2013-03-24

Megkecskésedtünk!

Négy gidával lettünk többen a hétvégén! Ivarukat tekintve sajnos mind a négy bakkecske, így nem adtunk nekik nevet sem, mert valószínűleg meg kell válnunk tőlük. Bizakodtunk a gödölyékben, de hát így hozta az élet. Majd megpróbáljuk becserélni őket más jószágra, mert bakkecskét nem igen vesznek a kecsketartók. A gazdának a gödölye a boldogság, hiszen abból majd anyakecske lesz, amely termeli a tejet. A bakból elég egy is, igaz nálunk eddig kettő volt, de Csillag még elég fiatalka. Először Mici hozta világra kis porontyait, ráadásul legelés közben, a villanypásztorral kerített területen. Pénteken olyan szép idő volt, kihasználva ezt, elmentünk a kuttyokkal egy nagyot sétálni, és mikor visszafelé jöttünk, a házat közelítvén férjem fedezte fel a két kis jószágot Mici közelében. Másnap hajnalra Vadóc is életet adott két gidának, amit előre sejtettünk, hiszen amellett, hogy külső jegyei is vannak az ellést közvetlenül megelőző állapotnak, tudtuk azt, hogyha az egyik ellett, akkor "húzza" maga után a másik vemhes kecskét is, így nem ért bennünket váratlanul. Mici kicsinyei közül az egyik igen gyengécske, nem szopik, és a tejet sem akarja elfogadni cucliból. Eddigi tapasztalataink alapján valószínűsíthető, hogy nem sokáig húzza szegény, pedig Lacám megtesz érte mindent. Vadóc kisgidái közül az egyik gida hátsó két lába nagyon össze-vissza áll, viszont napról-napra egyre erősebbnek tűnik. Hát meglátjuk, mi lesz velük. Viszont beindult a kecskefejés is, így a sajtkészítés is. Húsvétra saját kecskesajtunk lesz!
Fotókat sajnos még nem csináltam, mert igen rosszak az ólban a fényviszonyok, viszont ha túl jutunk ezen a kezdeti nehéz időszakon, és az időjárás is úgy akarja, hogy ki lehessen engedni a piciket a karámba, akkor mindenképpen pótolom. Ja, és majd elfelejtettem: ma, március 24-én már éjjel óta szakad a hó, és meg is marad. Ez aztán végképp lehangoló!

6 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

"Pénteken olyan szép idő volt" ???
Itt letépte a fejemet a szél, iszonyú kellemetlen volt akár perceket is kint tölteni! És ez a hó! Most már tényleg elég!
Eddig azért szerencsétek volt a kicskecskék ivarával, nem? Továbbra sem merül föl, hogy a bakkecskéket ivartalanítás után megegyétek? Mert az haszon.

Bodzás Vendégház írta...

Hát ha nem lennétek tőlünk - viszonylag messze - bevállalnék egy bakocskát. Idén mi csak egy kecskét akarunk tartani, hogy legyen az állatsimogatóban kecske is.
Nem korai még a sajtozás? Ellés után 2-3 hét is kell, míg az igazi "előtej" megszűnik.

Annamarie írta...

Pénteken szép volt az idő, sütött a nap, igaz fújt a szél, de a mostanihoz képest kifejezetten tavasz volt.
A kiskecskékkel eddig tényleg nagy szerencsénk volt, most viszont sajnos nem. Hát nem lehet mindig :-) A megevés szóba sem kerülhet, majd meghirdetjük őket eladásra vagy cserére más házkörüli állatra. A tervünk az egy állatfarm létrehozása, ahhoz pedig minél több(fajta) állat kell. De erről majd egy következő bejegyzésben írok.

Annamarie írta...

Zsuzsa, valóban az első napokban fejt tej az nagyon erős, de ez bennünket nem zavar. Mivel magunknak készítjük a sajtot, így nekünk belefér. Amúgy a legelső fejés maradékát a cicák kapták, hú de örültek neki!
A kiskecskére még visszatérünk! Én örülnék neki, ha hozzátok kerülne, mert akkor tudom, hogy jó helye lenne. Lehet, hogy egyszer csak elkirándulunk arra felétek.

kovtama írta...

Annamarie hát jól megszaporodtak a jószágok:) Édesek lehetnek. Sajnos ma reggelre itt is hó esett, 10-15 cm és holnapra is mondja, pedig a nagyja már elolvadt. Én azt hiszem világgá megyek...

Csipkerózsa írta...

Nálunk is az egyik gida bak, de -szerencsére- neki már megvan a helye. És mi is bízunk Hajnalkában, hátha nála gödölyék lesznek...
Jó ez a szaporodás, talán tényleg a tavaszt jelzi végre. Bár ma reggelre a Zselicet is beborította a hó.:-(
Még nem vetegettem, pedig már "viszketnek" az ujjaim.
Teljesen külön zárva vannak ilyenkor a mamák a gidákkal? A mi gidáink már három hetesek voltak, mikor elhoztuk őket, együtt legelésztek már a nagyokkal, de Hajnalka itt ellik nálunk, és szeretnénk nála mindent jól csinálni.
Holnap fejem először Mancit, a kicsik anyját, nagyon izgulok, mert kecskét még sosem fejtem.:-)
Kicsit összevissza lettem, bocsánat, de két éjszaka nem aludtam, keltek a pipik, és ingáztam a keltető és az "inkubátor" között...