2010-06-15

Mozgalmas hétvége

Mint ahogy már az előző bejegyzésemben is említettem, az elmúlt hétvégénk igen mozgalmas volt. A Parasztolimpiával kezdődött, majd folytatódott a szombat esti sütögetéssel és jóízű beszélgetéssel a helybéli barátainkkal. Még egy baráti párt vártunk a vacsorára, de nem igazán akartak időben érkezni. Így hát nekikezdtünk a sütögetésnek nélkülük. Sajnos most gondoltam rá, hogy a hangulatos estéről nem készültek fotók, pedig még a fáklyákat is meggyújtottuk (igaz, a szúnyogokat ez nem igazán zavarta).

Már jócskán benne voltunk az estében, amikor meghallottuk a Suzuki Hayabusa 1300 cm3-s motor egyenletes, mély hangját: megérkeztek Feféék. Feféről és Krisztiről -azonkívül, hogy amikor még nekünk is meg volt az 1000 cm3-s Kawasakink, együtt motoroztunk- azt érdemes még tudni, hogy ők azok és az egyetlenek a baráti körünkben, akik a ház megvétele után rögvest ajánlkoztak és több napos ittlétükkel és munkájukkal hozzájárultak a belső felújítás megkezdéséhez. Fefe igazi segítség volt Lacámnak: együtt vágták ki az új ajtók nyílásait, együtt bontották le a házbéli padlásfeljárót, hordták ki az embert igénylő nagy gerendákat, együtt állították be a helyükre az új ajtókat. Azóta, azaz 2008. áprilisa óta nem jártak itt nálunk, így most Laca büszkén vezette őket végig a házon. Felidéztük az akkori történéseket, jókat nevettünk. Természetesen a vacsorából nekik is jutott. Volt vagy hajnali 1 óra, mire ágyba kerültünk. Másnap ők úgy tervezték, hogy reggeli után útnak indulnak, Szlovénia hegyeiben szerettek volna kicsit motorozgatni, így a reggeli kávézás közben intenzív térképnézegetés, kérdezősködés folyt. Azóta tudjuk tőlük, hogy Mariboron is túl motoroztak, nagyon tetszett nekik a táj.

Ezen a hétvégén került sor a nappali berendezésére is, polc és asztalfestés, fúrás, szerelés volt soron. Az eredményt két bejegyzéssel ezelőtt lehett látni... ezúton is köszönöm minden hozzászólónak az elismerő szavakat.

2 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Ez igen! Ezek a hétvégék a jók, a legjobbak.

Kata írta...

Húhhh!Ez a motor!!!!De megsimogatnám:))