2012-07-29

Vendégváró nyitott porta

leszünk a Hétrétország, a porták és szerek fesztiválja című rendezvénysorozaton. Most voltak itt nálunk a szervezők, megbeszéltük a legfontosabb tudnivalókat. Hogy értsétek, miről is van szó: ez a rendezvénysorozat minden év augusztusában kerül megrendezésre, és az egy hétig tartó, nagyszabású kulturális programok mellett vannak a vendégváró nyitott porták, ahová betérhet a kedves turista körülnézni, vagy éppen amilyen programot kínál neki a házigazda. Én úgy gondolom, hogy a falunk népszerűsítéséhez ezzel a részvétellel tudunk hozzájárulni.  Azt terveztük Lacával, hogy a kecskesimogatás mellett kemencében sült házikenyérrel, langallóval és ha tejhozamunk engedi, házi kecskesajt kóstolást tudunk a vendégeknek kínálni. De bármilyen más ötletet is szívesen fogadunk, természetesen olyan típusút, amely nem jár túl nagy és költséges beruházással, hiszen a vendéglátó portáknak ebből különösebb bevétele nem származik. Mi amúgy a rendezvénysorozaton kívül is szinte állandóan nyitott porta vagyunk, hiszen a nyár beköszöntével megszaporodtak a látogatóink is. Sokan a blog alapján jönnek hozzánk, mint most legutóbb egyik kedves blogíró társam házunktája is a párjával.

A Hétrétország rendezvénysorozatról részleteket kicsit később fogok majd írni. Úgy hogy ötletelésre fel és szeretettel várunk mindenkit!

7 megjegyzés:

Gandalf írta...

Szia!
Kapolcs után szabadon, engedjetek be néhány sátrazót a birtokotokra, akik persze minimális fix árat is fizethetnek a szálláshelyért. Esetleg, ha lehetséges, adhattok ki szobát. (Ha nálunk lenne hasonló rendezvény, én biztos "sátraztatnék"!) Esetleg minimális ellátást is biztosíthattok (reggeli, vagy ebéd), ha tudtok egy kis segítséget szerezni hozzá, pl valamelyik szomszéd, vagy rokon.
Na??

Annamarie írta...

Kedves Gandalf! Köszi az ötletet, de sajnos ez nem kivitelezhető. A sátrazóknak vzes blokkot wc-vel nem tudok biztosítani, és a saját fürdőszobámba nem szívesen engedek be idegen embereket. A szobakiadás sem járható, mert mindösszesen 2 szobánk van, az egyik a háló, a másik a nappali, és erre ugyanaz vonatkozik, mint a sátras projektre: idegen embereket a saját házamban nem szívesen szállásolnék el.
Az ötletelést magára a programra értettem, mindösszesen egyetlen napon három óráról van szó. De nagyon köszönöm a hozzászólást.

kovtama írta...

Én annyira mennék! De olyan messze vagy. Sebaj, egyszer majd odaérek:)

Böbe írta...

Augusztus vége felé úgy néz ki,hogy megyünk ismét fiamékhoz vendvidékre.Jó lenne ha tudnék időt szakitani,hogy ellátogassak a portátokra:))

porta írta...

Szia Annamarie!
7-től pont arrafelé fogunk nyaralni. A nyitott porta programra mi is beneveznénk. Egy beköszönésre feltétlenül.

Annamarie írta...

kovtama, Böbe, porta! gyertek, sok szeretettel látunk Benneteket!

Gandalf írta...

Ok. Kicsit elragadtattam magam...:D
Ismerőseim ilyenkor lovagoltatást (póni), állatsimizést, etetést, tojásszedést (előre eldugottak, pl gyermekek számára, aki a legtöbbet összeszedi,kap valami kis jellegzetes ajándékot - pl egy kis csupor mézet, vagy egy darabka sajtot... tudom az állatok közé nem feltétlenül okos dolog beengedni senkit, de ha van más, hasonló terep, akkor működhet) szoktak "rendezni". Az emberek, családok, gyerekek olyannyira tele lesznek kérdésekkel, élményekkel, hogy az órák repülni fognak. Aznap senkit nem kell majd altatni.