2013-06-23

A kései vetés első tapasztalatai

Pont egy hete veteményeztem sárga hüvelyű zöldbabot (bokrost és karóst is), uborkát, céklát, padlizsánt, borsót, kaprot, petrezselymet, sárgarépát, dughagymát, fokhagymát és lám, egy hétnek sem kellett eltelnie, már csütörtökön láttam jelét annak, hogy elindult a csírázási folyamat. Így a babból már látszik a sor, látszanak a kis bokrocskák is, a borsót is fel lehet fedezni a sorban, az uborka (ő volt az első), a kapor is már mutatja magát. Kikeltek a hagymáim is és az a néhány csemegekukorica mag is, amit elszórtam. Tehát legközelebb még véletlenül sem leszek ideges a miatt, hogy márciusban még nincs bevetve a fél veteményeskert.  A paradicsompalánták gyönyörű erősek (igaz nem az én érdemem, hogy ilyen szépek), és ahogy elpalántáztam őket, egyből fel is karóztam, most éppen virágzanak. A paprikák ugyan kisebbek, de valamelyiken már pici paprikát is lehet látni. Egyedül a krumplit sajnálom, hogy nincs neki hely felásva, de tavalyról a földben maradhatott néhány, mert pár tövet találtunk a kertben. És nem csak krumpli "nőtt magától", hanem tök is, és elszórtan néhány paradicsomtövet is találtam. A tök a trágyadombon nő, szép erős és már ő is virágzik. Levonva a konzekvenciát: még júniusban sem késő nekiállni a veteményesnek! 

A babok a legnagyobbak

Itt vannak az uborkák

A kapor is elkezdett nőni

A borsó is már kivehető a sorban

és a paradicsomok. Remélem a paradicsomvész az idén elkerül.
 Ezt megelőzvén (ahogy  vége  a mostani esős időnek) rézgáliccal fogom őket lepermetezni.

2013-06-18

Hej, azok a fránya kecskék!

Tavaly év vége felé készült el a villanypásztor által felügyelt kecskelegelő, amelyet Laca áprilisban tovább fejlesztett. Még több területet foglalt bele, s úgy tűnik, hogy maga a szerkezet már kicsi ehhez a terület mennyiséghez. Ugyanis a kecskéink gyönyörűen át tudnak rajta bújni. Így történt egy alkalommal, amikor csak a faluba szaladtunk el valakihez, mire hazaértünk, már késő volt... Azok a fránya kecskék megdézsmálták az újonnan telepített rózsakertem legszebbjeit, a régi rózsám kifejlett és már nyílásra kész rózsabimbóit, lezabálták a rebarbarám leveleit hosszú szárastól (pont leszedni (és befőzni) készültem a napokban), megrágták a szép reményű szederbokromat, lecsupaszították Laca édesapjától kapott szőlőtőkéket, legrágták a boglárkacserjéimet. Amikor megláttam, legszívesebben sírva fakadtam volna... 

Miután a kecskekarám és a legeltető terület között van kb. 70 méter, amit a ház előtti füves, virágos részen kell megtenniük, azóta már jobbára ketten vigyázzuk a ki- és bevonulásukat. Sokszor ketten sem vagyunk elég éberek, így áldozatul esett a tavaly ültetett Jonatán almafánk egy része, az ugyancsak tavaly ültetett meggyfánk nagy része, és egy tormabokor, de az úgyis útban volt.... Hogy fognak mindezek rendbe jönni, még nem tudom. A rózsák már nagyjából kezdik összekapni magukat, a boglárkacserjémen azóta sincs virág, a szőlőkről meg ne is beszéljünk... Veszélyeztetett még a bambuszunk, és a legnagyobb ezüst fenyőnk, mert néha azokat is egyik-másik nyargalás közben jól megcibálja. Még szerencse, hogy a rebarbara bokrom elég gyorsan regenerálódott, így újra növeszti hatalmas leveleit, hamarosan szedhetem! 

2013-06-17

Most meg melegünk van

Hát hogy nekem semmi nem jó!  Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy mennyire fázunk, most meg folytatom azzal, hogy milyen melegünk van. Közel 34 fokos a kinti hőmérséklet, az irodában és otthon a ház 50 cm-es falai között elviselhető ez a nagy meleg, de kint már kevésbé. 
Meleg ide vagy oda, a hétvégét a kertben töltöttem. Nem vagyok a kertészek gyöngye és az év eleji kert.terveim is igen leredukálódtak, de azért nagy örömömre kialakítottunk egy kis területet némi veteményesnek. A tavalyi 200 nm helyett most kb. 80 nm-en veteményeztem a hét végén. Kaptam sok-sok paradicsom palántot (nem is egy helyről), egy kevés káposztát és zellert, vettem hozzá paprikát és szégyen, de most júniusban sikerült a többi zöldségmagot is elveteményeznem. Egész egyszerűen nem értünk rá a kerttel foglalkozni, illetve olyan konokul kemény, tiszta agyag a föld, hogy ember legyen a talpán aki felássa, sőt utána veteményezéshez elő is készíti. Különben is, hol van az előírva, hogy nekem muszáj márciusban-áprilisban elszórni a zöldségmagokat? Hiszen márciusban még javában mínusz  fokok röpködtek, április elején még 20 centis hó is volt. Emlékszem, tavaly május 18-án olyan fagy volt nálunk, hogy a paradicsompalánták levelei vastagon deresek voltak, a többsége a veteménynek -már ami addig kibújt- el is fagyott a faluban mindenhol. Most viszont már finom meleg a föld, ezáltal a magocskáknak nem kell annyi idő, hogy kicsírázzanak. Gondolom én ezt a józan paraszti eszemmel, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle - hiszen említettem, hogy nem vagyok kertészkedésben túl jó. (A legnagyobb problémám az szokott lenni, hogy nem tudom a gyomot megkülönböztetni a nemes növénytől, így aztán inkább nem is kapálok vagy gazolok, hogy ne hogy a tudatlanságom áldozatává váljanak a növényeim.). Most még fotót nem teszek fel, hiszen nincs is miről (ha csak nem a felkarózott paradicsomföldemről), de ha kezdenek a növénykék kibújni, akkor azért csak lefotózom őket. És természetesen meg is osztom a tapasztalatomat a kései veteményezéssel kapcsolatosan. 

