2013-06-05

Ázunk, fázunk...

...  s szégyen, nem szégyen: FŰTÜNK!  Talán régebben ilyesmi lehetett az őrségi tájegység időjárása, mint a mostani. De ez nekem nagyon nem szimpatikus, mert imádom a langy tavaszt és a meleg nyarat, és ezekből eddig vajmi kevés adatott meg. Az időjárás meg van bolondulva: télen tavasz, tavasszal tél, aztán ugyanazon hónapon belül nyár, nyáron meg tavasz... ezt már követni sem lehet. Én nem vagyok egy depresszióra hajlamos ember, de ez már nekem is sok, sőt SOKK! Utálom, ahogy két hete minden áldott reggel sötét szürke égboltra és csepergő/szakadó esőre ébredünk, hogy itt a nyár, és fázunk napközben az irodában, délután és este otthon. De azért van egy jó kis SALGO típusú teatűzhelyünk, hogy ilyen esetekben begyújtsunk. A fűtési szezon így kitolódott az eddigi 8 hónapról 10 hónapra, ugyanis itt volt már arra példa, hogy augusztus 21-én is be kellett fűteni, ráadásul a cserépkályhába. Ahogy figyelem az előrejelzéseket, népi jóslatokat, lehet, hogy az idén is szükség lesz rá. Állítólag hűvös nyarunk lesz (illetve már van is). 
Így aztán kérem, hogy aki a Napnál fűtő, az menjen vissza szépen a szolgálati helyére és végezze a dolgát rendesen! 

2013-05-30

A második...

... Best Blog díjat is megkaptam, így most már nincs menekvés, nekem is tovább kell adnom.

Az elsőért köszönet Lidikének, a másodikat pedig Szerafinának köszönöm, aki átadáskor igen szép szavakkal említette naplómat :-). Ez már nem az első díjam, valamikor réges-rég kaptam egy Kreatív blogger-díjat is.


Nos, a továbbadás már nehezebb feladat, mert többen vannak, akiknek szívesen adnám, de már mástól megkapták, vagy pedig tudom róluk, hogy nem rajonganak az ilyen díjakért. 

Elsőként Messzenéző Minyonnak adnám, hiszen talán ő a legrégibb és legkitartóbb olvasóm (Minyon, biztosíthatlak arról, hogy ez fordítva is így van :-), még akkor is, ha nem mindig írok megjegyzést.)

És akkor a többiek, akik mind-mind parasztházas, illetve vidéki életről szóló blogot írnak:

Ezennel szeretettel átadom Nektek ezt a gyönyörű kis blogdíjat, ékesítsétek vele naplótokat!



2013-05-25

Szörp-szezon

Most van itt az ideje a szörpök készítésének. Kezdtem a pitypanggal (amelyből már alig van, de mindenkire az újdonság erejével hatott), és már alig várom, hogy a réteken újra megjelenjenek a sárga kis virágok, hogy utánpótlást készíthessek.  A héten virágzott az akác, ebből is sikerült beszereznem egy jó nagy szatyor virágot, amit el is készítettem. 13 üvegnyi lett, éppen az imént szedtem ki őket a száraz dunsztból és címkéztem fel az üvegeket. Most már csak a kamrában kéne nekik helyet találnom. És a hétvégére nálunk is tömegesen kinyíltak a bodzavirágok, így ők a következők. A bodza szörp után leszedem a hatalmas nőtt mentabokromat. Tavaly nagy sikere volt a mentaszörpnek, az idén sem hagyom ki. Utána már csak a citromfű marad, azt még egy picit növesztenem kell. 

A fent felsorolt szörpök mindegyike hasonlóképp készül: a virágok, illetve levelek 3-4 napig történő cukros, citromkarikás vízben áztatása után felfőzöm  a leszűrt levet cukorral, kevés citromsavval, forrón tisztára mosott üvegekbe töltöm, majd jöhet a száraz dunszt. Egyszerű az elkészítése, és mellesleg nagyon finom. Mindenképpen egészségesebb a bolti szörpnél, és jóval olcsóbb is.
A citromfű és a menta keverve, szódával, jégkockával igazi nyári üdítő, mindenkinek jó szívvel ajánlom!


2013-05-22

Hangulatos május


A kedvenc hónapom...

...és a kedvenc jázmin bokrom

Virágzik a halványrózsaszínű rózsalonc 

A nyugalom szigete

A köcsögfa, mögötte a "kétszarvú" ekével (csak dekorációs kellékként használjuk). És egy kis retro: műanyag fonatú üvegek a földön

A régi kidobott zománcos lavór újrahasznosítása

Ezeket a cserjéket, örökzöldeket már mind mi telepítettük


Látkép a fürdőszoba ablakból

A bordó rózsalonc is virágzik

Szedrünk is lesz, csak locsolni kell, mert "besül"
Kerti gyöngyvessző

A sziklakertben is van nyíló virág

Házunk mögött - a kecskék birodalma

zöld, zöld, zöld... ameddig a szem ellát

A kis terasz az ajtó előtt. Újabban átmeneti tanuló- és dolgozó helyiségként is üzemel.

