Jól haladunk

az állatfarm felszámolásával. A tervezett részleges felszámolás nem valósult meg, hiszen legelőször a kecskék keltek el, és mind az összes: 2 ide a faluba, az összes többi pedig egyben, a környékre. Örültem neki, hogy nem lett szétválasztva a banda, és Laci tudja is őket látogatni, mert abban a faluban nyír füvet hetente egy vendégháznál, ahová kerültek. Nem állítom, hogy nem sirattam meg őket :-( , de ha már így elterveztük, hogy most egy kicsit - pár évre - leállunk,  jobb lesz nekik ott, az új gazdával. Elkelt Bélánk is, a lacaune kosunk, a többi juh-birka, mindösszesen hárman még itt vannak. Persze folyamatosan hirdetem őket, de hát mindenkinek túl messzi vagyunk...  A baromfiudvarban jelenleg 2 szem tyúk, 1 szem kakas és 4 pecsenyekacsa maradt. A futókacsák, a libák, a pulyka és 1 kakas elkeltek, vannak itt a faluban is belőlük,  de a többiek sem kerültek túl messzire. Ha nem sajnálnám és értenék hozzá, a maradék baromfit levágnám, vagy próbáltam levágatni, de pénzért sem vállalja senki. 

A kutyusok, cicák és a ló természetesen maradnak, sőt a nyulak is. Ha jól láttam, azoknál még szaporulat is várható. Azért nem maradunk állat nélkül :-) , de a "Szomoróczi állatfarm" táblát már le lehet venni.

Részleges felszámolás

Egy keményen átvirrasztott éjszaka után áment mondtam férjem abbéli kezdeményezésére, hogy adjuk el a kecskéket, birkákat. Persze kivételek mindig akadnak és most is vannak: Picur, Vadóc és Mici, ők hárman maradnak, hozzájuk ragaszkodom. 

Átgondoltam, meg hánytam-vetettem magamban és bármennyire is sajnálom őket, de ez az állományszám - 20 kecske, 4 birka - rengeteg jószágot, rengeteg idő- és energiaráfordítást, rengeteg anyagi áldozatot jelent, amit már nem vagyunk képesek tovább vállalni. Területünk nincsen, ha volna sem mennénk semmire, mert gépeink nincsenek, amivel esetleg kaszálnánk, rendsodornánk, báláznánk. Amit a házunk mögött kaptunk használatba legelőnek valót, azt lekaszáltattuk, bebáláztattuk, és a sacc/kb. 3 napos munkáért elkértek 65 ezer Ft-ot! És ez csak 215 db kockabála... ami egyelőre a lónak elég lesz valameddig. És akkor még hol vannak a kecskék, hol van a rengeteg zsák abrak, heti 4 ezer Ft-jával? És hol vannak az egyre feljebb kúszó állatorvosi költségek? Ami nem megy, nem szabad erőltetni, belefáradtunk. Belefáradtunk abba, hogy hiába adunk meg a kecskéknek mindent, hiszen a férjem a főállása mellett naponta órákat kaszál és etet, hiába van előttük a szelénes nyalósó, már ott tartunk, hogy havonta féregtelenítünk... mind-mind hiába. Tömjük beléjük kocsiszám a frissen kaszált zöldet, és mégis úgy nézem, mintha soványak lennének. Ez nagyon zavar, mert aki látja őket, azt hiheti, hogy nincsenek jól tartva. Csak válogatnak, mert megtehetik, mi meg nem győzzük őket almozni. Az anyakecskéket fejni nem tudjuk, mert a kicsik még rájuk járnak, azért a napi 2-3 dl tejért nem éri meg ennyi munka, ennyi fáradtság és megannyi anyagi befektetés. A vietnámi csüngőhasú malacainkkal (2 db) ugyanez a helyzet, mondjuk ő velük az etetésen kívül más probléma nincsen. A kis kanmalac nem ugorta be az anyamalacot, így kicsik nem születtek, ergo Jenőnek mennie kell a háztól, az anyamalacot meg novemberben levágjuk. Egy nagy lélegzetet vettem és a hirdetést felraktam a facebook különböző csoportjaiba, meg a jófogásra. És még gondolkodom nagyon a kacsákon, libákon is... Majd egyszer újrakezdjük... amikor nyugdíjasok leszünk.

Ott, ahol élet van...

... sajnos a halállal is számolni kell.

