2018-05-02

Eltelt 10 év

2008-2018. Akkor és most... közben eltelt 10 év! Emlékszem, 10 évvel ezelőtt a házvásárlást követően ugyanebben az időben kezdtük el felújítani a házat. Nagyon jó visszaemlékezni rá, és mivel most is pár nap szabin vagyunk itthon a férjemmel, és most is éppen felújítunk, így a munkafázisok között néha ki-kiülünk egy-egy kávéra, üdítőre és nosztalgiázunk. Aztán megy a munka tovább... Tegnap este előszedtem a gépemből a régi fotókat, és megdöbbentünk, amit láttunk. Mennyire más volt akkor a ház, mikor megvettük. Végigpásztáztunk a hatalmas kerten és megállapítottuk, hogy a 2 nagy körtefán, a 4 diófán kívül minden más növényt már mi ültettünk. És ez olyan boldogsággal tölt el.

2008. február
2008. április-május

2018. május 2.
2018. május 2.

2018-05-01

Szépítkezés


Itt a 4 napos hétvége, mi pedig reggeltől-estig csak dolgozunk, de végre itthon! A házunkat szépítgetjük kívül-belül. A konyha-étkezőre kieszeltem egy csinos dizájnt, most azt igyekszem megvalósítani. Persze csak lassacskán, mert  minden anyag aranyárban van, így még mindig nincs készen, csak félig. 

Imádjuk mindketten a mediterrán vidéket, így a mediterrán színeket is. Megpróbáltam a tervezésnél belecsempészni a mediterrán életérzést kicsit a konyhába, így kerestem-kutattam azt a színt, amit én "provance-i kék"-nek neveztem el. Megtaláltam! 
Ő az!  Dusty turquoise névre hallgat,
és a Vintage Decor webáruházban lehet kapni, 0,75 litert 7.950 Ft-ért.


A konyhabútor minden darabja más színű barna, nekem sötét, amolyan öreges. Amúgy is sötét a konyha, mert északi oldalra néz az ablaka. Szerettem volna színt vinni a konyhabútorba de úgy, hogy egységes legyen. Hogy az annak idején külön-külön megvett darabok egy egységet alkossanak, hogy az az érzése támadjon annak, aki látja, hogy ez egy garnitúra. Ehhez hívtam segítségül a Fóliás Juci-féle Landhauskiefer típusú öntapadós fóliáját. Azért ezt a színt, mert a legutóbb vásárolt konyhai sarokülőnek hasonló a színe (egy picit sötétebb), vagy inkább a mintázata és én ezt neveztem ki kiindulópontnak. Tehát a sarokülőhöz kell alakítani minden egyebet (gombhoz a kabátot). A teljesen világos színű, kihúzhatós konyhai asztal lapját (és kihúzható elemeit) a fahatású öntapadós tapétával fóliáztam. Az asztal lábait pedig befestettem a provance-i kék krétafestékkel. Állati könnyen lehet ezzel a festékkel dolgozni, és rendkívül kiadós is, a munka minden perce öröm volt számomra. A két -eredetileg megint egy sokadik barna színű- faszéket egy az egyben a krétafestékkel festettem be. Így már alakul az egység...



Jöjjön a konyhaszekrény. Ezt eredetileg a férjem építette össze a pulttal 2015 telén, és akkor még nagyon tetszett, de aztán most már nem annyira. Követtem itt is az előző trendet, a konyhaszekrény ajtajai festettek, a belső táblák és a szélek fóliázottak. Sajnos a fólia nem lett elég, így utánrendelek, na meg a pultra valamilyen márványos fóliát szeretnék, de azért megmutatom, hogy eddig milyen lett:


És kicsit közelebbről:




A kék ugyanolyan színű, mint a felső képnél, csak a fényviszonyok miatt látszik másabbnak.

Van még az étkezőben egy irtó sötét barna polc és egy fali szekrény, rájuk is ugyanez a sors vár, ahogy megérkezik az újabb fólia-adag. Festékből még a fele doboz meg van, úgy hogy abból nem kell rendelnem.

