2013-08-08

Nyitott porták: az idén nem nyitunk ki

És ennek több oka is van:
- először is a nagy hőség igen csak rányomta bélyegét a kertünk küllemére, a fű végig ki van égve, bokrok, virágok megsülve
- nincsen energiám most hirtelen kigazolni, széppé, vendégfogadásra alkalmassá tenni a környezetet
- építkezésben vagyunk épp, tele van a kert gerendákkal, különböző faanyaggal a garázs megépítéséhez
- a baromfiudvart is át szeretnénk alakítani a napokban
- és talán a legfőbb indok: egyszerűen el vagyok fáradva, alig várom már a következő hét közepét, amikor is másfél hétig szabin leszek.

A faluban viszont 5 háznál is tartanak nyitott portát, és mindezek ellenére ha valaki felénk sétál, természetesen szívesen látjuk állatnézőbe. 
Terveink szerint jövőre viszont vissza szeretnénk kapcsolódni ebbe a nagyszerű kezdeményezésbe, állatnéző/állatsimogatóval, kecskesajtokkal, langallóval, burekkel és kemencés kenyérsütéssel, valamint házi szörpökkel várjuk majd a látogatóinkat. Addig talán elkészül állatfarmunk Facebookos oldala is, amelyet kb. már egy jó fél éve tervezek megcsinálni, de mindeddig nem jutott rá időm.

Tehát ha valaki mifelénk jár, az nyugodtan benézhet Hétrétország és Nyitott Portákon kívül is!

2 megjegyzés:

baratella írta...

Érthető!Majd jövőre....
Köszi az invitálást, talán......
Remélem még bírod szusszal és a szombati falunapon érezzétek jól magatokat!

ÉvaZsuzsanna írta...

Jó munkálkodást, talán jövő nyáron mi is eljutunk Kercaszomorra, addig üdvözletünket küldjük!