Mindenkiért egy-egy gyertya égjen

"Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,

Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,

Kiknek őrizgetjük szellemét,

Mindazokért egy-egy gyertya égjen."

(részlet Demjén Ferenc: Gyertyák című dalából)

Ezen a hétvégén Mindenszentekre emlékezünk. Sokunknak van valaki az életében, akit nagyon szeretett, akitől rengeteget kapott az életben, és aki már sajnos nem lehet itt köztünk a Földön.

Ezzel a virtuális gyertyagyújtással emlékezhetünk szeretteinkre:

http://www.freeweb.hu/mjd/gyertya/gyertya.php

Én édesapámért gyújtom a gyertyát, aki tavaly hagyott itt bennünket. Sajnos már nem érhette meg, hogy az őrségi házunkban ő szerelje a villanyt...

Októberi helyzetjelentés

Végre egy olyan hétvégét tudunk a hátunk mögött, amely nem a szokásos szombat hajnali megérkezés -vasárnap délutáni elindulásról szólt, hanem 1-1 nappal megtoldva kicsit több időt tölthettünk házunkban. Az Őrség talán ősszel a legszebb, ezer színben pompáznak az erdők, a rétek. Ezen a hosszú hétvégén magunkkal vittük férjem előző házasságából származó kisfiát is. Patrik 10 éves, most jelenleg őszi szünet van a suliban, így örömmel és némi izgalommal telve jött velünk, hiszen először járt ezen a vidéken. A kocsiban odefelé sok mindent meséltünk neki az Őrségről, remélem, hogy majd ha tanulnak e tájegységről, hasznát veszi ezen információknak. Állataink közül csak a yorkshire terrierem, a nagy cicánk és a legújabb családtagunk, a 3 hónapos Kormi cicánk jött velünk (a képen ő látható, ahogy a műszerfalra fekve utazik).

A többi otthon maradt állatállomány élelmezéséről a nagyfiam gondoskodott. A házba érkezvén 8 C° fogadott, így nagyon gyorsan nekiláttunk az összes fűtőberendezés beindításának. Alig telt el egy fél óra, s már érezni lehetett a kellemes meleget. Nem csak mi éreztük, hanem a hidegben ledermedt legyek sokasága is, így a begyújtás után majd' egy órán keresztül legyetlenítettünk, amiben a cicák is segédkeztek. Délutánra ragyogó napsütés kerekedett, így mindhárman kerékpárra pattantunk és Patriknak megmutattuk a falut. Közben Lacám leragadt egy helyen segédkezni, ahol éppen bozótirtás folyt, hiszen a szorgos kéz mindenhol jól jön. Másnap szakadó esőre ébredtünk, de mivel aznapra férjem öccsééket vártuk, így nagy, világmegváltó munkálatokat sem terveztünk. A vendégek délutáni távozását követően Laca részt vett a helyi footballmeccsen (már megint csak a győztes csapat tagja volt), mi pedig Patrikkal átmentünk a szomszédba, ahol a lányok nagy szeretettel fogadták és óriási játékra került sor. Vasárnap Lacám folytatta az előzőleg megkezdett nappali téglás belépőjét, utána pedig a növények ültetésére is sort kerítettünk. Végül is a trombitafolyondárból és a lila akácból nem hoztunk sarjat, de a többi, eredetileg tervezett növénynek sikerült remélhetőleg jó helyet találni, majd tavasszal meglátjuk, hogy mennyire eredményesen. Ültetéskor, amint Laci próbálta az agyagos földbe nyomni az ásót, valami kemény dolog az ásó útját állta. Óvatosan körbe döfködte, megpróbálta azt a valamit a földből kifordítani, amit sikerült is. Ez a valami nem volt más, mint itt a képen látható kályhacsempe. Utána pedig még egy csempe, de az már más fajta, ráadásul törött, ránézésre legalább 100 éves. Tovább ásott, és ennek a törött csempének a darabjait találta meg, amit később össze is ragasztott. Mindkét talált csempe eredeti kézimunka, aprólékos minta kidolgozással. Mivel Laci éppen kályhásnak tanul, számára ezek igazi kincsnek bizonyulnak. Úgy megörült ennek a "leletnek", hogy legközelebbi alkalomkor, de tavasszal mindenképpen szeretné feltárni azt a részt, hátha még több kályhacsempe kerül elő. És akkor még mondja azt valaki, hogy az ember sorsa nincsen valami nagy könyvben megírva...

