2012-05-25

Szomorú napokat élünk

Sajnos nem csak vidám eseményekről és boldog pillanatokról tudok beszámolni. A történések sorrendjében: először is a négy kikelt kislibából egy sajnos elpusztult. A maradék hármat elvittük férjem egy volt kollégájának, mivel még a tojások időszakában kettőt ígértünk neki, a harmadikat pedig nem volt szívünk elszakítani a tesóktól.
Aztán a kotlós alatt lévő kacsatojásokból egyetlen kacsa sem kelt ki, húsvét óta ült rajtuk, így felszámoltuk őket.
A héten egyik nap szakadatlan esett az eső - pont otthon is voltam -  a baromfiak pedig a szakadó esőben is békésen kapirgáltak a portánkon szana-széjjel. Ez volt a veszte az egyetlen, ám a legszebb kendermagos csibémnek: arra járt a róka és elvitte őt.

A legdrámaibb történés pedig: az utoljára hozott kiskecske, Saláta ma reggelre elpusztult. Mióta nálunk volt (ő volt az, aki a rackabáránnyal jött hozzánk) azóta nem stimmelt nála valami. Nem voltak a kiskecskére amúgy nagyon jellemző ugra-bugrálások, csak szomorúan állt vagy feküdt Gombóc mellett. Néha eszegetett, de nem túl aktívan, látszott rajta, hogy lelkileg nincs rendben. Ő akkor lett elválasztva a mamájától, amikor hozzánk került, és valószínűleg ezt ő nagyon megsínylette. Ránézésre túl nagy volt a gyomra, először azt hittük, hogy sokat evett, aztán arra gondoltunk, hogy fel van fújódva. Laca megtapogatta, és érezte, hogy a hasa kőkemény, a lábacskái meg nagyon véznák, semmi husi vagy izom nem volt rajta. Ekkor már hívtuk az állatorvost. Saláta kapott injekciókat és elkülönítettük őt, hogy ne hogy agyontapossák a többiek. Másnap Laca visszavitte őt az anyukájához, de az már nem sokat törődött vele. Az anyától lefejt tejjel próbáltuk őt itatni, valamelyest sikerült belétukmálni. Aztán irány újra az állatorvos, aki megállapította, hogy a lelki problémák mellett emésztési gondjai vannak a kicsinek, megint kapott injekciókat, emésztést segítő gyógyszereket. Otthon megint csak próbáltunk frissen fejt tejet beléönteni. Bíztunk benne, hogy rendbejön, bár ránézésre semmi jó nem ígérkezett. És reggelre bekövetkezett az, amelyet már napokkal előbb tudtunk, hogy így lesz: Saláta már az örök vadászmezőkön legeli a füvet.
Megsirattuk őt is, de előtte a kislibát is... Nehéz pillanatok ezek, de aki állatot tart, sajnos ezzel számolnia kell. Mindesesetre megszokni a gondolatot sosem fogom.

Ráadásul elkezdődött a vizsgaidőszakom: a 2010. őszén megkezdett mérlegképes könyvelői tanulmányaim finiséhez érkeztem. Tegnap egy 5 órás írásbeli vizsgán vettem részt, bizakodom, hogy sikerült. Az elkövetkező időszak igen feszített tempót diktál: 2 hét múlva újra egy írásbeli, aztán rá 2 hétre megint újabb. A mindent lezáró szóbeli vizsga - 110 tétellel - július közepén lesz. Nem irigylem magam...

10 megjegyzés:

kovtama írta...

Te szegény:( Na ez az, hogy az állatok elvesztése nagyon megviseli az embert. Amikor volt csirkénk egy falatot nem tudtam megenni belőlük...Most nincs is. Kivánok neked sok sikert a vizsgáidhoz.

Messzenéző Minyon írta...

