2013-03-19

Kert-tervek

Miután március közepe van (bár az időjárás erre jócskán rácáfol) ideje elgondolkodni  azon, hogy mit és hova szeretnénk veteményezni. Noha a tavalyi veteményessel nem sűrűn dicsekedhettem, most megfogadtam, hogy sokkal több időt és energiát fogok belé fektetni. Szabályosan felverte a gaz a veteményt, hiába no, a kapálás, gazolás nem az erősségem. Ennek ellenére tavaly volt hagymánk, fokhagymánk, borsónk,  karalábénk, és még sok-sok zeller, sárgarépa, petrezselyemgyökér, bab, cékla, krumpli, takarmányrépa, káposzta,  és végül jó sok paprika. Hiába ültettünk paradicsomot, egyetlen szemet sem sikerült épen, egészségesen leszüretelni a tövekről, mert mind megtámadta az a bizonyos barna foltos kór. És addig, amíg két évvel ezelőtt még zölden le tudtam szedni és zöldparadicsom lekvárt főzni belőle, tavaly már zöldkorában barna foltos lett, így se lekvár, se paradicsom... (pedig nem is a két évvel ezelőtti helyére ültettem). Hiába ültettünk tököt és uborkát, sajnos nem lett semmink, a töknek csak a zöldje volt nagy, elnyomott maga körül mindent és mire elkezdte volna nevelgetni a kis tököket, bejött a fagy. Későn virágzott, egyáltalán az uborkával együtt nagyon rossz helyre került. Vetettünk tavaly kukoricát, azt pedig a madarak szemezték ki, így csak a zöld szára és levele került a kecskék által hasznosításra. Volt még napraforgónk, na azt meg az arra járó túristák vették célba, gyönyörűen levágták a nagy napraforgó tányérokat. Érdekes felfogás, nekem eszembe sem jutna más terményét /virágát leszedni, vagy ha mégis olyan ellenálhatatlan vágyat éreznék valami után, hát biz'a nem lennék rest kinyitni a számat és kérni...

Az idén jókora csokorba gyűjtött tervvel várom már azt a bizonyos időpontot, amikor is a föld felszárad és végre rá lehet majd menni  megművelni, utána pedig elkezdődhet a veteményezés. Mostani állapot szerint lábszárközépig süllyedünk a sárba. Van egy öreg Robink, talán ő a segítségünkre tud lenni, hisz 200 nm nem túl nagy terület. Tavaly volt szántva és boronálva, az idén elég lesz a robizás. Legalábbis én így gondolom. A kecskéink és malacaink gondoskodnak a föld szerves trágya szükségletéről. Aztán jöhetnek az ágyások. Most kisebb ágyásokat tervezek, köztük szélesebb utakkal, átjárókkal, így tagoltabb, átláthatóbb és szerintem jóval kezelhetőbb lesz majd a veteményes. Most is szeretnék egy pár tő kukoricát, de azt kizárólag a szomszéd felöli kerítés mentén, takarás céljából. És akkor következzen a felsorolás: paradicsom (a tavalyi kudarc ellenére csakazértis!), paprika, hagyma, borsó, krumpli, kevés petrezselyem, kevés sárgarépa, zeller, kevés karalábé, bab (fejtőbab és sárgahüvelyű zöldbab), uborka, tök, padlizsán, kerék répa, takarmány répa (a nyuszik és a kecskék kedvéért), cékla. Kert a kertben: szeretnék a veteményesen belül egy fűszer- illetve gyógynövényes kiskertet is, aminek a fő növénye a citromfű és a menta lesz. Tavaly sok üveg szörpöt készítettem ezekből a növényekből, de sajnos nem eleget!
Ennyit a veteményesről.