Most két napja - az idén utolsónak - Mici is megajándékozott bennünket egy kis kecskével. Lányka ő is. Viszont a nyolc idei gidából hármat elveszítettünk. Napsugár ikreit és Jázmin kis bakját el kellett temetnünk. Hozzáteszem, mindannyian picik voltak, már picinek is születtek és szemmel láthatóan nem fejlődtek. Az állatorvosunk szerint a gidák halandóságában fontos szerepet játszik az, hogy Vas megyében nagyon csekély a zöldtakarmány szeléntartalma, és hiába van előttük szelénes nyalósó, mert az kevés. Igaz az egyik még szelénes injekciót is kapott, de az sem segített. 

És ami talán még fájóbb, hogy Ödön is itt hagyott minket. Az az Ödön, aki az első kecskénk volt, aki 2 éve még kiküldetésben is teljesítette feladatát. Megöregedett.

Szomorú percek, órák ezek.


Update: Mai nap sajnos Mici lánya 2 naposan feladta. Ő a negyedik gida. 

Kerítettünk, szénáztunk

Kellemes elfoglaltság a villanypásztor telepítés, legalábbis én azt vallom. Bekerítettük a következő területet, amely tulajdonjogilag nem a mienk, de használhatjuk. Gondosan kimértük a métereket, 35 méter hosszú, 27 méter széles, 4 méterenként leütöttük a karókat, felszigetelőztük, majd behúztuk  3 sorba a szalagot, illetve zsinórt. Átvezettük az előző területről az elektromosságot, Laci megcsinálta a két terület közötti átjárót is, majd következett a főpróba. Tökéletesen működött, ezt igazolta Jenny kutyánk nyüszítése is, aki még nincsen hozzászokva ahhoz, hogy nem rohangálunk össze-vissza. És akkor Kerge birtokba vette. Ekkor még nagy volt a fű, de Kerge örömmel legelte azt is.

Miután az időjárás-előrejelzés most elég hosszú ideig jósolt meleg, száraz időt, így lekaszáltattuk és bebáláztattuk a területet. A már bekerített részt Laci kézi kaszával kaszálta le, igen szép rendet vágott. Az én feladatom az volt - mivel ő dolgozott - meg kellett vasvillával forgatnom a sorokat, hogy tökéletesen száraz legyen. Természetesen a legnagyobb melegben kell ezt csinálni, valami alig ruhában, és akkor egyúttal a szép napsütötte bőrszín is garantált. Akárcsak a szénabála összehordás alkalmával is. Most első körben 215 db kockabála lett, de van még a faluban egy-két terület, amelyet mi kaszáltathatunk, így biztosítva lesz állataink téli takarmánya. Most már csak helyet kell a báláknak csinálni, ugyanis a szénatárolónk dugig lett. 

A szénatároló itt még csak negyedéig van tele, azóta már csurig van bálával.

A kézzel lekaszált szénát boglyába hordtuk össze,
plusz még ami a bálázás alkalmával kimaradt. 

Egy újabb "szerelem" kezdete és folytatása

Minden a munkával kezdődött, tehát nevezhetjük munkahelyi ártalomnak is. Az új szerelem Lacámra munkavégzés közben kacsintott rá, mégpedig akkor, amikor a mentett lovakat kellett őriznie egy pár alkalommal. Az egyikbe teljesen beleszerelmesedett, mikor hozzájuk kellett mennie, mindig felszerelkezett almával, répával, hogy kedveskedni tudjon kiválasztottjának. Pedig arról a lóról muszáj lesz lemondanunk, mert van tulajdonosa, sőt külön a nyilvántartásba bejegyzett állattartója, akik többek között perben állnak az állammal, mert nem viselték rendesen gondjukat a 60 pacinak. Tehát ennek a lónak az elhelyezése teljesen bizonytalan, de mindez arra jó volt, hogy férjem-uram egy új hobbinak kezdjen hódolni. Én is volt, hogy meglátogattam a pacit, sőt már a rehabilitációs helyén is etetgettem, szőrét kefélgettem és egyre jobban összebarátkoztunk, sőt egyre jobban kezdett a szívemhez nőni és egyre jobban kezdtünk vágyni egy saját ló után. És akkor egy nap egyik ismerősünk megkérdezte, hogy nem kell-e egy póni. Persze, mi azt feleltük, hogy kell, erre ő azt válaszolta, hogy közben megbeszélte a férjével, és nekünk ajándékoznának egy lovukat, ha elfogadjuk. Hát na ná, persze hogy elfogadtuk. Kerge útlevele szerint egy 13 éves ír telivér, ismerőseink nemrég Ausztriában vásárolták abból a célból, hogy kislányuknak jó lesz lovagolni. Viszont ő versenyló volt hosszú évekig, és egy alkalommal a volt gazdái hideg vízzel itatták közvetlenül a futam után, így leforrázták a tüdejét, ergo versenyzésre -sőt egyelőre legalább egy évig lovagolásra- is alkalmatlan. A kislánynak vettek másik lovat, amelyen tud lovagolni, Kergét meg a párom hazahozta, és azóta ő a mienk. 

