér már nálunk is tevékenykedik. 16-17 fokok voltak tegnap és ma, ennek megfelelően a rengeteg hó, ami a kertünkben-udvarunkon, tetőinken volt, gőzerővel elkezdett olvadni. Ennek az lett az eredménye, hogy nyakig ér a sár mindenhol. Egyelőre kertészkedésről még nem álmodhatok, pedig már megvettem a vetőmagokat is. Metszeni is kéne, de szó szerint bokáig süllyedünk a sárba mindenhol, így kell várnunk egy picit, míg normalizálódik a helyzet. 

A veteményesről még nem is írtam. Mármint a tavalyiról, mert ugye idén még semmi nincs. Miután felszámoltuk a kecskefarmot, lebontottuk a karámokat. A terület pihent 1 évet, és a kecskekarám helyén alakítottunk ki egy kis veteményest, ami nagyon jó ötletnek bizonyult, mert északról-keletről védett helyen van, és délelőttől késő délutánig süti a nap.  Arról nem is beszélve, hogy jól trágyázott, zsíros talajú az a terület. Tavaly vetettem salátát, retket (na az nem sikerült a hagymával és a borsóval együtt), spenótot, céklát, cukkinit, padlizsánt, babot, és vettem egy csomó paradicsom és paprika palántát. Céklából és cukkiniből rengeteg lett, babból is volt jócskán, paradicsom-paprika is szépen termett. Tavaly megúsztuk a paradicsom-vészt is, nagyon odafigyeltem rájuk, sokszor volt, hogy takargattam az egész veteményest még az elején fóliával, hogy védjem a kései fagyok ellen. Erre mifelénk május 20-25-ig még simán előfordulnak hajnali fagyok, így ebben az időszakban állandóan az időjárás-előrejelzést lesem. Tavaly elfagyott az összes diónk, a 3 óriási diófánkról csak a fagytól elfeketedett levelek bólogattak. A kivink és a fügénk úgy szintén a kései fagy áldozatai voltak. Az elmúlt 2-3 évben sok kis gyümölcsfát ültettünk. Ilyenkor tavasszal amikor az előrejelzés hajnali fagyot jósol, minden kicsi gyümölcsfára neylonzsákot (alapvetően fekete színű szemeteszsákot) húzunk, hogy védjük őket. Eddig még sikerült őket megvédeni, bár talán 2 csemete kipusztult, de az nem a fagy számlájára írható.

Az idénre is hasonló zöldségeket tervezek, mint amelyek tavaly voltak. Amik nem sikerültek, azokat másik helyen idén újra próbálom.

Mondd Tavasz-tündér, merre jársz?

Soha nem lesz tavasz... ez a ma reggeli időjárás jócskán alátámasztja az érzéseimet. Éjjel és hajnalban ónos eső, majd reggeltől minderre hóesés. Az utakat nem takarítják, csúszósak, úgy hogy mára egy nap szabit kértem, mivel az út amit meg kell tennem a munkahelyemig, nem egyszerű - telis-tele emelkedővel-lejtővel, kanyar után kanyar. Ezek a felvételek a szomszédom fotói, mikor éjszakai műszak után reggel jött hazafelé a munkából. Utállak tél!

Az új családtag

Kis barátnőt hoztunk Kergének! Ő itt Foltos, a 4 éves kanca csikó, és jelenleg állati jól érzi magát. Több ló közül jött, ahol igen szigorú hierarchia működött, így ő egy kicsit el volt nyomva. A többiek jóval nagyobbak is voltak nála, talán egy lovacskát kivéve, akivel jó barátságban is voltak. Úgy vettük észre, hogy Kerge higgadtan fogadta, s megérkezése után 10 perccel már boldogan szénáztak együtt. Hiába, Kerge nagyon egyedül volt, igazán ráfért már egy jó társaság.

Játék a lufival

Kapu

Mikor legelőször itt jártunk az Őrségben - anno 2007-ben - rendkívül szimpatikus volt az, hogy nem nagyon láttunk kerítéseket a házak körül. A mi  portánk is sokáig ilyen volt, aztán gondoltunk egy merészet - ehhez  az osztrák szomszéd viselkedése is nagyban hozzájárult - és lekerítettük körbe a telkünket. A fő indok a kutyák voltak, hiszen nem tudtuk őket biztonságosan kiengedni. Akkor a staffordshire terrierek közül csak a Brandon volt még, és mivel a fajtájával szemben van egy egyfajta negatív előítélet (staffi+pittbull keverék = harcikutya), így még azt a feltételezést, hogy esetlegesen megtámadhat bárkit is, el akartuk kerülni azzal, hogy kerítettünk. Mivel a kerítés körben csak vadkerítés, neki nem okozna túl sok erőkifejtést, hogy észrevétlenül keresztül menjen rajt, de van annyira intelligens és jól nevelt, hogy nem teszi.