Emlékszem, kezdő állattartó korunkban még mi is állatorvost hívtunk egy beteg kislibához, ki is nevetett minket mindenki. Aztán megtanultuk, hogy az állatvilágban az élet törvényei kegyetlenek: a gyenge elpusztul. De ezt még mindig jobban el tudtuk fogadni, mint a róka okozta veszteséget. Nekem ne mondja senki, hogy jaj, mert neki is enni kell. Bár ez igaz, de akkor is: nagyon elszaporodtak a rókák. A vadásztársaságoknak kéne ezzel a túlzott szaporulattal foglalkozni, de nem teszik, mert nem hoz pénzt, mint a vaddisznó és a szarvas, őz. Mi pedig azért gürcölünk az állatokkal, úvjuk őket, vigyázunk rájuk, hogy aztán elvigye a róka.
A vizsgáktól nem féltelek, biztos, hogy menni fog, de ettől függetlenül elhiszem, hogy tartasz tőlük. És ez rendben is van. Még amikor egyetemre jártam, mindig azt mondták, hogy az a jó, ha félek a vizsgától, mert az azt jelenti, hogy felkészültem. Aki felkészületlen, az nem fél.

Csipkerózsa írta...

Nagyon sajnálom a kislibát, a gidát, és persze a kis kendermagost is. Én is sirattam hetekkel ezelőtt a törött lábú kisnyuszinkat, akit napokig etetgettünk kézből Borival, de aztán győzött a természet rendje, és mert gyenge volt, elhagyott bennünket. Sírtam akkor is, mikor a frissen kelt pipikből pusztult el három.
Nem hiszem, hogy ezt meg lehet szokni, nekem legalábbis sosem sikerült majd, azt hiszem.
A vizsgáidhoz szorítok Neked!
Szeretettel
Bettus

Névtelen írta...

Szia!

Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült megmenteni a kiskecskét, de ilyenkor fontos átgondolni mi vezetett ide, mert máskor is előfordulhat, ha új állat jön a házhoz. Például lehet, hogy nem szerencsés a túl korai elválasztás sem és a korai tüneteket is komolyan kell venni egy ilyen fiatal állatnál. Nekünk szerencsénk volt, mert vemhes anyakecskét vettünk, a két kicsinye pedig sokáig vele lehetett, nem szakítottuk el tőle, csak amikor már biztosan ettek és magabiztosan viselkedtek az anyjuktól távolabb is. Az állatorvos nem gyanakodott parazitákra például? A nagy, felfúvódott has, lesoványodott test erre is utalhatott akár.
Bocsánat, hogy ilyen hosszú lére eresztettem a mondanivalómat, nem okoskodni akartam, csak elgondolkoztatott a bejegyzésed.
Remélem, nagyszerűen sikerült a vizsgád és ilyen szomorú esemény a majorságotokban soha többé nem következik be!

Barbi

Mammka írta...

Óóóóó!:(
A vizsgák miatt nem irigyellek....

Éppen ma gondolkodtam el azon,mivel tegnap el kellett altatni a 13 éves öreg Cicónkat,hogy gyerekkorunkban valahogy nem viseltek meg az állatveszteségek ennyire. Sokkal természetesebbnek vettem, az élet velejárójának,pedig voltak állataink mindenféle.
Nem tudom,hogy mi az oka ennek.
Ma reggel az első gondolatom Cicó volt, kiültem a teraszra bőgni és úgy kellett elterelni a gondolataimat,hogy ne várjam,hogy hozzám dörgölőzik.:(

chanson írta...

Nagyon sajnálom a történteket... Nekünk nincsenek állataink, de át tudom érezni, amiről írsz, ha az ember olyat veszít el, ami/aki fontos a szívének, az fáj... legyen az állat, növény... ember.

Remélem, a vizsgáid sikerülnek, pontosabban jól sikerülnek... Sok-sok erőt a tanuláshoz...:-)

Annamarie írta...

Köszönöm mindenkinek a kedves, vígasztaló sorokat.

Messzenéző Minyon írta...

Szia!
http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/legfrissebbek/a-hely-elozetes-somosko-%E2%80%93-trianon-utan.html

Mammka írta...

Messzenéző: örömmel írom,hogy dr Krepuska Géza a dédapám volt.:)

Messzenéző Minyon írta...

Mammka: :)