Délután Lacám a szomszédban segédkezett, mi pedig Patrikkal bicajra ültünk és megmutattam neki a szomszédos Szlovéniát. Szájtátva nézte a gondozott portákat, a jó minőségű utat, s az embereket, akik ha "Jó napot"-tal köszöntünk, ugyanúgy köszöntek vissza. Ő azt gondolta, hogy ott már csak idegennyelven folyik a beszélgetés. Felbrinyóztunk az evangélikus templomig (én a felétől csak toltam a szekerem) és nagy örömmel gurultunk a kanyargós lejtőn lefelé. Azt követően azért elmentünk még a falu végéig, majd haza. Ez kb. olyan 10 km-es "túra" volt.

Utolsó napunk már a pakolás-rendrakás-rendhagyás jegyében telt el. Fájó szívvel vettük útunkat hazafelé, főleg abban a tudatban, hogy a legközelebbi látogatásunk egy hónap múlva lesz esedékes, és mivel szombatonként a férjemnek suli van (ráadásul az pedig a vizsga előtti utolsó alkalom lesz), így valószínűsítem, hogy időnkből csak egy villámlátogatásra futja majd.

Másnap idehaza aklimatizálódtunk: leszüreteltük a pár darab tőkénkről a szőlőt, kb. 1 mázsányi termés lett. Én 2,5 kg-ból lekvárt főztem, a többiből pedig bor készül.

Hosszú hétvége közeledik

De szeretem ezeket a hosszú hétvégéket! Főleg olyannak, mint amilyen a mostani lesz. Természetesen írnom sem kell, akkor is mindenki sejti, hogy mi kihasználjuk ezt a remek lehetőséget és meglátogatjuk őrségi házikónkat. Rákészülvén a hétvégére, már 1 nappal korábban itthon leszek szabin: ősz van a javából, így itt az ideje a növények ültetésének, telepítésére.

Kinéztem néhány egyedet az itthoni kertünkből, így a pakolás mellett annak szentelem ezt az 1 nap szabit, hogy kiásom (vagy a férjemmel kiásatom) a kiszemelt növényeket és útra kész állapotban bekerülnek a teherautóba.

Egyik ilyen cserjém a kedvenc jázminbokrom, amely amellett, hogy gyönyörű, igen kedvelem virágzása idején az illatát is. Virágzási ideje közel esik a szülinapomhoz: szinte egész májusban ontja hófehér szirmú virágait. Megpróbálom tőosztással szaporítani, remélem, sikerülni fog.

Aztán egy másik nagy kedvenc, a kerti gyöngyvessző letelepítése jön sorra. Itthon szinte semmire nem ment a növény, csak vegetál már második éve. Így úgy döntöttem, hogy földlabdástól kiemeljük az egész bokrot (ami nem túl nagy), és letelepítjük az őrségi házunkhoz.

Talán az ottani szubalpin időjárás kedvez majd a fejlődésének és meg tud nőni akár másfél-két méteres magasságig is.

Szép sorban következnek a mályva (hibiscus) bokraim is. Van egy-kettő, amelyik itthon kifejezetten rossz helyre lett ültetve, így azokat gondoltam letelepíteni. Van még két ezüstös színű örökzöld kistujám, ők is költöznek.

Lenne még ötletem, ehhez viszont hozzáértők (Hédi, Ági a gizgaz blogból) segítségét kérem: trombita-folyondár és lila akác szaporítására lennék kíváncsi. Ugyanis mindkettőből van egy-egy tövem (már elég öreg, fás mindkettő), de szeretném, ha az Őrségben is körülvennének kedvenc növényeim.

A pakolászás során megpróbálunk felkészülni a hidegebb időjárásra is: melegebb pulcsit, kabátot is viszünk magunkkal, valamint a fűtés kiegészítésére szén- és fabrikettet is.

