2011-06-26

Megérkeztek!





Szombaton elmentünk végre a kiskacsákért Szalafőre, arra a portára, ahonnan az egész őrségi létünk ered. Ezek még egészen pici kacsák, most 1 hónaposak. Így aztán Laca sem igyekezett befejezni az elkezdett kacsagarázst, mert még egy nagyobb ketrecben is kényelmesen elférnek jó ideig. A leendő helyük kb. 20 nm-es bekerített terület, amely felülről is védve lesz tyúkhálóval. Természetesen lesz majd benne egy kacsaól és Laca már leásta nekik a kiszuperált zuhanytát is. Úgy ítéltük meg, hogy a kacsák mellett még igazán elférne 4-5 db csirke is - kizárólag tojástermelési céllal! - így eldöntöttük, hogy hamarosan beszerzésre is kerülnek, és a kacsagarázs onnantól kezdve mint baromfiudvar fog üzemelni.


A kiskacsák nagyon cukik, tegnap órákat ültem mellettük és gyönyörködtem bennük. Amúgy pedig állandóan éhesek, és nincsen az a vízmennyiség, amely ne fogyna el percek alatt. Krisztáék figyelmeztettek is bennünket, hogy vigyázzunk a vízzel, mert képesek úgy eláztatni magukat, hogy utána hajszárítóval kell őket megszárogatni. Ők jártak már úgy, hogy a nagy pocsálásban az egyik kiskacsa teljesen elázott és meg is fázott, aminek nem lett jó vége. Egyelőre csirkeindító tápot vettünk, amit dúsítunk apróra vágott új hagyma szárával, csalánnal, vagy egyéb zölddel, de adtam már nekik a tápba lereszelt főtt tojást is. Persze szívesen fogadok bármilyen jótanácsot a táplálásukkal kapcsolatban, úgy hogy akinek van valamilyen kipróbált menüje a kacsáim számára, azt kérem, hogy ossza meg velem!




2011-06-19

Újra a közt szolgálom

Hosszú idő eltelt azóta, amióta utoljára írtam, de mostanában nincs túl sok időm blogot írni és sajnos olvasni sem, amiért a kedvenc blogjaim szerzőitől elnézést is kérek. Történt egy s más, amit most próbálok tematikusan összeszedni:


Suli fronton az idei vizsgázásokat befejeztem, májusban volt az utolsó számvitel-szervezés vizsgám, amely sikerült is, a legközelebbi vizsga már csak jövőre lesz. Suli kipipálva.


Munkahely terén viszont óriási változások történtek, ugyanis szerdától új munkahelyem van: egy közeli körjegyzőség pénzügyi ügyintézője lettem, és egy év kihagyás után újra köztisztviselői jogviszonyom lett. Amióta tervezgettük, hogy ideköltözünk, azóta vágytam egy ilyen típusú munkára, hiszen én előtte Pesten 12 évet töltöttem a közszolgálatban. A féléves munkanélküliségem alatt általában ilyen, vagy hasonló munkaköröket pályáztam meg, s most sikerült végre! Lám a türelem valóban rózsát, esetemben jó állást teremt(ett), csak ki kellett várni. Most úgy érzem, hogy nem hiába tanultam, illetve még tanulok is, ráadásul azt is csinálhatom főállásban, amit jelenleg tanulok. A turisztikában eltöltött 4 hónapra jó szívvel emlékszem vissza, csupa kellemes emlékem van, sokat tanultam a környék nevezetességeiről . Jó kitérő volt számomra, ráadásul sok embert ismerhettem meg, akik közül egy-kettővel remélem, hogy hosszabb barátság is létrejön.


Idehaza a kemence nagyon szépen üzemel, Lacám a kenyérsütés nagy mestere lett. Szebbnél-szebb, illatos frissen sült cipók kerülnek ki a kezei közül, már volt, hogy az osztrák szomszédunk megrendelésére egyszerre 12 kg kenyeret is sütött. A szomszéd és 60 fős vendégserege igazán elismerően nyilatkoztatták ki tetszésüket, Lacám ezáltal egyre bátrabban és egyre nagyobb kedvvel fog hozzá azóta is a héten egyszeri kenyérsütésnek, így mi is egyre kevesebb bolti kenyeret eszünk.


Idén tavasszal - kísérleti jelleggel - csináltunk egy pici konyhakertet, és bár nem mondhatnám mintakertnek, de a gazon kívül a növények is szépen fejlődnek benne. Ültettünk hagymát (az újhagymát már majdnem teljes egészében sikerült elpusztítanunk), fokhagymát, borsót, rukkolát, petrezselymet, mákot, uborkát, paradicsom-paprika palántákat és babot. Kedvet kaptunk ahhoz, hogy egyre több mindent saját magunk termeljünk meg, így el is terveztük, hogy jövőre az idei területnek a háromszorosa lesz a veteményes és több mindennel fogunk próbálkozni. Bár a földünk -ami inkább agyag - nem éppen termőföld, de úgy gondolom, hogy egy őszi alapos előkészítésnek jövőre meg lesz az erdeménye. Én annyira nem értek az ilyen dolgokhoz, hiszen pesti lány vagyok, ráadásul a rosszabbik fajtából: a lakótelepi 10. emeleti lakásban csak a cserepes dísznövényeket tudtam tutujgatni, de amióta itt lakunk, szorgalmasan tanulgatjuk a falusi lét szükséges összetevőit. Ráadásul amitől féltem, hogy esetleg tönkretehetik a veteményt, a spanyol csigáknak nyoma sincs, pedig az indiai futókacsáim a jövő hét végén érkeznek. Laca már építgeti nekik a kacsagarázst.


