2013-06-05

Ázunk, fázunk...

...  s szégyen, nem szégyen: FŰTÜNK!  Talán régebben ilyesmi lehetett az őrségi tájegység időjárása, mint a mostani. De ez nekem nagyon nem szimpatikus, mert imádom a langy tavaszt és a meleg nyarat, és ezekből eddig vajmi kevés adatott meg. Az időjárás meg van bolondulva: télen tavasz, tavasszal tél, aztán ugyanazon hónapon belül nyár, nyáron meg tavasz... ezt már követni sem lehet. Én nem vagyok egy depresszióra hajlamos ember, de ez már nekem is sok, sőt SOKK! Utálom, ahogy két hete minden áldott reggel sötét szürke égboltra és csepergő/szakadó esőre ébredünk, hogy itt a nyár, és fázunk napközben az irodában, délután és este otthon. De azért van egy jó kis SALGO típusú teatűzhelyünk, hogy ilyen esetekben begyújtsunk. A fűtési szezon így kitolódott az eddigi 8 hónapról 10 hónapra, ugyanis itt volt már arra példa, hogy augusztus 21-én is be kellett fűteni, ráadásul a cserépkályhába. Ahogy figyelem az előrejelzéseket, népi jóslatokat, lehet, hogy az idén is szükség lesz rá. Állítólag hűvös nyarunk lesz (illetve már van is). 
Így aztán kérem, hogy aki a Napnál fűtő, az menjen vissza szépen a szolgálati helyére és végezze a dolgát rendesen! 

4 megjegyzés:

Anikó írta...

Inkább a felhő kergetőkkel van baj! Ők nem végzik a dolgukat!:-)
A napocska ha süt, akkor nagyon igyekszik....
Szép napot!

Messzenéző Minyon írta...

Nem vagy egyedül a SOKK-kal. Nálunk is dolgozik a Samu nevezetű.

vargaera írta...

Mi is begyújtunk, lassan két hete, minden nap, reggel és este. És nemcsak a gyerekek miatt :(

Mi lesz így a vetéssel, mindennapi kenyerünkkel - mert gazda barátaink panaszkodnak, hogy a búza ígymegúgy...??? És a lelkünkkel?

baratella írta...

Időjárás sokk!Sokan hasonlóan vagyunk!
Férjem nekiállt felfűrészelni a következő télire valót.Lehet, hogy hamarosan szükség lesz rá???