Ez az idő semmi másra nem jó, mint arra, hogy tervezzük a tavaszi munkálatokat. A nagy projekt - a két autós kocsibeálló - tavaly év vége felé elkészült, most már csak szépíteni kell. Az elejére két irányból behúzható ponyva került, így minden este behúzzuk, reggel meg ki, de így legalább még a széltől is védve vannak az amúgy nem fiatal autóink.
A következő nagy projekt nem más, mint a baromfiak új helyének megépítése és áttelepítése, s a mostani helyük befüvesítése, virágosítása. Mivel ez a mostani hely közvetlen a tóka mellett van, így természetesen a tóka partjának kiépítése is a terveink közé tartozik. Így elérjük azt, hogy az állatok -kivétel a galambház a nyulakkal - mind egy kupacba kerülnek és a ház előtti rész csak a pihenést fogja szolgálni. Ehhez el kell takarítanunk a mostani tyúkudvart, és a területet bevetni fűmaggal, A tóka partjára nagy köveket kell szereznünk, a szomszéd felőli részt pedig beültetjük bambusszal. Ez már félig-meddig meg is van. A szomszéd pajtából épített vendégházának két ablaka pont a mi portánkra néz és én ettől szabályszerűen kiütést kapok. Így a legegyszerűbb megoldani azt, hogy amikor éppen itt tartózkodnak ne bámuljanak be a mi udvarunkra, hogy jól teleültetjük az ablakok előtti részt gyorsan növő bambusszal. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az épület még pajta alakjában sincs rajta a rendezési terven, valószínűleg engedély nélkül épülhetett 1-2 évvel azelőtt, hogy mi megvettük volna a mi portánkat.) Ez az ő dolguk, a miénk pedig az, hogy ez ellen tegyünk valamit. Amúgy én legszívesebben egy olyan helyre költöznék, ahol egyetlen szomszéd sincs, de ahhoz sajnos itt kéne hagynunk ezt a gyönyörű házat, amit nem szívesen tennénk.
Pedig ha már itt tartunk, akkor azt azért bevallom, hogy az utóbbi hónapban többször beszéltünk arról, hogy menjünk-e avagy maradjunk? Nekem tájegységileg sokkal jobban tetszik a Vendvidék, azon belül is Kétvölgy és Felsőszölnök azok a helyek, ahol el tudnám az életemet képzelni. Közelebb is lennénk a munkahelyemhez. Vannak is eladó ingatlanok, de ahhoz el kéne adnunk a mi házunkat, hogy lépni tudjunk. Nemcsak a szomszéd közelsége, hanem az is zavaró tényező, hogy a házhoz tartozó cirka 3000 nm-en kívül nincsen más terület, és mi ezt már nagyon kinőttük (megjegyzem, a 80 nm-es házat is). A faluban minden területet felvásároltak, így fejleszteni sem igen tudunk. Viszont annyi mindent csináltunk már itt ezen a telken. Ha belegondolok abba, hogy amikor először láttuk, derékig érő gaz volt az egész óriási hangyabolyokkal... most azért van a ház előtt két fatároló, egy kiülő kemencével, füstölővel, két autós kocsibeálló, a gazdasági épület teteje is ép, karámok, tóka. Ezeket már mind-mind mi építettük, ráadásul mindent saját kezűleg csináltunk segítség nélkül. És a ház maga... ahogy a 116 évével a dombtetőről rámosolyog a 70 m-re lévő közúton közlekedőkre, elfogultság nélkül állítom, hogy itt az Őrségben nincs még egy ilyen úgy külalakilag, mint fekvésileg. Mindezeket számba véve a költözés gondolatát el is vetettük, így tavaszra készíthetjük a terveinket, szárnyalhat a fantáziánk :-), amelynek csak a pénztárcánk szab majd határt.
