Ebből is látszik, hogy öregszem. Vénségemre még a telet, mint évszakot is megszerettem. És a mostani tél az amolyan igazi, nagy hótakaróval, igaz, hogy csúszós, járhatatlan utakkal, de annál szebb látvánnyal tárul a szemlélő elé. Mi anno 5 évvel ezelőtt hasonló formában ismerkedtünk az Őrséggel, a hólepte fenyők, a hófehéren szikrázó gyönyörű táj egy életre bevéste magát a szívünkbe, a kristálytiszta levegő beitta magát a tüdőnkbe és nemigen akaródzott innen hazamenni. Pedig akkor 5 éve csak pár napra jöttünk ide, és ez a pár nap megváltoztatta az addigi egész életünket. Pár nap után itt akartuk leélni az életünket, függetlenül attól, hogy az összes rokoni szál, a munkahelyünk és addigi egzisztenciánk a fővároshoz kötött mindkettőnket. Itt mindent előlről kezdtünk és azóta is jó úton haladunk álmaink megvalósítása érdekében. Ez az idei tél már a harmadik telünk, amit itt töltünk, és elmondhatjuk, hogy egyre könnyebben abszolváljuk. Megtanultuk, hogy hogyan kell gazdaságosan fűteni, hogy már tavasszal el kell kezdeni a következő télre szükséges famennyiség beszerzését, hogy a kamrában nem árt, ha nem csak egy hétre való cukor, só, liszt áll... és még sorolhatnám, hogy mennyi minden hasznos dolgot tanul itt vidéken az emberlánya. Ha megfelelő alázattal és tisztelettel viseltetek a vidék, a föld és az itteni lakosok irányába, sokkal egyszerűbb az élet, a beilleszkedés.
A nyugalom szigete... imádok itt élni, itt lakni. És ez mostanra is igaz, amikor a média tele van azzal, hogy a nagy havazás miatt elzárt települések, járhatatlan utak vannak erre mifelénk. Engem nem zavar ez az állapot.