Játék a lufival

Kapu

Mikor legelőször itt jártunk az Őrségben - anno 2007-ben - rendkívül szimpatikus volt az, hogy nem nagyon láttunk kerítéseket a házak körül. A mi  portánk is sokáig ilyen volt, aztán gondoltunk egy merészet - ehhez  az osztrák szomszéd viselkedése is nagyban hozzájárult - és lekerítettük körbe a telkünket. A fő indok a kutyák voltak, hiszen nem tudtuk őket biztonságosan kiengedni. Akkor a staffordshire terrierek közül csak a Brandon volt még, és mivel a fajtájával szemben van egy egyfajta negatív előítélet (staffi+pittbull keverék = harcikutya), így még azt a feltételezést, hogy esetlegesen megtámadhat bárkit is, el akartuk kerülni azzal, hogy kerítettünk. Mivel a kerítés körben csak vadkerítés, neki nem okozna túl sok erőkifejtést, hogy észrevétlenül keresztül menjen rajt, de van annyira intelligens és jól nevelt, hogy nem teszi.

Tehát kerítettünk, méghozzá nem az eddigi feljárónkkal együtt, hanem azt kihagyván, egy teljesen új feljáratot, utat alakítottunk ki. (A szomszéd, aki egy évben talán összesen 4 alkalommal van itt Ausztriából, kisajátította a kocsifeljárónkat - de erről bővebben írok majd.) Ha van kerítés körben, akkor bizony egy kapu is kellett közvetlenül az út mellé, méghozzá kétszárnyas, hogy az autóinkkal beférjünk. Természetesen a kecskekarám elbontásából származó bontott faanyaggal dolgoztunk, az utat is bontott téglából raktuk ki. Egyik sem mérnöki pontosságú, kissé rusztikusra sikeredett. Amikor készen lett, megint csak ecsetet ragadtam. Ezek a fotók tavaly tavasszal készültek, azóta az időjárás a kaput is és a pingálást is jócskán megtépázta, tehát az idén tavasszal lesz mit rekonstruálni.

Állataink

Igazán aktuális a téma, hiszen amikor magára hagytam szegény blogomat, előtte számoltuk fel az állatállományt. 2015-ben majdnem mindent sikerült eladnunk, az utolsó tyúkot és kakast tovább tartottuk még, de aztán ajándékozás lett a végük. Aztán jött a következő év tavasza, amikor minden telis-tele volt undorító csupasz csigával. Akárhová néztem, akármerre mentem, mindig beléjük botlottam és komoly hányingerrel küzdöttem, annyira undorodtam tőlük. Így hát meggyőztem a férjemet, hogy vennünk kell legalább két csigaevő indiai futókacsát. Amióta vannak, csak nagyon elvétve - inkább kő, farönk alatt - látni egyet-egyet, úgy hogy a kacsa projekt sikeresnek bizonyult. Ráadásul a tojó megült magától a tojásain, sőt mi több, ki is keltette őket, így majdnem önfenntartóak, mert a szaporulatból tudtunk eladni. Jelenleg négyen várják már nagyon a tavaszt, és főleg azt, hogy  a tóka engedjen már kicsit a jég fogságából és tudjanak lubickolni.

Lovacskánk, Kerge is köszöni szépen jól van, ő hátul ellegelészget a nagy réten. Most tavasszal barátnő érkezik hozzá, már csak a jó időt várjuk a szállítással. Most gondolkodtunk azon, hogy veszünk mellé két kecskét, hogy ne unatkozzon. Aztán jött ez a lehetőség, és akkor úgy döntöttünk, hogy inkább egy maga fajtájával barátkozzon. Bár a kecskék azóta is nagyon hiányoznak.

Cicáink négyen vannak, három kinti és egy benti, akit a férjem mentett meg. Amikor hazahozta, olyan állapotban volt, hogy egy lyukas húszfillérest sem adtam volna az életben maradására, törött volt a farka (rácsapták valahol az ajtót), vézna volt és roppant ápolatlan, mindez talán 6 hetesen. De mi rendbe hoztuk, gyönyörű kiscica vált belőle. Azóta ő bent lakik a házban.

