Kerítettünk, szénáztunk

Kellemes elfoglaltság a villanypásztor telepítés, legalábbis én azt vallom. Bekerítettük a következő területet, amely tulajdonjogilag nem a mienk, de használhatjuk. Gondosan kimértük a métereket, 35 méter hosszú, 27 méter széles, 4 méterenként leütöttük a karókat, felszigetelőztük, majd behúztuk  3 sorba a szalagot, illetve zsinórt. Átvezettük az előző területről az elektromosságot, Laci megcsinálta a két terület közötti átjárót is, majd következett a főpróba. Tökéletesen működött, ezt igazolta Jenny kutyánk nyüszítése is, aki még nincsen hozzászokva ahhoz, hogy nem rohangálunk össze-vissza. És akkor Kerge birtokba vette. Ekkor még nagy volt a fű, de Kerge örömmel legelte azt is.

Miután az időjárás-előrejelzés most elég hosszú ideig jósolt meleg, száraz időt, így lekaszáltattuk és bebáláztattuk a területet. A már bekerített részt Laci kézi kaszával kaszálta le, igen szép rendet vágott. Az én feladatom az volt - mivel ő dolgozott - meg kellett vasvillával forgatnom a sorokat, hogy tökéletesen száraz legyen. Természetesen a legnagyobb melegben kell ezt csinálni, valami alig ruhában, és akkor egyúttal a szép napsütötte bőrszín is garantált. Akárcsak a szénabála összehordás alkalmával is. Most első körben 215 db kockabála lett, de van még a faluban egy-két terület, amelyet mi kaszáltathatunk, így biztosítva lesz állataink téli takarmánya. Most már csak helyet kell a báláknak csinálni, ugyanis a szénatárolónk dugig lett. 

A szénatároló itt még csak negyedéig van tele, azóta már csurig van bálával.

A kézzel lekaszált szénát boglyába hordtuk össze,
plusz még ami a bálázás alkalmával kimaradt. 

Egy újabb "szerelem" kezdete és folytatása

Minden a munkával kezdődött, tehát nevezhetjük munkahelyi ártalomnak is. Az új szerelem Lacámra munkavégzés közben kacsintott rá, mégpedig akkor, amikor a mentett lovakat kellett őriznie egy pár alkalommal. Az egyikbe teljesen beleszerelmesedett, mikor hozzájuk kellett mennie, mindig felszerelkezett almával, répával, hogy kedveskedni tudjon kiválasztottjának. Pedig arról a lóról muszáj lesz lemondanunk, mert van tulajdonosa, sőt külön a nyilvántartásba bejegyzett állattartója, akik többek között perben állnak az állammal, mert nem viselték rendesen gondjukat a 60 pacinak. Tehát ennek a lónak az elhelyezése teljesen bizonytalan, de mindez arra jó volt, hogy férjem-uram egy új hobbinak kezdjen hódolni. Én is volt, hogy meglátogattam a pacit, sőt már a rehabilitációs helyén is etetgettem, szőrét kefélgettem és egyre jobban összebarátkoztunk, sőt egyre jobban kezdett a szívemhez nőni és egyre jobban kezdtünk vágyni egy saját ló után. És akkor egy nap egyik ismerősünk megkérdezte, hogy nem kell-e egy póni. Persze, mi azt feleltük, hogy kell, erre ő azt válaszolta, hogy közben megbeszélte a férjével, és nekünk ajándékoznának egy lovukat, ha elfogadjuk. Hát na ná, persze hogy elfogadtuk. Kerge útlevele szerint egy 13 éves ír telivér, ismerőseink nemrég Ausztriában vásárolták abból a célból, hogy kislányuknak jó lesz lovagolni. Viszont ő versenyló volt hosszú évekig, és egy alkalommal a volt gazdái hideg vízzel itatták közvetlenül a futam után, így leforrázták a tüdejét, ergo versenyzésre -sőt egyelőre legalább egy évig lovagolásra- is alkalmatlan. A kislánynak vettek másik lovat, amelyen tud lovagolni, Kergét meg a párom hazahozta, és azóta ő a mienk. 

Jól állnak egymásnak

Kerge birtokba vette a ház mögötti területet

A ház mögötti saját részt villanypásztorral kerítettük le

Elterveztük, hogy Kerge a ház mögötti területen fog lakni, oda építünk egy kisebb pajta-féleséget neki, a saját területünket meg villanypásztorral le is kerteltük. Az eredeti rendezési terven volt is ott épület, de azt csak úgy, mint a lábaspajtát, annak idején elbontotta a volt tulajdonos. Mivel a házunk mögötti területünkön túl is rét, kaszáló van, így a rét tulajdonosától megkaptuk használatba. Csak lényeges, hogy nem fix, hanem bontható villanypásztor legyen. Ez óriási segítség nekünk, hiszen ennyi kecskének, birkának és már a lónak is nagy szüksége lesz a szénára, no meg a legelőre.

