2010-10-07

Erről is, arról is - mindennapjaink

Húhhh, hát hol is kezdjem... talán a legutolsó projektünknél, a kerti búboskemencénél. Egyelőre szerkezetkész állapotban várja, hogy az utolsó vízzáró vakolatréteg felkerüljön a búbjára, majd vízzáró hófehér speciális festékkel lekenésre kerüljön. A kemence többi részét csiszolni kell, majd lenolajjal bekenni, a kemenceajtót és a bográcstartó kampót pedig hőálló fekete festékkel fogjuk lefesteni. A grillező rész még kialakítás alatt van, ugyanis oda egy kisebb vasajtót terveztünk beépíteni. Laca a héten a fővárosban ismét kályhát épített - egy újabb gyönyörűség került ki a kezei alól. Így a kemencénk várja a nyugalmasabb napokat a folytatásra.
Én pedig szorgalmasan keresgélek a munkahely-piacon, ami nem igen bővelkedik olyan munkahelyben, amelyet én szeretnék. Voltam már egy-két interjún, egyelőre sikertelenül. Már kaptam olyan "kritikát" is, hogy túlképzett vagyok. Ezt a megjegyzést főleg a megajánlott fizetés "nagyságának", helyesebben alacsonyságának tulajdonítottam, hiszen havi nettó 37 ezret (!) szerettek volna fizetni egy 4 órás állásban, amiből havi 18 ezret elautózom. Nem kell nagy matekosnak lenni ahhoz, hogy azt mondtam erre, hogy köszönöm, de a maradék 19 ezer Ft-ért én ki nem teszem a lábam a faluból, inkább várom a munkanélküli segélyt, amely az én esetemben a maximuma az adható összegnek. Nap mint nap megnézem az újabb lehetőségeket, de ha ebben az évben nem találok munkát, akkor itthon telnek majd a napjaim. Viszont olyan nincs, hogy csak lógatom a lábam, így tegnap volt a napja, hogy előző szakképzettségem továbbfolytatásaként beiratkoztam egy mérlegképes könyvelői tanfolyamra, Zalaegerszegen. Ez heti 1 alkalmat jelent, annyi kibírható, még akkor is, ha ezt a 45-50 km-t vonattal kell megtennem.
Apropó! Ta-ta-ta-tammm!!!! Újra vezetek! Most, hogy Lacám az utóbbi hetekben sokat volt távol, -"magad Uram, ha szolgád nincs"- muszáj voltam autóvezetés-ügyileg önnálósodni. Ez hellyel-közzel sikerül is, persze vannak még hiányosságok, de igyekszem, nagyon igyekszem. Persze ez közel sem azt jelenti, hogy bemerek menni majd hétfőnként Egerszegre a délutáni forgalomba, de itt már a környéken elég jól megy. Aztán idővel egyszer majd azt is megpróbálom. A jövő hét elején Budapestre utazunk több okból is, talán lehet, hogy erőt veszek magamon és megpróbálom a vezetést a fővárosi forgalomban. Elvégre ott tanultam és vizsgáztam úgy 19 éve, tehát mennie kell! Az idén többször már nem szeretnénk a fővárosba menni, így ellátogatunk a régi házunkhoz is, körbenézünk, no meg elhozzuk a költözéskor a nyári konyhába letárolt télikabátokat, csizmákat, karácsonyfa díszeket...
Írtam korábban a fürdőszobánk fűtéséről, a hőpanelről. Úgy néz ki, hogy beválik, reggel és este kellemes meleg van, és mivel már egy hónapja használjuk, így a fogyasztásáról is tudok írni: 1850 Ft-tal lett több a villanyszámlánk. Ha hidegebb lesz, akkor biztos ez azért magasabb összegre rúg majd, de tiszta, kényelmes, praktikus, tehát nekünk megéri.

2 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

De jó hallani a mindennapjaitokról! Igen, faluban nélkülözhetetlen az autó, de ott legalább lehet vezetni, nem kell a sok őrültet figyelni. Szerintem semmi szükséged nincs arra, hogy Budapesten gyakorold a vezetést, azt hagyd meg Lacának! Bőven elég lesz, ha Egerszegen vezetsz, az is sokkal barátságosabb város, mint Budapest.

Timi írta...

Szia Annemarie, vár Rád egy díj nálam:
http://porehagyma.blogspot.com/2010/10/kreativ-blogger-dij.html gyere érte!