Jól állnak egymásnak

Kerge birtokba vette a ház mögötti területet

A ház mögötti saját részt villanypásztorral kerítettük le

Elterveztük, hogy Kerge a ház mögötti területen fog lakni, oda építünk egy kisebb pajta-féleséget neki, a saját területünket meg villanypásztorral le is kerteltük. Az eredeti rendezési terven volt is ott épület, de azt csak úgy, mint a lábaspajtát, annak idején elbontotta a volt tulajdonos. Mivel a házunk mögötti területünkön túl is rét, kaszáló van, így a rét tulajdonosától megkaptuk használatba. Csak lényeges, hogy nem fix, hanem bontható villanypásztor legyen. Ez óriási segítség nekünk, hiszen ennyi kecskének, birkának és már a lónak is nagy szüksége lesz a szénára, no meg a legelőre.

Közben kecskéinknél utolsóként Picúr is megellett, ő is ikreknek adott életet, és lányok!!! Tehát most úgy állunk, hogy az idei összes kiskecske száma 8, abból 2 ikerpár van, és ivaruk szerint 7 gödölye és 1 kis bakkecske. Gyönyörűek!

A társaság egy része napfürdőzik

A házunk mögötti rét. Telis-tele lila harangvirággal...

... réti boglárkával, margarétával, lila kosborral, tüdőfűvel.

Esőben bizony bővelkedtünk az elmúlt napokban.

Utoljára, de nem utolsósorban pedig egy új kiscica érkezett hozzánk, egy édes kis vörös cirmos kandúrka. Cicáink száma így újra ötre gyarapodott, abból egyelőre hárman kinti cicák, kettő pedig benti cica.

Jenny és Brandon kezelésbe vették Cilindert, az új kiscicát.

A sikerszéria folytatódik

Az idén már 6 kis kecskénk született, melyből 5 lány és egyetlen bakocska van. Soha ilyen jó nem volt még az ivararány, mint most. 

A héten született Jázmin bakgidája, és Napsugár ikerlányai. Az ikrek közül az egyik kétszer nagyobb a másiknál. Vajon ezt hogy csinálták? Még Picurt várjuk, hogy megelljen, akkora a pocakja meg a tőgye, hogy alig bír menni. Hogy meddig húzza még, ki tudja? 

A kétnapos és az egynaposak

Az iker páros nagyobbika, ő Pille lett.

Ő a bakocska. Mivel egy fehér pötty van az oldalán, ezért a Pötyi nevet kapta, amely nem túl fiús, sőt! (De szerintem kecskénél nem számít.)

Na ő a legkisebb, az egyik iker. El is neveztük Törpillának.

Rókát fogtam!

Ma hajnali 3 órakor a baromfiudvarból jövő hangok alapján félreérthetetlenül tudni lehetett, hogy váratlan vendégünk van egy rókakoma személyében. Sajnos pár éve átéltük már egyszer, csak akkor nyesttámadás volt. Mivel Laca éjjel dolgozott, így egyedül (meg egy ásólapáttal és egy zseblámpával) kellett szembenéznem a feladattal. Szakadó esőben, egy szál pendelyben rókát fogtam, igaz ő is fogott 2 tyúkomat, de beszorítottam egy sarokba, és ott várta meg a reggelt. Addig negyedóránként járőröztem, hogy nem vet-e szemet a többi jószágra. Mikor már hajnalodott, kitereltem a meglévő baromfiakat és a rókára csuktam az ajtót, így vártam, hogy Laca hazajöjjön. Tanakodtunk, hogy mi tévők legyünk, mert ugyan az én elvem a "szemet szemért, fogat fogért" (nem érdekel, hogy az EU nem támogatja), de megsajnáltuk szegényt és arra gondoltunk, hogy valószínűleg kis rókái is lehetnek. Felhívtuk a Nemzeti Park ügyeletes természetvédelmi őrét, akinek segítségével sikerült a rókát kiszabadítani szorult helyzetéből és anyák napja alkalmából - na meg csak állatvédők vagyunk - szabadon engedtük. Csak reménykedni tudok, hogy jó kis lecke volt ez neki, és legközelebb elkerüli a portánkat.