2010-06-13

Alakulunk I. - a nappali

Nemcsak a ház külső környezetét, hanem szép lassan a belsejét is szépítgetjük, próbáljuk otthonossá varázsolni. Egyre több bútor és kiegészítő kerül végleges elhelyezésre. Mostanra már a költözés oroszlánrészén is túl vagyunk, még egy-két nagyobb háztartási gép leszállítmányozása szükséges, utána már csak az apró, személyes tárgyak, ruhadarabok, na meg az akvárium és még a maradék szobanövény zárja a sort. Így azt mondhatjuk, hogy megúsztuk mindenféle nagyobb költség nélkül, hiszen amúgy is jöttünk volna, legalább kihasználtuk a kisteherautónk térkapacitását. A nappali már egyre jobban szépül, ugyan lesz még rajta némi változtatás, de ezek a fotók már majdnem a végleges képet mutatják:

Úgy tervezzük, hogy a televíziót egy falikonzol segítségével felszereljük a falra, a kisszekrényen pedig az akvárium helye lesz. Még egy függönycserét mindenképpen szükségesnek látok, így jártamban-keltemben nyitott szemekkel járok, és keresem a színben és minőségben megfelelő anyagot. A függönyök megvarrása a vizsgák utánra marad.

8 megjegyzés:

Monika írta...

Milyen barátságos és otthonos!!!!!Olyan jó lehet ott laknotok,ezt érezni!:)

Vályogvető írta...

Szép, ízléses, nagyon tetszik. Gratulálunk!
Nem látni pontosan a második képen, hogy melyik meccs megy!-)

Kata írta...

Hohoóóóó!!!Ez tényleg nagyon szuper lett:)))

Palócprovence írta...

Tetszik! :)) És nálunk is van egy ilyen gyertyás csillár, nagyon szeretem...

porta írta...

Nagyon szépen alakultok.

Névtelen írta...

Naggyooon jó....
Függöny: szerintem a jelenlegi is rendben van, de ha nagyon váltani akarsz Lentiben van egy hölgy, aki hetési szőtteseket készít, függönyöket is. Hácskóné, vagy valami hasonló. Nem olcsó, de gyönyörű, természetes anyagú, és nem tájidegen. A másik irányban, sárvár felé a kékfestett termékek talán, amik tájhűek. Az őrségben nem tudom, volt-e külön színvilága, formavilága a ruhaneműknek. Hajrá! :D

Éva írta...

Gyönyörűűű! Nagyon szépen, látványosan haladtok, és valóban ízlésesen, érzékkel csináljátok a dolgotokat! Csak így tovább!:)

Házunk tája írta...

Gratulálni szeretnék én is, finom ízlés. (öhöm a házimozi rendszer.. de végülis 2010-et írunk és hát a VB is elkezdődött) ÓÓóó az a cserépkályha de jó lehet ráülni télen..