2010-11-12

Kosarunk tartalma


Mint ahogy már azt az előző bejegyzésemben is említettem, a jól sikerült erdei kirándulásunk eredménye egy nagy kosár gomba lett. Találtunk egyetlen darab korallgombát, pár darab fekete tölcsérgombát és a kosarunk telis-tele lett gerebengombával. A gerebengomba számunkra nem ismeretlen, első találkozásunk az Őrségi Tökfesztiválon történt, amikor egy gombaszakértőtől vásároltunk 30 dkg-mot és isteni tejfölös gombapörkölt készült belőle. Igen-igen intenzív illata mellett az íze is nagyon aromás, e mellett pedig a népi gyógyászatban kitűnő méregtelenítő hatást tulajdonítanak neki. Könnyen felismerhető, hiszen kalapszerű felső része domború vagy lapos, hullámos felületű, karéjos szélű, olykor kajla, esetleg tölcsér alakú. Legbiztosabb ismertető jegye a termőrétege, amely puha tüskékből áll.

A kirándulás záróakkordjaként kosarunk tartalmát természetesen megmutattuk egy hozzáértő személynek, mert úgy soha nem főzök meg semmilyen gombát, ameddig azt szakértő szemek meg nem vizsgálták. A korallgombát és a pár tölcsérgombát leszárítottam, a gerebengombákat megtisztítottam a tüskés termőrétegétől, alaposan megmostam, majd kb. a felét összeszelve lefagyasztottam, a másik felét pedig kirántottam és tejfölös dödöllével tálaltam.

5 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Na jó, itt a végén megnyugodtam. Addig aggódtam, amíg nem olvastam, hogy megmutattátok szakértőnek. Mi is csak így szedünk mindig gombát, bár az tény, hogy mi még annyira sem ismerjük, mint Ti. Legalábbis a gerebengombáról még sosem hallottam.
Megjelöltelek a Facebook-on :))

Annamarie írta...

Minyon, köszi a jelölést, mindjárt nézem...

A gerebengombát sokan nem ismerik, gombások között sem túl ismert, viszont nagyon-nagyon finom. Csak ajánlani tudom.

Bodzás Vendégház írta...

De jó! Én is tegnap készítettem dödöllét!
Tölcsérgombát legutóbb a piacon vettem, gondoltam a falusi tyúklébe jól jön majd íznek, ám megsötétíti a levest! Szóval, csak olyasmibe ajánlom, aminél nem számít a szín megváltozása. (Pl. saláták...)

porta írta...

Húúú, egy kosár gomba! Nagyon jó helyen laktok, de ezt eddig is tudtam.

Annamarie írta...

bodzazsuzsi: na jó, hogy írtad, akkor én nem próbálkozom húslevesbe tölcsérgombát tenni. Pedig biztos jó ízt adna, mert kimondottan fűszergomba.
Visszajelöltelek, köszi :-))

Porta: mivel Ti itt nyaraltatok a szomszédban, még jó hogy tudod. De Ti is szedhettetek volna akkor vargányát, hiszen akkor annak volt szezonja és a sok eső és pára majd a napsütés még kedvezett is neki. Nem baj, majd legközelebb!