Ma reggel

Ezen a fotón még a tegnap esti hóesést örökítettem meg:

A diagnózis: Babesiosis...

Jó régen írtam és a kedvenc blogjaim háza táján sem jártam egy ideje, úgy hogy lesz mit olvasnom. Igazából még a blogíráshoz sem volt kedvem. Aki ismeri a címben szereplő diagnózist, az bizonyosan sejti, hogy miért... Kedvenc kiskutyám Nudli megbetegedett és nem is akárhogyan. Vasárnap reggel döbbenten álltam a kutya tányérja felett, ugyanis az tele volt az előző esti vacsorával. Ez nem volt eddig jellemző a kiskutyámra, hiszen ő a tipikus mindenevő, yorkshire terrier létére legalább 8 kg-mot nyom(ott), a 3 kg-mos standard kutyamérettel szemben. Na nem volt sosem kövér, csak jól táplált és a nagysága is meg volt hozzá. Nem értettem a teli tányért, de aztán el kezdtem őt figyelni és láttam, hogy nagyon gyenge, szinte alig áll a lábán. Mivel mostanában sokat elkóborol, arra gondoltam, hogy valamit összeszedhetett, esetleg gyomorrontást kaphatott. Aztán vasárnap este sem evett és még gyengébb lett, olyannyira, hogy fekvés közben már sokszor a fejét sem tudta tartani! Ahogy rámnézett a szomorú szemeivel, összefacsarodott a szívem és rettenetesen aggódtam. Több éjszakán keresztül másfél óránként néztem rá, milyen az orra, hűvös-e és nedves, vagy meleg és száraz. Hál'Isten, nem volt láza, de nem ivott egy kortyot sem. Hétfő reggel azt vettem észre, hogy a vizelete sötétbarna! Tudtam, hogy ez már nagy bajt jelent, Laca azonnal telefonált a régi, budapesti állatorvosunknak, aki a tünetekből szinte azonnal felállította a diagnózist: kullancsfertőzés, Babesiosis! Ha rövid időn belül nem kerül a kutya orvoshoz, már csak az ásóra lesz szükség. Még most is kiráz a hideg, ahogy írom ezeket a mondatokat. Hát nem így terveztük az itteni állatorvosnál a bemutatkozást, az biztos! Laca felhívta a helyi állatorvost, aki késő délutántól rendelt, bejelentkeztünk hozzá. Én, amíg el nem indultunk az orvoshoz, szinte 10 percenként ellenőriztem a kutyát, aki csak a helyén vagy a cserépkályha előtt feküdt és nézett maga elé a szomorú szemeivel...

Az állatorvoshoz érve ő is megállapította azt, amit már sajnos tudtunk. Viszont nagyon jó időben mentünk, a betegség kezdetén, így nem látott a kutyusnál semmiféle elváltozást. Két injekciót kapott szegénykém, bennünket pedig pár jó szóval, tanáccsal látott el.

Nudli ma már szépen evett-ivott, a kedve is kezd visszatérni, így az én hangulatom is megjött a blogíráshoz és olvasáshoz! Ma már nagyot sétáltunk, úgy látom, hogy a kondíciója is a régi, bár a három napi nemevés miatt valamicskét fogyott. Azért azt hozzáteszem, hogy minden állatunk kezelve van kullancs ellen, és mégis megtörtént a fertőzés! Az volt a szerencsénk, hogy nagyon hamar felismertük, hogy baj van és korán megkezdődhetett a gyógyító folyamat.

Lesz még ennek böjtje!

Nem akarok vészmadárkodni, de ez a mostani időjárás egész biztosan meg fogja magát bosszulni. Egyáltalán nem normális jelenség, hogy novemberben +20 fok van árnyékban! Szeretem ezt az időt, én ki is békülnék azzal, ha így telne el az ősz vége, tél eleje, de nem a forró égövön fekszik Magyarország, így kizárt, hogy megúsznánk a telet nagyobb hideg vagy erősebb havazás nélkül.

A minap olvastam az előttünk álló télre egy népi időjós előrejelzését, és nem túl bíztató, amit a folytatásban ígért: nagyon nagy hideg lesz és sok havat jósolt leginkább januárra. És hogy mire alapozza ezeket a feltevéseket? Megfigyeléseire hagyatkozik, úgy mint arra, hogy a marhák lefeküdtek a földre a pajtában, és az ökörfarkkóró az idén magasra nőtt. Én nem bánom, de ha már hó, akkor reménykedem abban, hogy karácsonyra is lesz, mert annál szebb nincs is.