2013-05-18

Próbálkozom


Olíva olajban eltett borsos kecskesajt - saját készítésem. Kíváncsi vagyok, hogy idővel milyen ízűvé érik a kecskesajtunk. Már ha lesz türelmünk kivárni, és nem bontjuk meg idő előtt.


2013-05-14

Mérföldkő

Előrelépésnek nevezném azt a történést, hogy az első kecskék beszerzése után 1 év 3 hónap elteltével eljutottunk arra a szintre, hogy kiírhatjuk:


Alkalmanként





házi kecskesajt
kapható!

Persze, tényleg csak alkalmanként, hiszen 2 bakkecske gida leválasztása után a tejtermelésünk talán napi 4 liternyi, és abból próbálunk meg  natúr és különböző fűszerezésű (borsos, köményes, zelleres) sajtokat készíteni és némelyiket füstölt változatban is kipróbálni. A füstölés az egy elég komoly feladat, hiszen a hús/kolbász füstölésénél is nagy odafigyeléssel kell eljárni, ugyanez a helyzet a sajt füstölésével is. Mi egyelőre az udvari búbos kemencénk kürtőjében füstölünk akácfával, figyelve arra, hogy csak hideg füst érje el a sajtokat.

Natúr, köményes, színes borsos sajtok és ezek füstölt változatai
Megkóstolva őket minden elfogultság nélkül állítom, hogy úgy ízre, mint külsőleg a környék legjobb sajtjai. Van viszonyítási alapom, a többi környékbeli "sajtgyártóknál" is volt szerencsém kóstolni, de egyik sem nyerte meg a tetszésemet. Sokan viszolyognak a kecskesajttól, mert "érezni" lehet rajta a kecskeízt. Ugyan nem tudom, hogy mit értenek ez alatt, de a miénk nem kecskeszagú, hanem aromás, jól fűszerezett, gusztusos. Nem véletlenül írtam úgy, hogy sajtgyártók; mi nem futószalagon gyártjuk, mi nem fölözzük le a tejet, a férjem kézzel feji a kecskéket, a sajtkészítés minden folyamata az ő keze alól kerül ki, igazi kézműves sajt a mienk. A tejszínt érezni is lehet a sajtok ízén, és leginkább azt, hogy beletesszük szívünket-lelkünket, hiszen elsősorban nem potenciális pénzforrási lehetőséget látunk benne, mert hogy sajtkészítésből  nem lehet megélni. 

2013-05-11

Pitypang


Ilyenkor tavasszal gyönyörű erre mifelénk. Szinte egyik napról a másikra robban a természet, akárhová nézek a zöld szín millió változatát lehet látni. A nagy zöldben a vadvirágok, gyógynövények virágzása üde

színfoltot jelent. A harsány zöld rétek sárgállanak a pitypangoktól, és ez a látvány kellőképpen felcsigázta az érdeklődésemet. Mivel nagyon gyakori vendég vagyok a Facebookon, ott láttam először, hogy a pitypangból mézet, szörpöt is lehet készíteni. 

A pitypang -gyermekláncfűnek vagy akár kutyatejnek is nevezik- amúgy gyógynövény, zöld részeit, szárát és levelét salátába szokták használni. Most viszont jött ez a ragyogó ötlet, a pitypang szörp készítésének lehetősége, és én munkából való megérkezés után azonnal neki láttam pitypang virágot gyűjteni. Nem volt nehéz dolgom, mert rengeteg volt. De mivel nem ismertem az ízt, az állagot, úgy gondoltam, hogy elsőre csak keveset készítek, próbaképpen. Hát legelőször is a zöld részeitől kellett megfosztanom a virágfejeket, óvatosan megmostam, majd feltettem egy nagy lábas vízben "főni". Pár perc rotyogás után levettem a tűzről, és betettem a kamrába, 2 napig elfeledkeztem róla. 2 nap után leszűrtem, magát a levet lemértem, ami összesen 1 literre sikeredett. 1 kg cukor és valamennyi citromsav hozzáadásával újra feltettem főni, közben néha megkevertem, majd amikor már láttam, hogy sűrűsödik, akkor tiszta üvegekbe mertem, majd száraz dunsztban hagytam kihűlni. Másnap kóstoltuk meg: az íze isteni finom, az állaga leginkább a mézhez hasonlít. El is terveztem, hogy ha legközelebb megint pitypang virágzás lesz, akkor újra szedek, hiszen ebből a két üvegből már csak az egyik egyharmada van meg. De csak jó nagy türelemmel és sok szabadidővel rendelkezőknek ajánlom, mert igen sziszifuszi meló a virágszedés, majd tisztítás.



A látszat néha csal -  a wiskey-s üvegben is pitypang szirup van

Az Őrségben nem őshonos az akácfa, de azért nagyon elvétve találunk itt errefelé is. Már várom, hogy mikor fog virágozni, mert a következő, amit ki szeretnék próbálni, az az akácvirág szörp. Az akác után virágzik a bodza, abból nekünk is van a kertben, és minden évben szoktam bodzaszörpöt készíteni. Az újdonság nálunk majd a bodzabogyóból készült lekvár lesz, mert azt még nem próbáltam. Mindig megfogadjuk, hogy ezeket a tavaszi ízeket eltesszük télre, de a többségük a nyár végét nem éri meg a kamrapolcon. Nem tudok belőlük eleget csinálni.