2015-05-30

Egy újabb "szerelem" kezdete és folytatása

Minden a munkával kezdődött, tehát nevezhetjük munkahelyi ártalomnak is. Az új szerelem Lacámra munkavégzés közben kacsintott rá, mégpedig akkor, amikor a mentett lovakat kellett őriznie egy pár alkalommal. Az egyikbe teljesen beleszerelmesedett, mikor hozzájuk kellett mennie, mindig felszerelkezett almával, répával, hogy kedveskedni tudjon kiválasztottjának. Pedig arról a lóról muszáj lesz lemondanunk, mert van tulajdonosa, sőt külön a nyilvántartásba bejegyzett állattartója, akik többek között perben állnak az állammal, mert nem viselték rendesen gondjukat a 60 pacinak. Tehát ennek a lónak az elhelyezése teljesen bizonytalan, de mindez arra jó volt, hogy férjem-uram egy új hobbinak kezdjen hódolni. Én is volt, hogy meglátogattam a pacit, sőt már a rehabilitációs helyén is etetgettem, szőrét kefélgettem és egyre jobban összebarátkoztunk, sőt egyre jobban kezdett a szívemhez nőni és egyre jobban kezdtünk vágyni egy saját ló után. És akkor egy nap egyik ismerősünk megkérdezte, hogy nem kell-e egy póni. Persze, mi azt feleltük, hogy kell, erre ő azt válaszolta, hogy közben megbeszélte a férjével, és nekünk ajándékoznának egy lovukat, ha elfogadjuk. Hát na ná, persze hogy elfogadtuk. Kerge útlevele szerint egy 13 éves ír telivér, ismerőseink nemrég Ausztriában vásárolták abból a célból, hogy kislányuknak jó lesz lovagolni. Viszont ő versenyló volt hosszú évekig, és egy alkalommal a volt gazdái hideg vízzel itatták közvetlenül a futam után, így leforrázták a tüdejét, ergo versenyzésre -sőt egyelőre legalább egy évig lovagolásra- is alkalmatlan. A kislánynak vettek másik lovat, amelyen tud lovagolni, Kergét meg a párom hazahozta, és azóta ő a mienk. 

Jól állnak egymásnak


Kerge birtokba vette a ház mögötti területet

A ház mögötti saját részt villanypásztorral kerítettük le
Elterveztük, hogy Kerge a ház mögötti területen fog lakni, oda építünk egy kisebb pajta-féleséget neki, a saját területünket meg villanypásztorral le is kerteltük. Az eredeti rendezési terven volt is ott épület, de azt csak úgy, mint a lábaspajtát, annak idején elbontotta a volt tulajdonos. Mivel a házunk mögötti területünkön túl is rét, kaszáló van, így a rét tulajdonosától megkaptuk használatba. Csak lényeges, hogy nem fix, hanem bontható villanypásztor legyen. Ez óriási segítség nekünk, hiszen ennyi kecskének, birkának és már a lónak is nagy szüksége lesz a szénára, no meg a legelőre.

Közben kecskéinknél utolsóként Picúr is megellett, ő is ikreknek adott életet, és lányok!!! Tehát most úgy állunk, hogy az idei összes kiskecske száma 8, abból 2 ikerpár van, és ivaruk szerint 7 gödölye és 1 kis bakkecske. Gyönyörűek!

A társaság egy része napfürdőzik
A házunk mögötti rét. Telis-tele lila harangvirággal...

... réti boglárkával, margarétával, lila kosborral, tüdőfűvel.

Esőben bizony bővelkedtünk az elmúlt napokban.
Utoljára, de nem utolsósorban pedig egy új kiscica érkezett hozzánk, egy édes kis vörös cirmos kandúrka. Cicáink száma így újra ötre gyarapodott, abból egyelőre hárman kinti cicák, kettő pedig benti cica.

Jenny és Brandon kezelésbe vették Cilindert, az új kiscicát.

3 megjegyzés:

Mézeskalács írta...

Ez a kecskés fotó hatalmas:)))) Kíváncsian várom milyen állatok bukkannak még fel nálatok:)

Gandalf írta...

És még mondja valaki, hogy nincs szerelem első látásra... :D

Annamarie írta...

Mézeskalács: hát, azt mi sem tudjuk! Bár Kergének nagyon kéne egy haver, hogy ne legyen egyedül. Én egy szamárra gondoltam :-)

Gandalf: Már hogyne létezne! Én és a férjem 9 évvel ezelőtt ugyancsak szerelem volt első látásra!