2009-09-15

A gazdasági épületről

Ez az épület mostohagyerek volt, mivel eddig nem sok szó esett róla. Azt tudjuk, hogy régebben egy nagy pajta kapcsolódott hozzá, amely lebontásra került. A falubéliek azt mondják, hogy a pajta a boltíveivel még szebb is volt egykor, mint maga a nagy ház. Az a hír is járja, hogy aki bontotta, az már megunta egy idő után, és azért maradt meg félig lebontott állapotában ez a kis épület. Mikor megvettük a házat, természetesen ez is feltérképezésre került: belül disznóólak lehettek egykor, de az alapterületét tekintve elég nagynak mondható, mert kb. 6 méter * 7 méter lehet. Igazából nem volt kialakult álláspontunk arról, hogy mit is lehetne vele kezdeni. Azt tudtuk, hogy a tetejét el kell bontani mindenképp, hiszen balesetveszélyes. A tavalyi nagy havazások alatt meg is rogyott rendesen, így épp itt volt az ideje, hogy történjen vele valami.
Szombaton reggel két fő baráti segítséggel nekiálltunk a bontásnak. A tetőn összecsúszott cserepek nagy része még igen jó állapotnak örvend, így azokat szép sorjában letároltuk.

Laca szeretne a nagy ház jobb oldalához, a pince elé egy úgynevezett előtetőt építeni, így talán a pince bejárata is védve lesz az időjárás viszontagságaitól, és a télire való tüzifát is lesz hol tárolni. Tehát a cserepekre a jövőben nagy szükség van. A tetőn lévő téglák - miután eléggé tönkretette őket a rengeteg eső - kupacokban lekerültek az út mellé. Terveink szerint arra még tökéletesen megfelelnek, hogy kirakjuk velük a kocsifeljáratot. Így talán egy picit könnyebb dolgunk lesz a felállással, hiszen az őszi-téli-tavaszi csapadékos időjárás miatt sokszor az autógumi egyharmada besüllyed a felázott agyagba. A bontott téglára amúgy is szükség van, mert a ház mellé szeretnénk egy kiülő placcot építeni, amelynek az alapzata ebből a téglából lenne.

Minden építőanyagot megpróbálunk újrafelhasználni a ház körül, egyedül az elkorhadt gerendákkal nem tudunk mit kezdeni, így azok valószínűleg elégetésre kerülnek, de nem a cserépkályhában, mert ezeknek már semmi fűtőereje nincsen.

Miután a tetőt elbontottuk, akkor kezdtük el nézegetni, hogy mit is lehetne kezdeni az épülettel. A födém betonból van, ráadásul belülről boltíves kiképzéssel és egész jó állapotban. Kár lenne érte, ha elbontanánk. Lakóháznak alacsony, mert a belmagassága talán 190 cm lehet, férjem éppen hogy elfér alatta. Másnap reggelre született meg az ötlet, hogyan hasznosítsuk a jövőben a volt gazdasági épületet: garázs és műhely lesz belőle. Az épület folytatásaként, a volt pajta helyére fából építünk egy úgynevezett nyári lakot, amelynek a tetőszerkezete teljesen egybeépül a jelenlegi épület tetejével. Ez a nyári lak arra fog szolgálni, ha rokonaink, barátaink, ismerőseink jönnek látogatóba, akkor ott fogjuk tudni őket elszállásolni. Egy szobát, egy zuhanyzót és egy konyhasarkot tervezünk majd kialakítani, elé pedig egy fedett teraszt. A tetőteret úgy tervezzük, hogy 2 pici háló beleférjen. Így az alsó helyiség nappaliként tud funkcionálni. Ezek a terveink, de szigorúan csak azután kerülnek megvalósításra, ha már a nagy ház teljesen készen van.

3 megjegyzés:

Palócprovence írta...

Jól kigondoltátok, biztosan szép lesz.

Messzenéző Minyon írta...

Ez igen, ennyi tervet!

Annamarie írta...

... csak győzzük erővel és anyagiakkal!