2015-05-02

Szeretlek május!

Nehezen jutok mostanában gép elé, sok az elfoglaltság, rengeteg a tennivaló. De azért azt elmondhatom, hogy jól vagyunk! Itt a tavasz, napról-napra egyre melegebb az idő, és itt a május, az én évszakom! 

Állatainkról néhány mondat: Kecskéink száma gyarapodik, 3 ellés volt ezidáig, mindhárom kislány lett, aminek szívből örülünk. Még három ellés van hátra, reméljük, hogy hasonlóképpen szerencsés lesz. Van egy kisbarink is, sajnos ő kos, így meg kell válnunk tőle, pedig édes pofa. Malacaink viszont nem sokasodtak, és a baromfiállományt sem tervezzük  gyarapítani, az idén elmarad a keltetés. Az új kiskutyánk Brandon immáron teljes jogú tagja a családnak, hamar megszokott nálunk és imádjuk őt! Nagyon jó úton halad a szobatisztaság felé, okos, sok mindent megért és rendkívül ragaszkodó.

Lacának sikerült munkahelyet találnia, így rám is sokkal több feladat hárul az állatok ellátása terén. Az idén végre sikerült időben elvetnem az első vetőmagokat, háromfajta hagymát, retket, sárgarépát, petrezselymet és borsót vetettem. Mind ki is bújt, már kapálni kéne a sorokat és vetni a többieket. A paradicsom-paprika palántázással megvárom a május közepi fagyosszenteket, mert azok bizony minden évben vendégek voltak erre mifelénk. És hát még a helyüket is elő kell készíteni, mert szántás és boronálás után olyan göröngyök vannak a földben, hogy képtelenség szétzúzni őket. Hogy mit kezdek még a földdel, nem tudom, de már igencsak szorít az idő.

Na de meséljenek tovább helyettem a képek!

Kétnapos kis bárány

Tegnap született kiskecske

A nyáj és a táj

Akár egy festmény is lehetne

Brandon

Szombat délelőtti idill

Csendélet az ajtó előtt

1 megjegyzés:

Lidike írta...

Olyan rég hallottam felőletek, örülök, hogy mindenki jól van :)
Gyönyörű helyen laktok, ezt a tájat elnézve elmennék hozzátok nyájat terelő juhásznak :D