És a végére hagytam a kutyusokat. Nudli a legöregebb, ő egy 12 éves yorki. Aztán jön a sorban Jenny (királykisasszony), ő 6 éves golden retriever, aki 8 hetes kora óta él a családunkban. 2015 márciusában örökbe fogadtuk 8 hetesen Brandont, ő egy staffordshire-pitbull keverék, már 3 éves múlt. A világ legaranyosabb, legjólelkűbb kutyusa. Az örökbefogadás itt még nem ért véget, hiszen 2016. augusztusában magunkhoz vettük a 6 hónapos Zarát, aki egy staffordshire kislány, most jelenleg 2 éves. És egész pontosan holnap lesz egy hete, hogy újra megmentettünk egy Bogáncsos árvát, ő Kyra, ugyancsak staffordshire kislány, aki 4 hónapos. Így összesen öten vannak, ebből három kutyi a zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhelyből lett örökbe fogadva. Azt hiszem, annál jobb érzés nincs, mikor egy kis életet megmentesz azzal, hogy magadhoz veszed, és egy másikat azért, mert  a helyére kerülhet. Amikor egy héttel ezelőtt elmentünk a menhelyre, és a férjem ölben hozta ki a kiskutyát, látnotok kellett volna a többi kutyust. Minden kutyus a kennel rácsához jött és kérlelve néztek bennünket, hogy "engem is vigyél haza". Ezt a képet biztosan soha nem fogom elfelejteni, és ha rágondolok, már össze is szorul a torkom. Nálunk ők családtagként vannak kezelve, családban nőnek fel, foglalkozunk velük és a legjobb nevelést kapják. És imádjuk őket!

Brandon és Nudli

Jenny

Jenny és Zara

Jenny és a mentett cica Szimi

Férjem a három örökbefogadott kutyussal: Kyra, Brandon és Zara

Kerek

E hónap 9. napján kerek évfordulót ünnepelhettünk, éppen 10 évvel ezelőtt e napon írtuk alá házunk adásvételi szerződését. Kezdetben mások voltak az elképzeléseink, terveink a házzal kapcsolatosan, ez itt olvasható: 

Szerelem első látásra 

Akkor még nem is gondoltuk, hogy a vásárlást követő 2. évben ide is költözünk, de milyen jól tettük! Az érzéseink még mindig ugyanolyanok, mint 10 évvel ezelőtt, szeretjük a környéket,  a házunkat. Minden kezdeti nehézség ellenére továbbra is imádunk itt élni.

Itt vagyok!

Nagy elhatározásba vágtam a fejszémet: újra indítom a blogot! Bár nem tudom, hogy régi olvasóim közül ki az, aki még olvas, de meglátjuk, a statisztika úgyis megmutatja, hogy érdemes-e folytatni az írást. Az elmúlt 2 év 4 hónapban bőven voltak történések, azokból tudok témát meríteni.

Mi köszönöm, jól vagyunk, most találtam meg a moderálásra váró hozzászólások között a sok aggódó kommentet. Hogy miért nem írtam ez alatt az idő alatt? Hivatali feladataim annyira lefoglaltak, vagyis inkább az energiáimat foglalták le, hogy egész egyszerűen nem volt esténként késztetésem a gép elé ülni. De most már "csípőből" mennek a feladatok, és talán a hivatali nyelvezet ellensúlyozásaként néha jó lesz kiírni magamból hétköznapi nyelven a gondolataimat. Már ha lesz rá további érdeklődés. :-) 

Azt észrevettem, hogy több parasztházas blog írása is "szünetel", felül kell vizsgálnom az általam ajánlott olvasnivalókat, melyek azok akik végleg "bezártak".

Tehát üdv a fedélzeten, kellemes nézelődést, jó olvasgatást kívánok mindenkinek, aki házam tájára téved.