Közben kecskéinknél utolsóként Picúr is megellett, ő is ikreknek adott életet, és lányok!!! Tehát most úgy állunk, hogy az idei összes kiskecske száma 8, abból 2 ikerpár van, és ivaruk szerint 7 gödölye és 1 kis bakkecske. Gyönyörűek!

A társaság egy része napfürdőzik

A házunk mögötti rét. Telis-tele lila harangvirággal...

... réti boglárkával, margarétával, lila kosborral, tüdőfűvel.

Esőben bizony bővelkedtünk az elmúlt napokban.

Utoljára, de nem utolsósorban pedig egy új kiscica érkezett hozzánk, egy édes kis vörös cirmos kandúrka. Cicáink száma így újra ötre gyarapodott, abból egyelőre hárman kinti cicák, kettő pedig benti cica.

Jenny és Brandon kezelésbe vették Cilindert, az új kiscicát.

A sikerszéria folytatódik

Az idén már 6 kis kecskénk született, melyből 5 lány és egyetlen bakocska van. Soha ilyen jó nem volt még az ivararány, mint most. 

A héten született Jázmin bakgidája, és Napsugár ikerlányai. Az ikrek közül az egyik kétszer nagyobb a másiknál. Vajon ezt hogy csinálták? Még Picurt várjuk, hogy megelljen, akkora a pocakja meg a tőgye, hogy alig bír menni. Hogy meddig húzza még, ki tudja? 

A kétnapos és az egynaposak

Az iker páros nagyobbika, ő Pille lett.

Ő a bakocska. Mivel egy fehér pötty van az oldalán, ezért a Pötyi nevet kapta, amely nem túl fiús, sőt! (De szerintem kecskénél nem számít.)

Na ő a legkisebb, az egyik iker. El is neveztük Törpillának.

Rókát fogtam!

Ma hajnali 3 órakor a baromfiudvarból jövő hangok alapján félreérthetetlenül tudni lehetett, hogy váratlan vendégünk van egy rókakoma személyében. Sajnos pár éve átéltük már egyszer, csak akkor nyesttámadás volt. Mivel Laca éjjel dolgozott, így egyedül (meg egy ásólapáttal és egy zseblámpával) kellett szembenéznem a feladattal. Szakadó esőben, egy szál pendelyben rókát fogtam, igaz ő is fogott 2 tyúkomat, de beszorítottam egy sarokba, és ott várta meg a reggelt. Addig negyedóránként járőröztem, hogy nem vet-e szemet a többi jószágra. Mikor már hajnalodott, kitereltem a meglévő baromfiakat és a rókára csuktam az ajtót, így vártam, hogy Laca hazajöjjön. Tanakodtunk, hogy mi tévők legyünk, mert ugyan az én elvem a "szemet szemért, fogat fogért" (nem érdekel, hogy az EU nem támogatja), de megsajnáltuk szegényt és arra gondoltunk, hogy valószínűleg kis rókái is lehetnek. Felhívtuk a Nemzeti Park ügyeletes természetvédelmi őrét, akinek segítségével sikerült a rókát kiszabadítani szorult helyzetéből és anyák napja alkalmából - na meg csak állatvédők vagyunk - szabadon engedtük. Csak reménykedni tudok, hogy jó kis lecke volt ez neki, és legközelebb elkerüli a portánkat. 

Szeretlek május!

Nehezen jutok mostanában gép elé, sok az elfoglaltság, rengeteg a tennivaló. De azért azt elmondhatom, hogy jól vagyunk! Itt a tavasz, napról-napra egyre melegebb az idő, és itt a május, az én évszakom! 

Állatainkról néhány mondat: Kecskéink száma gyarapodik, 3 ellés volt ezidáig, mindhárom kislány lett, aminek szívből örülünk. Még három ellés van hátra, reméljük, hogy hasonlóképpen szerencsés lesz. Van egy kisbarink is, sajnos ő kos, így meg kell válnunk tőle, pedig édes pofa. Malacaink viszont nem sokasodtak, és a baromfiállományt sem tervezzük  gyarapítani, az idén elmarad a keltetés. Az új kiskutyánk Brandon immáron teljes jogú tagja a családnak, hamar megszokott nálunk és imádjuk őt! Nagyon jó úton halad a szobatisztaság felé, okos, sok mindent megért és rendkívül ragaszkodó.