A falakat is festeni fogjuk, ahhoz pedig a Poli-Farbe Platinum festékcsalád fenyőspárga színét választottam:



A mi házunk nagyon öreg ház, 119 éves. A falai nincsenek éppen a legjobb állapotban, gondolok itt arra, hogy akkoriban, mikor 1899-ben építették, nem sokat foglalkoztak a szigeteléssel, így sok helyen látszik a salétrom. Amellett, hogy lekezeljük majd salétromeltávolító szerrel, valamilyen falburkolatot is fogunk a problémásabb helyekre feltenni. A Delap falburkolóra gondoltunk, könnyű a felrakása és megfizethető:

Mivel a konyhánk L alakú, van egy főzőfülke része is, ami nem annyira fülke, mert kb. 8 m2. Ott található a kerámia lap és a sütő, amit ugyancsak a férjem épített be. Itt is több színű fabútor található, úgy hogy a felújítás ott fog folytatódni, természetesen követve a már étkezőben kialakított dizájnt.
Az onnan nyíló spejzajtó is Juci-fóliát kapott:



Közben megújult az ugyancsak 119 éves nagy bejárati ajtónk is:


Itt is visszaköszön a provance-i kék,  a krétafesték mellé egyszerű, sötétbarna zománcot használtam.

Egyelőre így állunk. Tervünkben van minden helyiség kifestése, de előtte a villamos hálózat átvezetékelése is, mert az kimaradt a kezdeti felújításnál. 




2018-04-17

Indul a kert szezon!

Végre túl tettem magam a balesetem részletein, már talán a bordáim is vissza kerültek a helyükre és a véraláfutások is felszívódtak. A szeretett autóm helyett lett másik, hát persze, hogy ugyanolyan típus, csak éppen diesel. Talán kevesebbet kell tankolnom havonta. 



És a nap is süt, a hagymás virágok nyílnak, végre tavasz van! Ha tavasz, akkor kertezés, már tervezem, hogy mit hová ültetek. Előtte azonban alaposan meg kell művelni a földet, mert hát ugye aki ősszel lusta volt felásni, az most issza a lustaságának a levét. Már túl vagyunk az első fűnyíráson is. Sajnos a tél igen megviselte a füvünket, a rengeteg csapadék és a kutyák miatt vannak kopasz területek. Valószínűleg az itthon lévő maradék fűmagot elhasználom ezekre a területekre, hátha újra befüvesedik. A kisebb-nagyobb gyümölcsfáink is virágoznak, ilyenkor öröm kint lenni a kertben, gyönyörködni bennük. Esténként a közeli patak partjáról béka-zene hallatszik, sőt, a saját tókánkban is fellelhető belőlük egy-egy példány. Imádom a tavaszt!

"A virágnak megtiltani nem lehet,

Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;

Kikelet a lyány, virág a szerelem,

Kikeletre virítani kénytelen."


(Petőfi Sándor)

2018-03-29

Fólia-mánia


Mindig zavart, hogy a fürdőszobán elég nagy ablak van, és azon beláthatnak. Bár nem tudom, hogy ki, mert mióta körbekerítettük a portát, azóta senki nem tudja olyan közelre megközelíteni az ablakot, hogy azon beláthasson. 😊 Mindegy, a WC pont az ablak mellett van, és hát zavaró na ...

Rátaláltam egy igen jó kis csoportra a Facebookon, és rendszeresen nézem már a weboldalt is, a neve: Fóliás Juci. Gyönyörű bútor- és ablakfóliái vannak Jucinak, a felrakásuk sem őrdöngős. Kisebb videókban segítséget is nyújt a fóliázás kivitelezéséhez. Belátás/kilátás elleni ablakfóliái is vannak szép számmal, különféle mintákkal. Hát én meg belevágtam a közepébe, és megrendeltem az első ablakfóliámat, amelyet úgy hívnak, hogy "Damaszt" egy simító+szike készlettel, alumínium vonalzója pedig akad az uramnak. 

Nagyon gyorsan megkaptam a csomagot és alig vártam már a hétvégét, hogy neki álljak. Minden percét élveztem a munkának, a végeredmény pedig magáért beszél:


Kicsit közelebbről (csak a minta kedvéért)

Az ablakfóliákon kívül Jucinál vannak gyönyörű bútorfóliák is, nos, ezt javaslom mindenkinek megtekintésre. Én már el is terveztem, hogy a konyhabútoromat hogyan fogom felújítani Juci-féle fóliával + provance színű krétafestékkel.  

Jó nézelődést kívánok mindenkinek: www.foliasjuci.hu


2018-03-21

Újabb szülinap

Egy kicsit személyes lesz a mai témám. Tegnap reggel, ahogy indultam dolgozni, sajnos az éjszaka lefagyott havas úton megcsúsztam, járművem irányíthatatlanná vált, és keresztül repülve pár métert egy árkon, becsapódtam egy fába. Ha nem ilyen autóm lett volna, mint amilyen volt (sajnos múlt időben), akkor a legjobb esetben is kórházban lennék, de rengeteg híradást láttam már, hogy fának csapódva meghalt a sofőr. Így a március 20-át - amit amúgy a boldogság világnapjának tituláltak - én második szülinapomnak tekintem. 

