Ez a szomoróci hétvége számunkra nem csak az ünnepről szólt, hanem egyéb ügyes-bajos hivatali dolgainkat is ügyintéztük.
Csütörtök délelőtt, amikor megérkeztünk 5 fok volt a házban úgy, hogy kedves Barátunk előző nap és aznap reggel is begyújtott. Mikor nekikezdett a fűtésnek, -3 fok volt a házban, így el voltunk a legrosszabbra készülve. Szerencsére nem történt baj, hiszen előzőleg minden vizet leengedtünk, így nem igen volt, ami elfagyjon. Kivételt képez persze az én hanyagságomból ott felejtett vízzel teli felmosóvödör, amibe aztán rendesen bele volt fagyva még akkor is a felmosóvíz, amikor mi megérkeztünk. Eljövetelünkkor erre most kínosan ügyeltem!
Péntek volt az ügyintézések napja. Büszkén írhatom, hogy immár én is kercaszomori lakosnak számítok, és mint utóbb megtudtuk, én vagyok jelen pillanatban a 244-ik! Aztán még Lacám vállalkozásával kapcsolatos papírokat is intéztünk, így két hivatalban is jártunk. Hivatali ügyintézéseink során csupa kellemes tapasztalatról számolhatok be. Érdekes módon itt, ezekben a kis vidéki hivatalokban emberi, közvetlen módon és kedvesen tudnak az állampolgárral bánni, nem úgy mint itt a nagy fővárosban, ahol droid-módjára ülnek a köztszolgálók az ablakaik vagy pultjaik mögött és fokhegyről beszélnek a kedves ügyféllel. Mondom ezt úgy, hogy én magam is köztisztviselőként dolgozom, és nekem is akadnak néha ügyfeleim (noha pultom nincs, de íróasztalom és irodám igen), tehát tudom, hogy mi fán terem a közt szolgálni.
Az időjárás megérkeztünkkor inkább mondható volt tavaszinak, mint télinek. Hétágról, vakítóan sütött a napocska, szinte kabát nélkül lehetett közlekedni. Szombat reggelre azonban megérkezett az általam már régóta áhított hóesés: egész nap, szinte megállás nélkül szakadt, még az ünnepség szabadtéri programján készült fotókon (lásd az előző bejegyzésnél) is látni. Én nagyon örültem neki, mert kellemes emlékeket idéz fel bennem a havas őrségi táj: 2007. decemberében így láttuk először az Őrséget, és így, havasan szerettünk bele... (Fotók is lesznek külön, de éppen most merült le a gépem aksija).
Ezen a hétvégén a hivatali ügyintézésen és a ház fűtésén túl nem igen csináltunk semmit sem (de azt igen intenzíven :-)), viszont nagyon jól esett kikapcsolódni, és most már teljes jogú polgárként részt venni az ünnepségen. A levetített filmet, a "Balassagyarmat a legbátrabb város", bátran ajánlom mindenkinek megnézésre, hiszen történelmi szempontból hiánypótló alkotás. Jó érzéssel tölt el, hogy az ünnepségen megismerkedhettem olyan falubéli emberekkel, akik a blogom alapján már ismertek, de személyesen még nem találkoztunk. Jó érzéseim legkellemesebbike pedig, hogy most már én is Magyarország Legbátrabb Falujának lakója lehetek. Remélem, hogy a papírforma hamarosan fizikai valóvá válik, és nem csak a statisztikát javítom, hanem jelenlétemmel, munkámmal tehetek is majd e kis közösségért...
Nálunk már hagyománynak is tekinthető, hogy a tél beálltával, általában december elején kolbászt töltünk. Ilyenkor megvesszük a hentesnél az apróra (kétszer)darált kolbászhúst, és otthon saját szánk íze szerint fűszerezzük, bélbe töltjük, majd saját magunk megfüstöljük. Pár karika erejéig a fagyasztóba is jut, sültkolbásznak.
