Az elsőért köszönet Lidikének, a másodikat pedig Szerafinának köszönöm, aki átadáskor igen szép szavakkal említette naplómat :-). Ez már nem az első díjam, valamikor réges-rég kaptam egy Kreatív blogger-díjat is.
Nos, a továbbadás már nehezebb feladat, mert többen vannak, akiknek szívesen adnám, de már mástól megkapták, vagy pedig tudom róluk, hogy nem rajonganak az ilyen díjakért.
Elsőként Messzenéző Minyonnak adnám, hiszen talán ő a legrégibb és legkitartóbb olvasóm (Minyon, biztosíthatlak arról, hogy ez fordítva is így van :-), még akkor is, ha nem mindig írok megjegyzést.)
És akkor a többiek, akik mind-mind parasztházas, illetve vidéki életről szóló blogot írnak:
- Putrinka,
- Zsófi
- Garhof
Ezennel szeretettel átadom Nektek ezt a gyönyörű kis blogdíjat, ékesítsétek vele naplótokat!
6 megjegyzés:
Óóóó, nagyon köszönöm! És most már énis másodszor kaptam meg, úgyhogy nekem is reagálnom kell majd rá :)
Köszönet a díjért.
Sok évi városi élet után,nekem csodálatos élmény a természetben járni, élni.
Tavaly jártam Kercaszomoron, tetszett a hangulata.Párom gyakrabban kerékpározott arra.Több fotót is készített és beszélgetett egyedül élő idős nénivel.Sokszor nézegetem ezeket a fotókat.
Találkoztunk már az Őriszentpéteri termelőipiacon???
Baratella, még nem találkoztunk, nem szoktunk odajárni, csak nagyon ritkán.
Nagyon köszönöm, bár félek, méltatlan vagyok rá, mert az én blogocskám elég szerény, mondhatni primitív külsővel bír még mindig. Folyamatosan olvasom a blogodat, bár csak ritkán írok megjegyzést. S közben irígyirígyirígy, mert Te már minden nap ott ébredhetsz a paradicsomban és egy pillanatra sem kell elszakadnod tőle. Nekem még van pár évem, amíg ingázni vagyok kénytelen, s utána is ki tudja.... A hétvégék még csak hagyján, de a több napos ottlét után annyira rossz eljönni és egyre rosszabb. De hát ez van. Addig a Te kecskéidben gyönyörködöm:-)
Annamarie köszönöm ezúton is a Szerafinánál tett utalásod!
Csak, hogy tudd, a blogod olvasni olyan, mint amikor egy rohadt kemény nap után beállsz a zuhany alá, és csak töltődsz, töltődsz... aztán más színben látod a világot...
Nagyon szépen köszönöm!!! :)
Megjegyzés küldése