Gasztronómiai kitérő

Olvasóim engedelmével ezúttal egy poszt erejéig elcsábulok a gasztronómia világába. Nagy ritkán volt már arra példa, hogy máskor is megtettem, mert szeretek főzni és szeretek gasztro-blogokat is olvasni. Mivel szombatra az időjáráselőrejelzés rossz időt jósolt, így úgy gondoltam, hogy a konyhában fogok valami finomat alkotni. Én személy szerint nagyon kedvelem a leveseket, kedvenceim a gyümölcsleveseken kívül a tejszínes, tárkonyos raguk, vagy a krémes zöldség levesek. Most úgy gondoltam, hogy egy egyszerű, tárkonyos, tejfölös krumplileves lesz a nyerő.

1 fej hagymát felkockáztam, majd a lábasban kevés olajon üvegesre pároltam. Megszórtam pirospaprikával, majd felöntöttem vízzel. A felkockázott krumpli és a zeller ezután került a lábasba. Sóztam, borsoztam és nem sajnáltam belőle a tárkonyt sem. Miután a zöldségek puhára főttek, 2,5 dl tejfölt egy kevés tejszínnel és a levesből apránként kimert forró lével (így elkerülhető a tejföl csomósodása) simára kevertem, majd beleöntöttem a lábasba. Még egyszer felforraltam az egészet, majd a legvégén 1 evőkanál francia tárkonyos ecettel ízesítettem.

Az eredmény a fotón látható.

Második fogásként muszakát készítettem. Ez egy kimondottan görög étel, és mivel férjemmel együtt nagyon szeretjük nemcsak a görög konyhát, hanem az egész országot is, így szívesen álltam neki. Persze ahány ház, annyi szokás, gondolom a muszaka-készítés is konyhánként más és más módon történik. Az én konyhámban így készült:

A muszaka elég macerás kaja, hiszen minden hozzávalót külön-külön előre meg kell sütni, vagy elkészíteni, és a legvégén egy tepsiben összesütni. Tehát a padlizsánokat felkarikáztam kb. kisujjnyi vastag szeletekre, a krumplit meghámoztam és azt is felkarikáztam. Az elősütésben az olajsütő nevű háztartási gépem nyújtott hathatós segítséget: kosarában kilónyi zöldség is elfér és viszonylag rövid idő alatt meg is sül. Külön sütöttem a padlizsánokat, külön a krumplit. Otthon volt még patiszonom is, így azt is megtisztítottam, felszeltem és elősütöttem. Természetesen mindegyik zöldséget papírtörlőre szedtem, hogy megszabadítsam őket a felesleges olajtól. Közben a wokban pici olajat forrósítottam, felkockáztam egy vöröshagymát, üvegesre pároltam, majd rádobtam a másfél kilónyi sertés darálthúst. Fehéredésig sütöttem, közben szorgalmasan kevergettem. Sóztam, borsoztam, majd elkevertem egy doboz paradicsompürével, és tartalék lángon, lefedve tovább pároltam az egészet. Ízesítettem még bazsalikommal és oregánóval. Amikor a hús puhulni kezdett, levettem a fedőt, és addig pároltam, amíg a levét el nem főtte. Már csak a besamell mártás volt hátra: kevés vajat olvasztottam, lisztet szórtam rá, majd apránként felöntöttem tejjel és tejszínnel. Sóztam, borsoztam, és kevés szerecsendióval ízesítettem. Mikor besűrűsödött, akkor szórtam bele reszelt sajtot. Miután levettem a tűzről, elkevertem benne egy egész tojást.

Most már csak az összeállítás volt hátra: egy nagy tepsit vékonyan kivajaztam, majd rétegezve tettem bele az előre elkészített hozzávalókat: a krumplival kezdtem, majd rásimítottam a darálthúst, aztán jöttek a padlizsán és patiszon szeletek, majd nyakonöntöttem a sajtos besamellel. Mindezek után megszórtam reszelt sajttal, majd beraktam a sütőbe és kb. 50 perc alatt összesütöttem.

Desszertnek almás-mákos pitét készítettem. Kiindulásként Limara kitűnő almás pite receptjét vettem elő, mindent a recept szerint csináltam. Annyi különbséggel, hogy a töltelékbe darált mákot és mazsolát is tettem. Az eredmény fantasztikus lett.

Sajnos mérni sosem szoktam. Többen kértek már receptet tőlem, de az arányokkal bajban vagyok. Én a magam és családom szája íze szerinti mennyiségeket már megszoktam, sosem méricskélek, mindent csak szórok és mindenből annyit, amennyit gondolok. Egyszer még kislány koromban, amikor a hosszú nyarakat falun töltöttük a nagymamámnál, érdeklődtem tőle, hogy egy bizonyos ételbe mennyi fűszert, vagy egyéb más dolgot kell tenni. Ő csak ezt mondta: "Hát annyit kislányom, amennyit gondolsz." Megfogadtam a tanácsát...