Ezen a hétvégén óraátállítás is lesz, amelyből kifolyólag egy órával többet tölthetünk kedvenc helyünkön. Ráadásul a hazautat hétfőre terveztük, így számunkra valóban hosszú hétvége következik.

Rebarbara szüret

Már visszavonhatatlanul itt van az ősz, érezzük a hőmérsékleten is és látszik is a természeten, hogy egyre jobban színesednek és hullanak a levelek. Az ősz az Őrségben gyönyörű: ezer színben pompáznak a lombkoronák, bár ezt az elmúlt hétvégén sajnos nem láthattuk, mert itthon töltöttük.

Szombaton gondoltam egy merészet, és amíg Lacám az iskolapadot koptatta, én addig leszüreteltem a rebarbarát. Senki ne gondoljon valami nagy volumenű tevékenységre, hiszen mindösszesen három tő növényem van. A rebarbara szárát fogyasztjuk, levele - míg egész nyáron a kert dísze lehet - mérgező. Így a három tőről lekapkodtam a szárakat, a végükről levágtam a leveleket. Elhatároztam, hogy dzsemet készítek belőle.

A rebarbara őshazája Ázsia, pontosabban Tibet környéke. Európában a XVI. századtól van jelen. Ő az a zöldség, amelyet gyümölcsként használunk fel.

A népi gyógyászatban elsősorban a föld alatti részét, a gyökértörzsét használják, a bélrenyheség, máj- és epebetegségek gyógyszere. Emellett kiváló vér- és vesetisztító (vizelethajtó) hatású, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag.

A rebarbara szárairól lehúztam a felső, vékony réteget, megmostam, majd kb. 1 cm-es darabokra vágtam. Megmértem, pontosan 0,5 kg volt. Ezt feltettem főni 1 liter vízbe, majd raktam hozzá 1 kg kristálycukrot és addig főztem kavargatva, amíg be nem sűrűsödött. A rebarbara darabkák nem mindegyike főtt szét, nagy része egyben maradt, de puha lett. Utána belekavartam 1 tasak dzsemfixet, majd még forrón az előkészített üvegekbe töltöttem. Az üvegeket lezárás után minimum 5 percre fejreállítottam, majd a kamrába kerültek. Ebből a mennyiségből egy 0,75 literes és egy pici üvegnyi dzsemem lett. A rebarbara cukor nélkül nagyon savanyú, de édesítve ajánlják süteményekbe (pld. rétesbe alma helyett), kompótnak, lekvárnak, ivólének.

Én még szeptember elején készítettem rebarbarás körtelevest, amelynek igen finom ízt kölcsönzött a rebarbara. Mivel imádjuk a palacsintát, így valószínű, hogy az elkészített dzsemet tölteléknek fogom felhasználni.

Be voltunk már sózva...

... és nem bírtuk kivárni, amíg eljön a tökfesztiválos hétvége, így az elmúlt szombat-vasárnapunkat 3 hét után ismét Szomorócon töltöttük. Ergo: az idei Tökfesztivál számunkra kimarad. Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet; hiszen mint már 2 poszttal előbb közzétettem a részletes programot, amelyek közül igen csak tudtam volna kedvemre valót válogatni, de mindezt feledteti a viszontlátás öröme. Munkát előre nem terveztünk, hiszen a másfél év alatt rájöttünk, hogy röpke 2 nap alatt nem tudjuk a világot megváltani. A 2 nap is leredukálódik valamelyest, hiszen ha hajnalban el tudunk indulni, akkor is jó esetben fél 9 tájban érkezünk, és bizony számolni kell a legkésőbb vasárnap délután 4-5 óra körüli visszaindulással, hogy még emberi időben hazajussunk. Időben ennyit jelent 320 km.

Egyetlen dolgot azért mégis csak terveztünk, méghozzá a gazdasági épület lebontott tetejének fóliával történő letakarását. Ez közel sem túl nagy munka, így jutott idő másra is: a hálószoba falán volt egy nagy repedés, azt kellett eltüntetni, a főzőkonyha oldalfalát is újra kellett glettelni. A munkákon túlmenően jutott idő kikapcsolódásra is: a barátokkal megbeszéltük az élet komoly (és komolytalan) dolgait, azután egy késő délutáni focimeccs és traccsparti is belefért a szombati napba.