2013-06-05

Ázunk, fázunk...

...  s szégyen, nem szégyen: FŰTÜNK!  Talán régebben ilyesmi lehetett az őrségi tájegység időjárása, mint a mostani. De ez nekem nagyon nem szimpatikus, mert imádom a langy tavaszt és a meleg nyarat, és ezekből eddig vajmi kevés adatott meg. Az időjárás meg van bolondulva: télen tavasz, tavasszal tél, aztán ugyanazon hónapon belül nyár, nyáron meg tavasz... ezt már követni sem lehet. Én nem vagyok egy depresszióra hajlamos ember, de ez már nekem is sok, sőt SOKK! Utálom, ahogy két hete minden áldott reggel sötét szürke égboltra és csepergő/szakadó esőre ébredünk, hogy itt a nyár, és fázunk napközben az irodában, délután és este otthon. De azért van egy jó kis SALGO típusú teatűzhelyünk, hogy ilyen esetekben begyújtsunk. A fűtési szezon így kitolódott az eddigi 8 hónapról 10 hónapra, ugyanis itt volt már arra példa, hogy augusztus 21-én is be kellett fűteni, ráadásul a cserépkályhába. Ahogy figyelem az előrejelzéseket, népi jóslatokat, lehet, hogy az idén is szükség lesz rá. Állítólag hűvös nyarunk lesz (illetve már van is). 
Így aztán kérem, hogy aki a Napnál fűtő, az menjen vissza szépen a szolgálati helyére és végezze a dolgát rendesen! 

2013-05-30

A második...

... Best Blog díjat is megkaptam, így most már nincs menekvés, nekem is tovább kell adnom.

Az elsőért köszönet Lidikének, a másodikat pedig Szerafinának köszönöm, aki átadáskor igen szép szavakkal említette naplómat :-). Ez már nem az első díjam, valamikor réges-rég kaptam egy Kreatív blogger-díjat is.


Nos, a továbbadás már nehezebb feladat, mert többen vannak, akiknek szívesen adnám, de már mástól megkapták, vagy pedig tudom róluk, hogy nem rajonganak az ilyen díjakért. 

Elsőként Messzenéző Minyonnak adnám, hiszen talán ő a legrégibb és legkitartóbb olvasóm (Minyon, biztosíthatlak arról, hogy ez fordítva is így van :-), még akkor is, ha nem mindig írok megjegyzést.)

És akkor a többiek, akik mind-mind parasztházas, illetve vidéki életről szóló blogot írnak:

Ezennel szeretettel átadom Nektek ezt a gyönyörű kis blogdíjat, ékesítsétek vele naplótokat!



2013-05-25

Szörp-szezon

Most van itt az ideje a szörpök készítésének. Kezdtem a pitypanggal (amelyből már alig van, de mindenkire az újdonság erejével hatott), és már alig várom, hogy a réteken újra megjelenjenek a sárga kis virágok, hogy utánpótlást készíthessek.  A héten virágzott az akác, ebből is sikerült beszereznem egy jó nagy szatyor virágot, amit el is készítettem. 13 üvegnyi lett, éppen az imént szedtem ki őket a száraz dunsztból és címkéztem fel az üvegeket. Most már csak a kamrában kéne nekik helyet találnom. És a hétvégére nálunk is tömegesen kinyíltak a bodzavirágok, így ők a következők. A bodza szörp után leszedem a hatalmas nőtt mentabokromat. Tavaly nagy sikere volt a mentaszörpnek, az idén sem hagyom ki. Utána már csak a citromfű marad, azt még egy picit növesztenem kell. 

A fent felsorolt szörpök mindegyike hasonlóképp készül: a virágok, illetve levelek 3-4 napig történő cukros, citromkarikás vízben áztatása után felfőzöm  a leszűrt levet cukorral, kevés citromsavval, forrón tisztára mosott üvegekbe töltöm, majd jöhet a száraz dunszt. Egyszerű az elkészítése, és mellesleg nagyon finom. Mindenképpen egészségesebb a bolti szörpnél, és jóval olcsóbb is.
A citromfű és a menta keverve, szódával, jégkockával igazi nyári üdítő, mindenkinek jó szívvel ajánlom!


2013-05-22

Hangulatos május


A kedvenc hónapom...

...és a kedvenc jázmin bokrom

Virágzik a halványrózsaszínű rózsalonc 

A nyugalom szigete

A köcsögfa, mögötte a "kétszarvú" ekével (csak dekorációs kellékként használjuk). És egy kis retro: műanyag fonatú üvegek a földön

A régi kidobott zománcos lavór újrahasznosítása

Ezeket a cserjéket, örökzöldeket már mind mi telepítettük


Látkép a fürdőszoba ablakból

A bordó rózsalonc is virágzik

Szedrünk is lesz, csak locsolni kell, mert "besül"
Kerti gyöngyvessző

A sziklakertben is van nyíló virág

Házunk mögött - a kecskék birodalma

zöld, zöld, zöld... ameddig a szem ellát

A kis terasz az ajtó előtt. Újabban átmeneti tanuló- és dolgozó helyiségként is üzemel.