Tehát kerítettünk, méghozzá nem az eddigi feljárónkkal együtt, hanem azt kihagyván, egy teljesen új feljáratot, utat alakítottunk ki. (A szomszéd, aki egy évben talán összesen 4 alkalommal van itt Ausztriából, kisajátította a kocsifeljárónkat - de erről bővebben írok majd.) Ha van kerítés körben, akkor bizony egy kapu is kellett közvetlenül az út mellé, méghozzá kétszárnyas, hogy az autóinkkal beférjünk. Természetesen a kecskekarám elbontásából származó bontott faanyaggal dolgoztunk, az utat is bontott téglából raktuk ki. Egyik sem mérnöki pontosságú, kissé rusztikusra sikeredett. Amikor készen lett, megint csak ecsetet ragadtam. Ezek a fotók tavaly tavasszal készültek, azóta az időjárás a kaput is és a pingálást is jócskán megtépázta, tehát az idén tavasszal lesz mit rekonstruálni.

Állataink

Igazán aktuális a téma, hiszen amikor magára hagytam szegény blogomat, előtte számoltuk fel az állatállományt. 2015-ben majdnem mindent sikerült eladnunk, az utolsó tyúkot és kakast tovább tartottuk még, de aztán ajándékozás lett a végük. Aztán jött a következő év tavasza, amikor minden telis-tele volt undorító csupasz csigával. Akárhová néztem, akármerre mentem, mindig beléjük botlottam és komoly hányingerrel küzdöttem, annyira undorodtam tőlük. Így hát meggyőztem a férjemet, hogy vennünk kell legalább két csigaevő indiai futókacsát. Amióta vannak, csak nagyon elvétve - inkább kő, farönk alatt - látni egyet-egyet, úgy hogy a kacsa projekt sikeresnek bizonyult. Ráadásul a tojó megült magától a tojásain, sőt mi több, ki is keltette őket, így majdnem önfenntartóak, mert a szaporulatból tudtunk eladni. Jelenleg négyen várják már nagyon a tavaszt, és főleg azt, hogy  a tóka engedjen már kicsit a jég fogságából és tudjanak lubickolni.

Lovacskánk, Kerge is köszöni szépen jól van, ő hátul ellegelészget a nagy réten. Most tavasszal barátnő érkezik hozzá, már csak a jó időt várjuk a szállítással. Most gondolkodtunk azon, hogy veszünk mellé két kecskét, hogy ne unatkozzon. Aztán jött ez a lehetőség, és akkor úgy döntöttünk, hogy inkább egy maga fajtájával barátkozzon. Bár a kecskék azóta is nagyon hiányoznak.

Cicáink négyen vannak, három kinti és egy benti, akit a férjem mentett meg. Amikor hazahozta, olyan állapotban volt, hogy egy lyukas húszfillérest sem adtam volna az életben maradására, törött volt a farka (rácsapták valahol az ajtót), vézna volt és roppant ápolatlan, mindez talán 6 hetesen. De mi rendbe hoztuk, gyönyörű kiscica vált belőle. Azóta ő bent lakik a házban.

És a végére hagytam a kutyusokat. Nudli a legöregebb, ő egy 12 éves yorki. Aztán jön a sorban Jenny (királykisasszony), ő 6 éves golden retriever, aki 8 hetes kora óta él a családunkban. 2015 márciusában örökbe fogadtuk 8 hetesen Brandont, ő egy staffordshire-pitbull keverék, már 3 éves múlt. A világ legaranyosabb, legjólelkűbb kutyusa. Az örökbefogadás itt még nem ért véget, hiszen 2016. augusztusában magunkhoz vettük a 6 hónapos Zarát, aki egy staffordshire kislány, most jelenleg 2 éves. És egész pontosan holnap lesz egy hete, hogy újra megmentettünk egy Bogáncsos árvát, ő Kyra, ugyancsak staffordshire kislány, aki 4 hónapos. Így összesen öten vannak, ebből három kutyi a zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhelyből lett örökbe fogadva. Azt hiszem, annál jobb érzés nincs, mikor egy kis életet megmentesz azzal, hogy magadhoz veszed, és egy másikat azért, mert  a helyére kerülhet. Amikor egy héttel ezelőtt elmentünk a menhelyre, és a férjem ölben hozta ki a kiskutyát, látnotok kellett volna a többi kutyust. Minden kutyus a kennel rácsához jött és kérlelve néztek bennünket, hogy "engem is vigyél haza". Ezt a képet biztosan soha nem fogom elfelejteni, és ha rágondolok, már össze is szorul a torkom. Nálunk ők családtagként vannak kezelve, családban nőnek fel, foglalkozunk velük és a legjobb nevelést kapják. És imádjuk őket!

Brandon és Nudli

Jenny

Jenny és Zara

Jenny és a mentett cica Szimi

Férjem a három örökbefogadott kutyussal: Kyra, Brandon és Zara