Ezt a posztot az első "Nyitott porta" napunk összefoglalásaként írom. Hirtelen ötletként villant az agyamba, hogy az idén meg kéne próbálnunk a Hétrétország berkein belül megmutatni magunkat, és sokat gondolkodtunk rajta, hogy jó ötlet-e egyáltalán. A látogatók számából és a visszajelzésekből egyértelműen úgy tűnik, hogy megérte a fáradtságot, és jövőre már két nappal ismétlünk.
Vasárnap 14-17 óráig volt meghirdetve a nyitott porta nap, de még este fél 8-kor is jöttek a vendégek. Eredetileg a szervezők szerint 5-kor be kellett volna vennünk a nyitva tartást jelző hétrétországos zászlót, de erre sem időnk nem volt, sem túlzott kedvem sem, hiszen fél 5 tájban csúcsosodott ki a program.
Kettőkor még Lacámmal ott ültünk a kiülő alatt, és azt tervezgettük, hogy ha nem jön senki, akkor az elkészített ételekkel mit fogunk kezdeni. A kenyereket lefagyasztjuk, a túrós burek másnap hidegen is kitünő, a három tepsi langallót meg úgy gondoltuk, hogy az aznap érkezett privát vendégeinkkel majd vacsorára elfogyasztjuk, a maradék meg jó lesz másnap reggel kicsit megmikrózva. Még véget sem értünk a gondolatmenetnek, amikor megérkezett az első portajáró vendég, és utána folyamatosan nagyon sokan követték. Nem számoltuk össze, de aznap minimum 70-en jártak nálunk. Általánosságban mindenkinek nagyon tetszettek az állatok, a kertünk, a házunk. Bennünket arról faggattak, hogy miért költöztünk ide, hogy találtuk meg a házunkat, van-e a környéken munkalehetőség, visszaköltöznénk-e Pestre, van-e eladó kecskesajt, miért neveztünk be a nyitott portákra, valamint a falunk történetéről. Lacámat leginkább a kemence építéséről, működéséről kérdezgették. Egybehangzóan többen állították, hogy a langalló és a burek iszonyatosan finom, persze a frissen sült kenyér is, és hát a kecskesajtok azok isteniek, pedig többen nem is szeretik, de a miénken nem érezni azt a tipikus kecskeízt, ami miatt sokan nem szeretik.
És hát a porta kincse... ez egy játék, amit az Őrségi Teleház hirdetett, és a lényege, hogy minden portán van valami "kincs", amit a portajárónak meg kell találnia, azt beviheti leadni a Teleházba, és a kincs fejében értékes Hétrétországos tárgyakból választhat.
Most már elárulhatom, hogy a mi kincsünk egy fotómontázs volt, amely nagyban ábrázolja a házunkat, és három kicsi képben a kecskéket, a sajtokat és a kemencét. Mindezt egy fakeretben, feliratozva felfüggesztettük a kiülő falára, mintha örökösen ott lett volna. Egy kisfiú -ha jól emlékszem a nevére- Matyi, miután az összes bokor alját, csirkeólat és miegymást megnézett, nagy nehézségek árán megtalálta. Nagy volt az öröm, boldogan ölelte magához, és mondták is, hogy ezt bizony ők hazaviszik Budapestre.
| Matyi és a porta "kincse" |
| A kemencében 6 kenyér sült, déli 12 órára készen is lett |
| Terített asztallal vártuk a vendégeket. Sokszor kevés volt az ülőhely és az 50 db műanyag pohár és tányér is kevésnek bizonyult. |
| A kiülő alatt volt elhelyezve a vendégkönyv és néhány képes kiadvány, amely a vidékről, vidéki gazdálkodásról szól |
![]() |
| Csak jönnek és jönnek... |
![]() |
| Jól érezték magukat |
![]() |
| A szomoróci szomszédok is megtisztelték portánkat a jelenlétükkel |
Kedves portajáró vendégeink, ha valaki közületek olvassa a blogot, köszönetünket fejezzük ki a nagy számú érdeklődésért és reméljük, hogy jövőre is találkozunk!
A fotókért külön köszönet Bukor Feri barátunknak.