Bár az október elejei időjárás igen kegyes hozzánk, mivel a napközbeni 20-22 fok szinte ajándéknak mondható, de délutánra már kezd hűlni a külső hőmérséklet. Estére a higany szála a hőmérő alsó tartományában látható. A házban stabil 15 fokos hőmérséklet az uralkodó, ami napközben a déli fekvésű nyitott ablakoknak köszönhetően akár 20 fokig is felkúszott, de a délutáni órákban már a házban is kezdett hideg lenni. Így úgy döntöttünk, hogy a falaknak sem árt, ha kicsit befűtűnk. Emlékszem, tavaly ilyenkor már reggeltől-estig fűtöttünk a cserépkályhával, most viszont csak a konyhai teatűzhelyet és a hálószobai vaskályhát gyújtottuk be. A nyitott ajtóknak köszönhetően még a fürdőszobában is kellemes hőmérséklet lett, éjszaka pedig olyannyira meleg volt, hogy aludni alig tudtunk. Persze hozzá vagyunk szokva, hogy idehaza még nyitott ablak mellett alszunk és a hálószobánkban nincsen 17-18 foknál melegebb.

Vasárnap újult erővel Laca nekikezdett a nappali padlójához. Amikor 2008. áprilisában birtokba vettük a házat, akkor konstatáltuk, hogy ebben a helyiségben nem kell padlót cserélni, viszont valami megoldást kell találnunk, hogy a cserépkályha melletti és az ajtó előtti rothadt padlórész kiváltásra kerüljön. Így jutott eszembe az a gondolat, hogy az ajtó előtti 2 nm körüli padlót vágjuk ki, és egy "belépő" gyanánt tegyünk le bontott, csiszolt téglát. Ez amolyan kissé rusztikus hatást is kelt, amely abszolút nem áll messze a ház és a berendezés stílusától, hiszen a téglás megoldás a ház több pontján is "visszaköszön": a konyhában a pult is bontott téglából lett felrakva, a teatűzhely is téglás aljzaton áll, valamint a hálószobai vaskályhánk is téglából épített aljzatot kapott. Miután Laca kivágta az említett részt, feltárult előttünk a padlózat állapota, amelyből megállapítottuk, hogy valóban jó ötlet volt, hogy nem a teljes padló kerül kicserélésre, hiszen láthatóvá vált a padló jó állapota. Ebben a helyiségben ráadásul már sokkal szakszerűbben lett annak idején lerakva, mint anno a hálószobában. Itt a talpfák nem lettek szintig bebetonozva, így maradt légrés a beton aljzat és a hajópadló között, így nem tudott elkorhadni a padlózat. Erről a problémáról már írtam akkor, amikor a hálószoba aljzatát cseréltük. Laca kitermelte a kivágott részen a homokot, majd gondos téglaválogatás után egy híg, cementes mischungba kezdte lerakni a téglákat. Ezek a téglák a gazdasági épület tetejéről lettek lebontva, jó állapotú, "kézi vetésű" téglák, amelyeknek jellemzője, hogy ritkán találni köztük két egyforma méretűt. Természetesen az idő most is rövidnek ígérkezett, így befejezni majd a következő alkalommal tudja. A lerakást követően pedig hátra van még a csiszolása a tégláknak és majdan az egész padlónak is.

Újabb díj: a Blogger-Oscar

Ennyire jól induló hétfő reggelről még nem igazán számolhattam be: mire blogom közelébe értem, már egy kedves blogger-díj fogadott Palócprovence-től, a délelőtt folyamán pedig kaptam még egyet Messzenéző Minyon-tól. Köszönöm nekik ezt a kedves gesztust, rögvest tovább is adom

• Csillagosnak
• Bodza Zsuzsinak
• Vályogvetőnek
• Hémanginak
• Hédinek és Áginak.

Remélem, hogy a díjjal nekik is szerzek egy remek hétindító délelőttöt.