Nagy vágyam, hogy legyen egy rózsakertem, közvetlen a ház előtti részen, a kútház mellett, ahol most még a méterfa van halomba rakva (de már Lacám elkezdte a terület kitisztítását). A rózsának meleg, napsütéses, szellős hely szükséges, és szerintem amit kinéztünk, az kiválóan alkalmas lesz rá. Futórózsát is szeretnék közvetlenül a ház sarkához, hogy majd idővel 2-3 méter magasra futva beborítsa a ház sarkát. (Mennyire jól fog mutatni a hófehér fal előtt!). A tavaly elkezdett sziklakertemet is szeretném tovább fejleszteni még több növénnyel. Kíváncsian várom, hogy a múlt ősszel beszerzett kiviknek hogy sikerült a telet átvészelniük, mert eddig még semmi rügykezdeményt nem láttam rajtuk, ugyanilyen állapotban van a fügénk is. Lacától nőnapra kaptam egy csodálatos hortenziabokrot, ami még a fürdőszobában várja a melegebb napokat, a fagymentes éjszakákat. Elterveztem, hogy most nem fogom kiültetni, hanem egy nagy cserépbe ültetve lesz a kert dísze, ugyanis amit két éve kiültettem, az egész nyáron csak vegetált, most meg úgy néztem, hogy el is fagyott. Vettem már több csomag egynyári virágmagot is, amelyek -ha kikelnek- üde színfoltjai lesznek majd a kertnek. Kedvenc növényem a bougainvillea, nagyon szeretnék majd egyet, hátha sokadszori próbálkozás után sikerülne felnevelni. És természetesen ott vannak a már általunk telepített cserjék-bokrok: jázmin, japánbirs, rózsalonc, kerti mályva, kékszakáll, boglárkacserje, ezeket mind-mind napról-napra figyelem, hogy miként változnak, láthatóak-e már az élet jelei? A magnólia fáim is remélhetőleg hamarosan virágba borulnak, addig pedig a tavaszi hagymások növekedését és virágzását figyelem és nagyon várom a jobb időt... 

7 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Én pedig ígérem, hogy ha a bosziságom mégis hat, küldök oda is belőle egy adaggal :)

HP írta...

Helyes, küzdjetek csak a paradicsommal. Öntözzétek csalán és zsurlólével, akkor erősebb lesz a növény. A füge csak májusban szokott megindulni, legalábbis nálam.

Magdaléha írta...

Szia Annamarie! nekem a hibrid paradicsom vetőmagok váltak be: sokkal ellenállóbbak! Szoktam kapni a szomszéd nénitől is palántát, de azok a paradicsomok-úgy ahogy Nálad is, mindig elkapnak valami gombás, vagy bakteriális rothadást, és vagy egyáltalán nem eszünk róla, vagy nagyon minimálisan...
üdv: M

Lizi írta...

Kedves Annamarie!
Sajnos én Tolnában élek.Ha közelebb lennék,már biztos találkoztunk volna..Én az expressz hirdetéseit szoktam bújni,de van egy fórum(több tyúkos is)A dísztyúkok és egyéb kapirgálók,vagy a Tollas a hátam!(valamelyiket írd be a keresőbe,biztos megtalálja),itt is infirmálódhatsz.Esetleg a környékbeli takarmányboltban,ott szoktak még ilyesmivel foglalkozni,vagy a boglári keltetőt is megkérdezheted,kinek szállítanak a környéketekben....Sok szerencsét!

Annamarie írta...

Lizi, köszönöm az ötleteket!

Szerafina írta...

Állítólag a lugasparadicsom kevésbé érzékeny a gombára. Az alsó szakaszokon esetleg nen lesz annyira szep termes, ha olyan helyen van, ahol jol van pára, de szép magasra nő, és feljebb szép termést hoz. Még nem késő esetleg pár palántát beszerezni és kipróbálni.
Mi sehogy sem állunk a vetéssel, bár a frissen feltört gyep helyén nem is számítunk sikerekre. Majd jövőre! :)

andreba írta...

A paradicsom problémája a kálciumhiány, annak köszönhető a barna foltok megjelenése a gyümölcs alján. Még meszes talajon is gyakran előfordul, mert valamiféle talajbaktériumok, vagy gombák gátolják a gyökérzetet a kálcium felvételében. Kálcium tartalmú levéltrágya (Damisol) használatával megelőzhető.