2013-05-04

Elmaradtam...

... picit az írással, de így vagyok mindennel: a takarítással, a virágos kerttel, a veteménnyel. Kötelezettségem volt, mégpedig nem is kevés: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az I. félévet kellett abszolválnom. Jelentem, sikeresen túl vagyok a vizsgán, így most már mindenre lesz talán időm. Közben Lidikétől kaptam egy díjat is, amit ezúton is köszönök, ígérem továbbadom hamarosan...

Közben nálunk is zajlott ám az élet: Franciska nevű kecskénk egy kisgidának adott életet, még két héttel ezelőtt. És hát milyen az élet: Hópihe is bakkecske. Az idén tavasszal nem állunk túl jól az ivararányban: 4 bakkecske, 1 gödölye. Ebből ma már vittek is el két kis bakot, terményt kaptunk helyettük, ugyanis a bakkecskét szinte lehetetlen eladni, de elcserélni már igen. A harmadikért is jönnek a napokban.
Hópihe a születése utáni percekben

A hófehér Picur kecskénk pedig ma egy kis gödölyét ellett (így most már 2 gödölye van), én tudtam, hogy benne bízhatunk! Lacám szorgalmasan feji a kecskéket, és noha nem valami kimagasló a tejhozam, azért 3 naponta csak-csak összejön 25-30 dkg-nyi sajtocska.

Pipik
Nagy tojáskeltető projektünk vége felé járunk, holnap-holnaputánra várjuk a kiskacsák kelését. Múlt héten vasárnap és e hét hétfőn és kedden (még szerencse, hogy itthon voltam tanulmányi szabin) pedig kikeltek a csibéink. 40%-os lett a kelési arány, jelenleg 12 kiscsibénk van, abból 6 db Brahma, a többiek pedig vegyesek. Ez így elsőre nem is olyan rossz, elterveztük, hogy indítunk még egy keltetést, hátha sikeresebbek leszünk.



A veteménnyel meg még nem állok sehogy. Először is a kert nem akar magától felásódni, mert ha ez megtörténne valami csoda folytán, akkor csak erőt vennék magamon - mert időm most már lesz rá -  hogy vessek belé valamit. Annyi vetőmagom van itthon, hogy egy szaküzlet árukészletét is felülmúlja lassan, de hogy az idén ebből mi fog kikelni, azt még nem tudom.

Amúgy imádom ezt az évszakot a kertben. Ahogy kiteszem a lábam a házból, erős virágillat csapja meg az orromat. Viszont szúnyogok is vannak szép számmal, ami a tavalyi száraz időjárás után most nem annyira kellemes. És a közeli pataknak köszönhetően esténként béka-koncert is hallható. Hajnalban pedig egykori kedves jószágunk Albi, a dolmányos varjú szólongat bennünket a szomszéd fa csúcsáról.


9 megjegyzés:

Gandalf írta...

Szia! Látom a pitye projekt is jól halad. Tényleg, mennyit sikerült keltetni? "Hány százalékos" a sikeres keltetések aránya? És most még meddig kell izgulni, hogy megmaradnak-e?

Annamarie írta...

30 tyúktojásból 12 kelt ki, tehát 40%-os a keltetési arány. Hát még egy darabig (2-3 hét) nem árt szorítani a kis pipiknek, hogy rendben legyenek. A 13 db kacsatojást ma meglámpáztuk, 3 db-ot ki kellett belőlük kukázni, mert nem volt benne semmi. Kíváncsi leszek, a maradék 10-ből mennyi fog ténylegesen kikelni.

Gandalf írta...

Megnézegettem Laca oldalát... Hát mit mondjak leesett az állam. Azt már tudom, ha valaki kályhaépítő mesterember, akkor ő gyakorlatilag professzionális munkát végez. Viszont a férjed már művészi szintre emelte a szakmai tudását. Gyönyörű kályhákat épít, szemmel láthatóan nagyon odafigyel a minőségre. Gratulálok Laca! Remélem kapsz egy rakás megrendelést! Most, hogy be vagy linkelve az egyik legjobb blogra, komolyan megnőttek az esélyek!

Gandalf írta...

A kiskacsákra én is kíváncsi leszek!

Annamarie írta...

Gandalf, igazán köszi Laca nevében is! Sajnos megrendelés az nincs, ugyanis itt erre mifelénk vagy nincs az embereknek kályhaépíttetésre pénze, vagy pedig olyannal építtetik meg, akinek ugyan nincsen hozzá papírja, de mivel a szomszédnak és a harmadik szomszédnak is ő építette, így az az ember kapja a megrendelést, aki mellesleg foglalkozását és képzettségét tekintve kéményseprő. Hát így mennek itt ezek a dolgok, a "gyüttment" szakember meg haljon éhen.

Gandalf írta...

Mennyivel könnyebb volna a helyzet, ha lehetne előre megépített kályhákat árusítani... Csak hát ez így nem megy. Én azért bízom benne, hogy a web és a blogod segedelmével előbb-utóbb beindul a szekér. Akkor meg aztán otthonra jut majd kevesebb energia és idő... De megéri!

Lidike írta...

Örülök a szaporulatotoknak, mind a kétlábú, mind a négylábú tekintetében:)
Mi az idén nem keltettünk gépben, kölcsön is adtuk egy helyre ahol éppen 40 libatojás melegszik benne (a libáknak nem akaródzott elülni). De az egyik japán alatt két napja keltek ki a csibék, 10 tojás volt alatta, 8 kiscsibe lett és nagyon félősek még.
Képzeld úgy néz ki lesz kecskénk nekünk is, egy anyát veszünk meg a kicsijével, nincs is többnek hely, de először még a helyet kell kialakítani ahol aludni fognak. Ha nem gond akkor majd szeretnék tanácsot kérni sajtügyileg, tudom egy kecskétől nem sok tejünk lesz, de hátha összejönne valamennyi. A kicsijét még nem tudom, hogy bak vagy e gödölye, de reménykedem az utóbbiban :)))

Annamarie írta...

Örülök,hogy megkecskésedtek, és sajt ügyben is nyugodtan kérdezz csak! Mi is kicsiben csináljuk, 2-3 naponta jön össze egy kevés sajtra való tej. De csak magunknak csináljuk :-D

Messzenéző Minyon írta...

Nahát, megvan Albi? De jó!!