2018-02-28

Kerek

E hónap 9. napján kerek évfordulót ünnepelhettünk, éppen 10 évvel ezelőtt e napon írtuk alá házunk adásvételi szerződését. Kezdetben mások voltak az elképzeléseink, terveink a házzal kapcsolatosan, ez itt olvasható: 

Akkor még nem is gondoltuk, hogy a vásárlást követő 2. évben ide is költözünk, de milyen jól tettük! Az érzéseink még mindig ugyanolyanok, mint 10 évvel ezelőtt, szeretjük a környéket,  a házunkat. Minden kezdeti nehézség ellenére továbbra is imádunk itt élni.


Itt vagyok!

Nagy elhatározásba vágtam a fejszémet: újra indítom a blogot! Bár nem tudom, hogy régi olvasóim közül ki az, aki még olvas, de meglátjuk, a statisztika úgyis megmutatja, hogy érdemes-e folytatni az írást. Az elmúlt 2 év 4 hónapban bőven voltak történések, azokból tudok témát meríteni.

Mi köszönöm, jól vagyunk, most találtam meg a moderálásra váró hozzászólások között a sok aggódó kommentet. Hogy miért nem írtam ez alatt az idő alatt? Hivatali feladataim annyira lefoglaltak, vagyis inkább az energiáimat foglalták le, hogy egész egyszerűen nem volt esténként késztetésem a gép elé ülni. De most már "csípőből" mennek a feladatok, és talán a hivatali nyelvezet ellensúlyozásaként néha jó lesz kiírni magamból hétköznapi nyelven a gondolataimat. Már ha lesz rá további érdeklődés. :-) 
Azt észrevettem, hogy több parasztházas blog írása is "szünetel", felül kell vizsgálnom az általam ajánlott olvasnivalókat, melyek azok akik végleg "bezártak".

Tehát üdv a fedélzeten, kellemes nézelődést, jó olvasgatást kívánok mindenkinek, aki házam tájára téved.