Tegnap szélmentes nap volt, ugyancsak 20 fokkal, ezért reggeltől késő délutánig nyitva voltak az ablakok. Az elmúlt napokban csak estére kellett befűteni, hiszen a házban tartja magát a 24-25 fok, ami már túlzás is, de a cserépkályha ontja magából a meleget és az 50 centis falak kitűnően megtartják. Főleg most, hogy a régi nyílászáróink egy részét leszigeteltük, a két ablak közé ablakpárnákat tettünk. Előrejelzések szerint még a következő héten is részünk lesz a novemberi tavaszban, bár szerdától már mondja mifelénk az esőt. Ezt kihasználva vásároltam egy kevés fűmagot, amit a hét elején elvetek azokra a helyekre, ahol az autók kerekei mélyen kitaposták, kijárták az agyagos talajt, hiszen ha lassan is, de nemsokára elkészül a felhajtó a gazdasági épületből lesz garázshoz, illetve műhelyhez. Az eddigi 60 méteres feljárat egy részét pedig a gazdasági épületben talált kőládákkal elbarikádozzuk az autók elől, így a házhoz csak gyalogszerrel lehet majd feljönni. Ezek a ládák szolgáltak egykor az állatok itatására. Tervem az, hogy tavasszal teli ültetem a ládákat sok szép színes virággal, hogy portánk még szebb, még virágosabb legyen.

Kosarunk tartalma

Mint ahogy már azt az előző bejegyzésemben is említettem, a jól sikerült erdei kirándulásunk eredménye egy nagy kosár gomba lett. Találtunk egyetlen darab korallgombát, pár darab fekete tölcsérgombát és a kosarunk telis-tele lett gerebengombával. A gerebengomba számunkra nem ismeretlen, első találkozásunk az Őrségi Tökfesztiválon történt, amikor egy gombaszakértőtől vásároltunk 30 dkg-mot és isteni tejfölös gombapörkölt készült belőle. Igen-igen intenzív illata mellett az íze is nagyon aromás, e mellett pedig a népi gyógyászatban kitűnő méregtelenítő hatást tulajdonítanak neki. Könnyen felismerhető, hiszen kalapszerű felső része domború vagy lapos, hullámos felületű, karéjos szélű, olykor kajla, esetleg tölcsér alakú. Legbiztosabb ismertető jegye a termőrétege, amely puha tüskékből áll.

A kirándulás záróakkordjaként kosarunk tartalmát természetesen megmutattuk egy hozzáértő személynek, mert úgy soha nem főzök meg semmilyen gombát, ameddig azt szakértő szemek meg nem vizsgálták. A korallgombát és a pár tölcsérgombát leszárítottam, a gerebengombákat megtisztítottam a tüskés termőrétegétől, alaposan megmostam, majd kb. a felét összeszelve lefagyasztottam, a másik felét pedig kirántottam és tejfölös dödöllével tálaltam.

A szomoróci erdő

ilyenkor ősszel megkapó látványt és magával ragadó élményt nyújt:

Szeretem az őszt, főleg, amióta ilyen közel kerültem a természethez. A sok-sok év budapesti panel-élet után bizony testi-lelki és egyben szellemi felüdülés ilyen helyen élni. A novemberi jó időt kihasználva egy kora délután pár órára kisétáltunk a közeli erdőbe. Bokáig jártunk a rozsda színű avarban, a lombkoronájukat elvesztő fák között beszűrődő napfény mosolyt csalt az arcunkra és jókedvet varázsolt körénk. Kosarunk is hamar megtelt gombával, de ez már egy következő bejegyzés témája lesz.

A Vadása-tónál jártunk

Tombol az őszi szünet. Ez bennünket annyiban érint, hogy az egész hetet nálunk tölti Patrik, férjem 11 éves kisfia. Bizony nem könnyű egy ilyen korú gyereket lekötni, így megpróbáltunk némi programot szervezni. Mi is már két éve idejárunk az Őrségbe, illetve négy hónapja már állandóan itt is lakunk, de még mi sem jártunk az Őrség talán legnevezetesebb tavánál, a Vadása-tónál. Így a novemberi, gyönyörű őszi időjárásnak köszönhetően egyik délután elkirándultunk Hegyhátszentjakabra.