Reggelek

Amióta az új munkahelyemre járok dolgozni, egyszerűen imádom a reggeleket! Ezt régebben nem tudtam volna elmondani magamról, de most egészen más környezeti behatások érnek nap mint nap. Lakhelyem és a munkahelyem közötti távolság mindösszesen 22 km, persze csak akkor, ha a két település fekvése miatt utam nagyrészét a szomszédos Szlovénián keresztül teszem meg. Ha mindezt hazánk területén kéne megtennem, akkor 37 km lenne, és jelentősen megnövekedne az amúgy sem elhanyagolható üzemanyagköltség mellett az utazással eltöltött idő is.

Szlovénia csodaszép ország, itt a határ mellett is gyönyörű természeti környezettel megáldva. Mint a Vendvidéken, itt is jellemzőek a települések szerkezetére a szórványos építkezés. Szlovéniában is ugyanazok a közlekedési szabályok, mint Magyarországon, így ez sem okoz különösebb gondot.

Utam során sokszor találkozom az út mentén élelem után keresgélő gólyákkal, a kukoricaföldekről kiugráló vadnyulakkal, az utat keresztbe átszelő vaddisznó nyájjal és őzekkel. Párafelhőben úszó rétek és erdők váltják egymást, a települések közelében néhol szántó, kukorica és napraforgó földek váltakoznak. A porták rendezettek, virágosak, az emberek már megismernek, kedvesen intenek, köszönnek. Hosszú emelkedők és lejtők váltják egymást éles kanyarokkal, amely most nyáron még nem okoz gondot, viszont télre igen fel kell készülnöm vezetéstechnikailag is, továbbá 4 új téligumival, és a hólánc használatának elsajátításával.

A keskeny szerpentinen sokszor dejavu érzésem támad: az általam oly nagyon kedvelt Görögországban tett kirándulásaink jutnak eszembe, s már-már várom, hogy egy-egy kanyar után a völgyben mikor bukkan fel a tenger... aztán lassan elérem az országhatárt, ahol a határőrség régi, elhagyott épületének látványa juttat vissza a valóságba, amely esetemben nem is szomorú.