Az autó menthetetlen, ami nekem egy külön trauma, mert szinte szerelmes voltam belé. Egy Rover 75 típusú, 2 literes V6-os motorral ellátott, bőrüléses, faberakásos gyönyörű gépjármű volt, csodaszép kék színben. 2016-ban vásároltam, és még a rendszám számai is a kedvenc számaimból állt. Mondjuk ez mellékes. Nem volt fiatal, az idén vált nagykorúvá. Egy nagy erőgép volt ő, és örültem, hogy az enyém lehetett. Nagysága miatt soha nem volt problémám, férjem mindig mondta, hogy nem nagyzolásból kell nagy és erős autót venni, hanem azért, hogy ha kell, megvédje az életemet. Bejött... Ha tegnap egy Suzuki Swifttel történik mindez, ma nem írom ezt a bejegyzést.

Nekem zúzódásokon és a sokkon kívül más bajom nem lett, kinyíltak a légzsákok, a bal kézfejemen keletkezett egy nagy pukli, ami már tegnap óta borogatva lejjebb ment, most már csak zöld-lilában játszik a kézfejem. Ami kicsit fájdalmasabb, az a biztonsági öv által okozott zúzódás, végig a mellkasomon, hasamon keresztbe, és jelenleg olyan fájdalmakkal, hogy lehajolni sem nagyon tudok. Ezt leszámítva jól vagyok.

2018-03-10

Olvad

Na végre, előző bejegyzésem megtette a hatását, mert Tavasz-tündér már nálunk is tevékenykedik. 16-17 fokok voltak tegnap és ma, ennek megfelelően a rengeteg hó, ami a kertünkben-udvarunkon, tetőinken volt, gőzerővel elkezdett olvadni. Ennek az lett az eredménye, hogy nyakig ér a sár mindenhol. Egyelőre kertészkedésről még nem álmodhatok, pedig már megvettem a vetőmagokat is. Metszeni is kéne, de szó szerint bokáig süllyedünk a sárba mindenhol, így kell várnunk egy picit, míg normalizálódik a helyzet. 

A veteményesről még nem is írtam. Mármint a tavalyiról, mert ugye idén még semmi nincs. Miután felszámoltuk a kecskefarmot, lebontottuk a karámokat. A terület pihent 1 évet, és a kecskekarám helyén alakítottunk ki egy kis veteményest, ami nagyon jó ötletnek bizonyult, mert északról-keletről védett helyen van, és délelőttől késő délutánig süti a nap.  Arról nem is beszélve, hogy jól trágyázott, zsíros talajú az a terület. Tavaly vetettem salátát, retket (na az nem sikerült a hagymával és a borsóval együtt), spenótot, céklát, cukkinit, padlizsánt, babot, és vettem egy csomó paradicsom és paprika palántát. Céklából és cukkiniből rengeteg lett, babból is volt jócskán, paradicsom-paprika is szépen termett. Tavaly megúsztuk a paradicsom-vészt is, nagyon odafigyeltem rájuk, sokszor volt, hogy takargattam az egész veteményest még az elején fóliával, hogy védjem a kései fagyok ellen. Erre mifelénk május 20-25-ig még simán előfordulnak hajnali fagyok, így ebben az időszakban állandóan az időjárás-előrejelzést lesem. Tavaly elfagyott az összes diónk, a 3 óriási diófánkról csak a fagytól elfeketedett levelek bólogattak. A kivink és a fügénk úgy szintén a kései fagy áldozatai voltak. Az elmúlt 2-3 évben sok kis gyümölcsfát ültettünk. Ilyenkor tavasszal amikor az előrejelzés hajnali fagyot jósol, minden kicsi gyümölcsfára neylonzsákot (alapvetően fekete színű szemeteszsákot) húzunk, hogy védjük őket. Eddig még sikerült őket megvédeni, bár talán 2 csemete kipusztult, de az nem a fagy számlájára írható.

Az idénre is hasonló zöldségeket tervezek, mint amelyek tavaly voltak. Amik nem sikerültek, azokat másik helyen idén újra próbálom.

2018-03-06

Mondd Tavasz-tündér, merre jársz?


Soha nem lesz tavasz... ez a ma reggeli időjárás jócskán alátámasztja az érzéseimet. Éjjel és hajnalban ónos eső, majd reggeltől minderre hóesés. Az utakat nem takarítják, csúszósak, úgy hogy mára egy nap szabit kértem, mivel az út amit meg kell tennem a munkahelyemig, nem egyszerű - telis-tele emelkedővel-lejtővel, kanyar után kanyar. Ezek a felvételek a szomszédom fotói, mikor éjszakai műszak után reggel jött hazafelé a munkából. Utállak tél!