2010-06-14

Parasztolimpián jártunk

Igen mozgalmas, jól sikerült hétvégét tudunk a hátunk mögött, amelyről több részletben számolok be.

Szombaton Szalafő-Pityerszeren került megrendezésre az I. Őrségi Parasztolimpia, amelyen az őrségi települések csapatokkal indulhattak. Sajnos kis falunkat egyedül csak polgármester úrunk képviselte a kaszálóversenyen, na de kitűnő eredménnyel: összességében ugyan harmadik helyezést ért el, viszont a technikát és a minőséget figyelembe véve magasan ő vitte a pálmát. (Sajnos erről a versenyszámról lemaradtunk, így fotó sem készült róla.)

Ezen az olimpián csapatokban lehetett a versenyekre benevezni és a tehénfejéstől kezdve a rönkfűrészelésen át a szalmabála görgetésig mindenféle falusi tevékenységet ki lehetett próbálni, illetve a csapatok összemérhették ügyességüket. A programkínálatot hagyományőrző kézművesek, játszóházak, kulturális programok, helyi termékek bemutatása, szekéren vezetett túrák színesítették.
Már a helyszín megközelítése is felért egy gyalogtúrával, ugyanis a szervezők úgy alakították ki a parkolóhelyeket, hogy kb. 1,5 km-t kellett az emelkedőn felfelé menni, így a 30 fokos hőségben alaposan kitikkadt az ember, mire a tett színhelyére ért. Viszont ezt a távot gyönyörű környezetben tettük meg, így nem bántuk, hogy picit gyalogolni kellett.




Az I. Őrségi Parasztolimpia néhány jellemző sportága:

Kézművesek és helyi termékek:


A jól bevált és ezidáig általunk is használt tökmagolaj mellett vásároltunk egy számunkra ismeretlen olajat: ez a mákolaj. Szellemi tevékenység fokozására (ez nekem most igen jól jön), valamint a csontritkulás megelőzésére és gyógyítására ajánlják. Alkalmazása lassítja az öregedési folyamatokat, csökkenti a vérnyomást, normalizálja a vér koleszterinszintjét. Fokozza a szervezet védekező mechanizmusát, jótékony a sebek gyógyulásában, idegerősítő, fájdalom csökkentő, nyugtató és altató hatású. Íze fantasztikusan finom, így önmagában is fogyasztható, de mákos ételekbe belekeverve is ajánlják.
Összességében nagyon kellemes program volt, remélem, hogy az Őrségi Parasztolimpia hagyománnyá fejlődik és az első alkalmat egyre több követi.

3 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Ez a tehén igen csini és igen jámbor fajta :)

Házunk tája írta...

Hiába a régi öregek tudták a mitől döglik a légy akarom mondani mitől serken az agy.... :D

Az ilyen mai szóval csapatépítő jellegű megmozdulásokat egyre sűrűbben kellene szorgalmazni mindenhol, nagy szükség lenne rá. Főleg most! Ma már szinte a szomszédnak sem köszön az ember ami régen elképzelhetetlen volt.

Nekem megtanították anno, hogy a faluban az ismeretlennek is kell köszönni, köszöntem is hangosan a kapuban ülő asszonyoknak, bár nem tudtam kik ők, de azt hallottam, hogy azt mondja az egyik a másiknak: "Hát nem látod tiszta apja, a Rozsosnak a fia.."

Annamarie írta...

Minyon: :-))

Házunktája: igen, ezzel még mi vagyunk így. Ahogy jövünk végig a falun, mindenkinek intünk, köszönünk. Rólunk sem tudják, hogy kik vagyunk, iogaz most már csak-csak megismerik a nagy sárgaautót, benne a két gyüttmenttel... :-))
Viszont ahogy fogalmaztál, a mai csatépítő tréningeket kimondottan rühellem. Pesten a nagy multiknál (és a hivbataloknál is) igen divatos, de család nélkül, csak a munkatárs részére. Ez nálam nem nyerő. Viszont itt Szalafőn a család apraja-nagyja jelen volt, igazi nagy családi megmozdulás volt.