Meglepetés a konyhából

Adott egy szabad falfelület,  jelen esetben a cserépkályha kürtője.  Adott nekem a jó Isten némi kézügyességet,  egy picivel több jóízlést és tenni akarást.  Íme az eredmény!

A kedvenc minta saját rajzolással, festéssel 9 órás munkával immáron a konyhát díszíti.

Részeredmények

Folyamatos nálunk a felújítás, de még korántsem értünk a végére. Kész a nappali és a háló, most kezdünk a konyhának, amely a legnagyobb falatnak ígérkezik. Ott gyökeres átalakításokra fogunk sort keríteni, és nem csak a festés, de a berendezés is megújul. Köszönhetően Brandon kutyánknak, aki sorban szétrágta a konyhai bútorokat. Azután már csak az előszoba és a fürdőszoba marad hátra, remélhetőleg még az idén végzünk velük.

Természetesen a beígért "ilyen volt - ilyen lett" fotókból nem lett semmi, mert a munka elejét nem fotóztuk, csak azt, amilyen lett. És természetesen még ez sem a végső állapot, csak a közbenső :-)

A nappali sárga színű lett. Igen jó választásnak bizonyult, mert olyan, mintha állandóan sütne a nap.

A lila háló, de itt még csak félkészen. Az eddigi hófehér falak után felüdülés egy kis színt látni. Mivel mészfestékkel dolgozunk, így színezőpasztával értük el ezt az eredményt, és ráadásul másodszorra sikerült azt a színt hozni, amit előzőleg megálmodtam. Hozok majd jobb fotókat, ha teljesen elkészültünk.

Nehézkesen mennek a munkálatok, mivel nagyon sok mindentől függ a haladás. Leginkább a pénz és idő tengelyeken mozgunk, de mindkettőből kevés van. 

Nem csak az ország köré építenek kerítést, hanem a mi telkünk is be lett kerítve egyrészt a saját magunk, másrészt pedig a kutyáink védelme érdekében. Pedig az Őrségben nem divat a portát körbekeríteni, ez idáig a miénk sem volt. De a körülmények most úgy hozták, hogy lépnünk kellett ez ügyben. Az osztrák szomszéd felől végig vadkerítés lett telepítve, a másik szomszéd felől  már volt helyenként drótháló, meg vannak olyan területek, ahol nem is kell. A porta elejére pedig szélezetlen deszka kerítést és kaput építettünk.

 

Még a ház mellett hátrafelé is épül egy hasonló kerítés egy kisebb kapuval és akkor a kutyáinkat minden félelem nélkül ki tudom engedni. A félelem abból épül fel, hogy állandóan az osztrák szomszédhoz rohannak át, ha ki vannak engedve, ott viszont most jelenleg egy elég vad külsővel rendelkező, ismeretlen nemzetiségű ember leledzik, aki a szomszéd pajtáját újítja fel, már több, mint harmadik hónapja. Szóval nem szívesen mennék át a kutyákért. Ha nem a szomszédhoz rohannak át, akkor hátra a mezőre, ahonnan bármerre el tudnak tekeregni. Mivel mostanában indul a vadász-szezon, belegondolni sem merek, hogy esetlegesen mi történne, ha...  Amióta van ez a kerítés, azóta valahogy én is nyugodtabb vagyok, pedig ha valaki, akkor én igazán elleneztem eddig a megépítését. De rájöttem, hogy muszáj. Sajnos a jelenlegi politikai helyzet sem könnyítette meg a döntésünket, mivel kb. 6-700 méterre lakunk a magyar-szlovén határtól és bármikor várható, hogy a migránsok feltűnnek a zöldhatáron. Tudom, hogy ez a kerítés nem állítaná meg őket (hisz sokkal komolyabb sem tette), de mégis maga a látszat, hogy itt laknak és nem szabad préda... Nehéz téma ez, nem is folytatom tovább.  

Viszont alig várom már, hogy a konyha-étkezőt fessük és rendezzük. Oda kitaláltam valamit, de az meglepetés!!!!