Pont a héten beszélgettünk Lacával arról, hogy annak ellenére, hogy egy-két emberrel kapcsolatosan ért bennünket nem kevés csalódás, nagyon szeretünk itt lakni, és semmi pénzért nem költöznénk vissza a fővárosba. Építgetjük, fejlesztgetjük a magunk kis 3000 nm-es birodalmát, és nagyon jól érezzük magunkat.




2011-05-08

Kemencés nap



Szombaton megsütöttük az első igazi kenyerünket! Budapestről érkeztek hozzánk barátaink, és együtt próbáltuk ki a még novemberben elkészült kemencét. A búbjában kenyeret, a grillező részén pedig finom husikat sütögettünk. Jó idő lévén szinte egész nap a szabadban voltunk, élveztük a verőfényes napsütést, és a kemence irányából áradó finom illatokat. A sült hús mellé görög salátát készítettem és befejezésül csipkebogyó borral öblítettük le az ebédet.


Egy hete Laca már próbálkozott a kenyérsütéssel, amely még nem volt az igazi (de attól még hipp-hopp elfogyott). Ezt is tanulni kell, kitapasztalni, milyen legyen a tészta, meddig keljen, meddig fűtsük a kemencét, meddig süssük a kenyeret... sok-sok összetevője van egy ilyen kenyérsütésnek, amely mind befolyással bír az eredményre. A mostani kenyereink igazán jól sikerültek, helyes kis cipók lettek, és nagyon finomak. Rájöttünk, hogy egy ilyen kenyérsütési akciót szinkronba kell hozni egyéb más kemencés tevékenységgel is, hogy megfelelően ki legyen használva a felfűtött kemence. Gondolok itt pld. akár egy székelykáposzta főzésre, vagy más kelt tészta vagy sütemény sütésre, gyümölcs aszalásra... stb. A grillező részén akár kürtös kalácsot is lehet sütni. Próbálkozni kell, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk, hisz a gyakorlat teszi a mestert. Lehet, hogy minket ezek után már nem igen fog érinteni a kenyéráremelés?





És a főszereplő: amely most már nem csak kert dísze:





2011-04-14

Egy újabb szerelem :-)

A címet olvasván nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, hiszen Lacát nem cserélném fel senkire sem. Egyszerűen arról van szó, hogy állattartás fronton egy újabb szerelem van nálam kialakulóban: ez a kacsaőrület, és nem is akármilyen: az indiai futókacsa. A munkahelyem előtt reggelente szoktam látni a kis csapatot, ahogy szinte futnak a tóka felé. Bájosak, s mindamellett nagyon hasznosak is: ez a kacsafajta a spanyol csiga természetes ellenszere.



Már tavaly megfigyeltem a kertünkben, hogy ezek a randa vöröses-barna dögök napról-napra többen vannak, és annyira gusztustalan jószágok, hogy összeszedni sincs nagy hajlandóságom. Most, hogy az idén veteményeztünk is, fokozottan figyelnünk kell majd erre a veszélyre. Hallottam már olyanról is, hogy sózzák a csigákat, de az már nem használ nekik, a sózás egyébként sem egy környezetkímélő megoldás. Marad a kacsabeszerzés, és már van is ajánlatunk, nagyon drukkolunk, hogy mielőbb kikeljenek a kacsatojások. Lacámnak addig is lesz ideje, hogy megépítse a kacsa-lakot.


Pityerszeri Húsvétváró


KATT a képre!


2011-04-06

TEszedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért

2011. április 4-től lehet csatlakozni az ország legnagyobb szemétszedési akciójához.


A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Vidékfejlesztési Minisztériummal és az Önkéntes Központ Alapítvánnyal együttműködésben



2011. május 21-én


országos hulladékgyűjtési akciót szervez. A szervezők nemcsak a gyűjtésben, hanem az illegális hulladéklerakóhelyek feltérképezésében is számítanak az akcióhoz csatlakozók segítségére.




Április negyedikétől a teszedd.hu online regisztrációs felületen jelezhetik részvételi szándékukat mindazok, akik résztvevőként, vagy támogatóként szeretnének hozzájárulni az akció sikeréhez. A honlapon a csatlakozók több kategóriában, a gyűjtés helyszínének meghatározásával regisztrálhatnak. Az egyes településeken önkéntesen szerveződő csoportok munkáját megyénként helyi önkéntes koordinátorok segítik.


A szervezők az Önkéntesség Európai Évének keretein belül, Magyarország eddigi legnagyobb hulladékgyűjtő akciójával kívánják felhívni a figyelmet az önkéntes tevékenység és a környezettudatos viselkedés fontosságára. Számos sikeres külföldi példa bizonyítja, hogy a helyi közösségek hulladékgyűjtő munkáján alapul az országos akció sikere.


Az akcióval kapcsolatos aktuális információk a www.teszedd.hu honlapon már elérhetők.

Magnólia