Ezt a posztot az első "Nyitott porta" napunk összefoglalásaként írom. Hirtelen ötletként villant az agyamba, hogy az idén meg kéne próbálnunk a Hétrétország berkein belül megmutatni magunkat, és sokat gondolkodtunk rajta, hogy jó ötlet-e egyáltalán. A látogatók számából és a visszajelzésekből egyértelműen úgy tűnik, hogy megérte a fáradtságot, és jövőre már két nappal ismétlünk.
Vasárnap 14-17 óráig volt meghirdetve a nyitott porta nap, de még este fél 8-kor is jöttek a vendégek. Eredetileg a szervezők szerint 5-kor be kellett volna vennünk a nyitva tartást jelző hétrétországos zászlót, de erre sem időnk nem volt, sem túlzott kedvem sem, hiszen fél 5 tájban csúcsosodott ki a program.
Kettőkor még Lacámmal ott ültünk a kiülő alatt, és azt tervezgettük, hogy ha nem jön senki, akkor az elkészített ételekkel mit fogunk kezdeni. A kenyereket lefagyasztjuk, a túrós burek másnap hidegen is kitünő, a három tepsi langallót meg úgy gondoltuk, hogy az aznap érkezett privát vendégeinkkel majd vacsorára elfogyasztjuk, a maradék meg jó lesz másnap reggel kicsit megmikrózva. Még véget sem értünk a gondolatmenetnek, amikor megérkezett az első portajáró vendég, és utána folyamatosan nagyon sokan követték. Nem számoltuk össze, de aznap minimum 70-en jártak nálunk. Általánosságban mindenkinek nagyon tetszettek az állatok, a kertünk, a házunk. Bennünket arról faggattak, hogy miért költöztünk ide, hogy találtuk meg a házunkat, van-e a környéken munkalehetőség, visszaköltöznénk-e Pestre, van-e eladó kecskesajt, miért neveztünk be a nyitott portákra, valamint a falunk történetéről. Lacámat leginkább a kemence építéséről, működéséről kérdezgették. Egybehangzóan többen állították, hogy a langalló és a burek iszonyatosan finom, persze a frissen sült kenyér is, és hát a kecskesajtok azok isteniek, pedig többen nem is szeretik, de a miénken nem érezni azt a tipikus kecskeízt, ami miatt sokan nem szeretik.
És hát a porta kincse... ez egy játék, amit az Őrségi Teleház hirdetett, és a lényege, hogy minden portán van valami "kincs", amit a portajárónak meg kell találnia, azt beviheti leadni a Teleházba, és a kincs fejében értékes Hétrétországos tárgyakból választhat.
Most már elárulhatom, hogy a mi kincsünk egy fotómontázs volt, amely nagyban ábrázolja a házunkat, és három kicsi képben a kecskéket, a sajtokat és a kemencét. Mindezt egy fakeretben, feliratozva felfüggesztettük a kiülő falára, mintha örökösen ott lett volna. Egy kisfiú -ha jól emlékszem a nevére- Matyi, miután az összes bokor alját, csirkeólat és miegymást megnézett, nagy nehézségek árán megtalálta. Nagy volt az öröm, boldogan ölelte magához, és mondták is, hogy ezt bizony ők hazaviszik Budapestre.
Matyi és a porta "kincse" |
A kemencében 6 kenyér sült, déli 12 órára készen is lett |
Terített asztallal vártuk a vendégeket. Sokszor kevés volt az ülőhely és az 50 db műanyag pohár és tányér is kevésnek bizonyult. |
A kiülő alatt volt elhelyezve a vendégkönyv és néhány képes kiadvány, amely a vidékről, vidéki gazdálkodásról szól |
![]() |
Csak jönnek és jönnek... |
![]() |
Jól érezték magukat |
![]() |
A szomoróci szomszédok is megtisztelték portánkat a jelenlétükkel |
Kedves portajáró vendégeink, ha valaki közületek olvassa a blogot, köszönetünket fejezzük ki a nagy számú érdeklődésért és reméljük, hogy jövőre is találkozunk!
A fotókért külön köszönet Bukor Feri barátunknak.