Lacának sikerült munkahelyet találnia, így rám is sokkal több feladat hárul az állatok ellátása terén. Az idén végre sikerült időben elvetnem az első vetőmagokat, háromfajta hagymát, retket, sárgarépát, petrezselymet és borsót vetettem. Mind ki is bújt, már kapálni kéne a sorokat és vetni a többieket. A paradicsom-paprika palántázással megvárom a május közepi fagyosszenteket, mert azok bizony minden évben vendégek voltak erre mifelénk. És hát még a helyüket is elő kell készíteni, mert szántás és boronálás után olyan göröngyök vannak a földben, hogy képtelenség szétzúzni őket. Hogy mit kezdek még a földdel, nem tudom, de már igencsak szorít az idő.

Na de meséljenek tovább helyettem a képek!

Kétnapos kis bárány

Tegnap született kiskecske

A nyáj és a táj

Akár egy festmény is lehetne

Brandon

Szombat délelőtti idill

Csendélet az ajtó előtt

Örökbefogadók lettünk!

Az ónémetjuhász kutyánk örökül hagyta az őrző-védő pozíciót, hiszen egy szertelen golden retriever és egy patkányfogó yorkshire terrier alkalmatlan eme feladatra. Így megegyeztünk Lacival, hogy bármennyire is fájdalmas Roni elvesztése, bizony az utódlásról gondoskodnunk kell. 

Én mindenképpen menhelyi kutyát szerettem volna, mert ezzel megmenthetünk egy kis életet, Laci pedig kölyök kutyát, hiszen az még tanítható, és abban is egyeztek az álláspontjaink, hogy németjuhászt semmiféleképpen nem szeretnénk, mert akkor mindig csak az összehasonlítgatás menne az előző kutyánkkal. Továbbá nekem az is fontos, hogy ne legyen fajtatiszta. Így bukkantam rá a zalaegerszegi Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület honlapján egy csöppségre, aki már a mi mindennapjainkat színesíti és próbálja elterelni szomorú gondolatainkat az ónémetjuhászunkat ért tragédiáról.

Bemutatom Nektek Brandont, aki egy 12 hetes keverék kölyökkutya, staffordshire terrier anyával és pitbull terrier apával büszkélkedhet. Ugyan a házőrzéshez még fel kell nőnie, de biztos vagyok benne, hogy részünkről jó választás volt. Már most remekül kijön a kutyáinkkal, a cicákkal és a többi állatkával is már barátkozik. Még mielőtt bárki is rossz véleménnyel lenne a szülők fajtájáról, csak jusson eszébe az, hogy alap esetben minden kutya jónak születik, maga az ember, aki elrontja, és aki vadállatot nevel belőle.

Hoztam néhány képet róla:

In memoriam

Nehezen ragadok "tollat", mert egy olyan eseményről kell hírt adnom, amely nagyon fájdalmas és igen megviselt bennünket. Drága szeretett kutyusunk, Roni tegnaptól már az örök vadászmezőkön rohangál. A szeptemberi műtétje (emlődaganat) után éppen kezdte visszanyerni régi önmagát úgy mentalitásban, mint súlyban, így csak bizakodni tudtunk, hogy a betegség talán végleg a múlté. És akkor olyan három héttel ezelőtt észrevettük, hogy sántikál az egyik lábára és mintha be is lenne neki dagadva. Egy daganat nyomta az eret, és attól volt duzzadt a lába. Napról-napra egyre rosszabb állapotba került, hiába evett, csak egyre vékonyabb lett - persze mert a rák felzabált mindent -, aztán már alig evett, csak ivott (napi több liter vizet), a műtéti hegek kinyíltak, mint egy tubarózsa és rettenetesen bűzlött. A testén egyre-másra kezdtek fekély-szerű valamik terjedni, és ő egy hang nélkül tűrte. Csak sírt, mert az a gyönyörű, meleg barna szeme mindig könnyes volt. Szeptember óta velünk élt bent a házban, ahol mindig is szeretett lenni, állandóan a nyomomban volt, ahová én mentem, ott volt ő is. Nem volt szívem kint hagyni az udvaron. A Doki bácsi pedig sajnos nem jó hírekkel szolgált, egész pontosan egy héttel ezelőtt kimondta a halálos ítéletet: nem lehet, nincs értelme megműteni, mert a daganat áttétes, és az egész testében eluralkodott már. Én azóta az összes könnyemet elsírtam már... tegnap reggel pedig mindörökre elaludt szegény. Nem akartuk, hogy tovább kínlódjon, hiszen láttuk a szemében a fájdalmat. Szeptemberben lett volna 9 éves, 8 hetes kora óta a családunk tagja. Ott, ahol egész nyáron a nagy melegben hűsölt, pihent, a vadrózsa bokor alá lett eltemetve. Sok-sok virágot szeretnék a sírjára... 

Ezek a fotók az utolsók róla, a múlt hét végén készültek.